A Semmelweis Egyetem Szenátusa 2021. január 28-i ülésén elfogadott határozatával támogatta az egyetem alapítványi fenntartói modellben való működését. A modellváltás megvalósításához az állam létrehoz egy közérdekű vagyonkezelő alapítványt, és annak adja át a Semmelweis Egyetem fenntartói jogait. Az egyetem vezetése azon túlmenően, hogy rendszeres egyeztetéseket folytat az érdekvédelmi és a hallgatói szervezetekkel, kiemelten fontosnak tartja a Semmelweis Polgárok folyamatos tájékoztatását a modellváltással kapcsolatban, ennek érdekében hoztuk létre első lépésként az alábbi felületet. Az ezen keresztül megfogalmazott kérdésekből egy rendszeresen frissülő GYIK (Gyakran Ismételt Kérdések) információs oldalt állítottunk össze.

Gyakran ismételt kérdések

A beküldött kérdések segítik azt is, hogy a modellváltással kapcsolatos stratégiában előtérbe kerüljenek a hallgatóinkat, munkatársainkat leginkább foglalkoztató témakörök, így ezek hangsúlyosabban jelennek majd meg a változással kapcsolatos egyeztetési folyamatokban.  

Küldje meg számunkra kérdéseit az egyetem modellváltásával kapcsolatban!

    dolgozója vagyok.hallgatója vagyok.iránt érdeklődöm.