“Asszertív kommunikációs tréning” tanfolyam indul 2023. február 24-én pénteken

Út az önmagunkat és másokat egyaránt tiszteletben tartó gondolkodásmód és magatartásmód felé. Hogyan érhető el, hogy állandó szorongás nélkül, kellő önbizalommal érvényesítsük magunkat de közben másokat ne bántsunk meg? Hogyan léphetünk igényeink kielégítése érdekében úgy, hogy egyre ritkábban legyünk dühösek, idegesek, lehangoltak? Hogyan tudjuk megőrizni nyugalmunkat, úrrá lenni feszültségeinken, megbántódásainkon, tehetetlenség – érzésünkön nehéz emberekkel, nehéz helyzetekben, konfliktusok esetén? Ennek a gondolkodás – és viselkedésmódnak a megtanulását kínálja a tréning. Aktívan léphetünk igényeink kielégítése érdekében úgy, hogy közben másokat sem sértünk meg. A különböző élettereinkben, emberi kapcsolatainkban megvalósítható a kiegyensúlyozott, konstruktív együttműködés, ami az asszertív gondolkodás alapelve. A segítő szakmában dolgozó szakemberek eszköztárában igen fontos ez a képesség, amelynek segítségével professzionális szinten tudják kielégítően jól működtetni az emberi kapcsolatokat. A tréninget kifejezetten ajánljuk pszichológusoknak, orvosoknak, ápolónőknek.”

A szociális kompetencia az egyénnek az a képessége, hogy a szociális kapcsolatok terén felmerülő legkülönfélébb problémákat oly módon kezeli, hogy közben a kapcsolat fenntartására, megőrzésére törekszik. A szociális készségfejlesztő tréning rendkívül hatékonyan felhasználható a legkülönfélébb pszichés problémákkal küzdő személyek kapcsolati problémáinak kezelésében, valamint egészséges személyek számára is hasznos lehet. A tréning célja, hogy a résztvevők megtanulják megkülönböztetni a társas viselkedés négy alapformáját: a passzív, az agresszív, a passzív-agresszív és az asszertív viselkedést, visszajelzést kapjanak saját viselkedésük másokra gyakorolt hatásáról, fejlődjenek a segítő hivatás szerepköréhez tartozó kommunikációs készségekben és szociális kompetenciában, képesek legyenek hatékonyan kezelni az indulataikat. A képzés várható pozitív hatása a személyes hatékonyság és a kommunikációs készségek fejlődésén túlmenően az, hogy a résztvevők alkalmazni tudják a tanultakat kapcsolati problémákkal, szorongásos zavarokkal küzdő neurotikus és hiányos szociális készségekkel rendelkező pszichotikus páciensekkel. A képzés interaktív jellegű, a résztvevők aktív részvételén alapul. Az elméleti bevezetést helyzetgyakorlatokon alapuló szociális kompetenciát fejlesztő, szisztematikus tréning követi, melynek során a cél az egyes készségek begyakorlása (pozitív érzelmek, negatív indulatok kifejezése, kritika kezelése, nemet mondás, kompromisszumkötés, stb.)

 

További részletek: Klinikai Pszichológia Tanszék/Oktatás/Akkreditált továbbképzés (CME)/ Asszertív kommunikációs tréning