1.  

Státusz: új
Jogszabály címe: A Kormány 81/2020. (IV. 1.) Korm. rendelete az egészség és élet megóvása, valamint a nemzetgazdaság helyreállítása érdekében elrendelt veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedésekről 
Megjelent: MK 62. szám 2020.IV.1.
Hatály: 2020.IV.2-ától a veszélyhelyzet megszűnéséig

A rendelet megerősít több, a veszélyhelyzet kapcsán a rendkívüli jogrend keretében hozott rendelkezést, valamint kiegészíti azokat.

2.§-3.§(1)-(2), 4.§ (1) A külföldről érkező nem magyar állampolgárok nem léphetnek be az ország területére. A rendelet meghatározza a külföldről érkező magyar állampolgárokra vonatkozó rendelkezéseket (vizsgálat, karantén).

3.§(4) Az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény 5. § (3) bekezdése szerint kezelt személyes adatot az adatkezelő – a rendőrség járványügyi hatósági feladatainak ellátása érdekében – a rendőrség erre irányuló megkeresése esetén a rendőrség részére haladéktalanul, ingyenesen és más adattovábbítási kötelezettségéhez képest elsőbbséggel továbbítja.

6.§(2) A felsőoktatási intézmények hallgatók általi látogatása tilos.

8.§ (1) Magyarország területét csak az ágazat irányításáért felelős miniszter külön engedélyével hagyhatják el a) az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény szerinti egészségügyi dolgozók.

10.§ (1) Ha az egészségügyi dolgozó működési nyilvántartásának (a továbbiakban: nyilvántartás) az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 113.§ (1) bekezdése szerinti érvényességi ideje a veszélyhelyzet időtartama alatt jár le, a nyilvántartás érvényességi ideje e rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a veszélyhelyzet lejártát követő 90 nappal meghosszabbodik.

(2) A nyilvántartás (1) bekezdés szerint meghosszabbodott érvényességi ideje alatt az egészségügyi tevékenységvégzés nem szünetel.

2.  

Státusz: új
Jogszabály címe: A Kormány 82/2020. (IV. 3.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet során egyes orvostechnikai eszközök, valamint egyéni védőeszközök beszerzésével összefüggő intézkedésekről 
Megjelent: MK 64. szám 2020.IV.3.
Hatály: 2020.IV.4-étől a veszélyhelyzet megszűnéséig

1.§ Ha a központi költségvetési szerv vagy a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:2.§-a szerint az állam többségi befolyása alatt álló gazdasági társaság a COVID-19 vírus elleni küzdelem elősegítése érdekében országos szintű orvostechnikai eszközigény, valamint egyéni védőeszköz igény kielégítése céljából beszerzést folytat le, és ezen beszerzés eredményeként az orvostechnikai eszköz, valamint egyéni védőeszköz az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (a továbbiakban: ÁEEK) központi raktárába beszállításra kerül, a beszerzést lefolytató költségvetési szervet, illetve állami tulajdonú gazdasági társaságot az adott beszerzés tekintetében az ÁEEK képviselőjének kell tekinteni.

2.§ Az 1.§ szerinti képviselő által a beszerzés érdekében teljesített kiadások – ideértve a beszerzés ellenértékét, a kapcsolódó vám- és általános forgalmi adó terhet is – fedezete költségvetési szerv képviselő esetében előirányzat-átcsoportosítással, gazdasági társaság képviselő esetében a teljesített kiadások továbbszámlázott értékének az ÁEEK által történő közvetlen megfizetésével kerül biztosításra.

3.§ E rendeletet a folyamatban lévő beszerzési eljárásokra is alkalmazni kell.

3.  

Státusz: új
Jogszabály címe: A Kormány 83/2020. (IV. 3.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet során alkalmazandó egyes egészségügyi intézkedésekről 
Megjelent: MK 64. szám 2020.IV.3.
Hatály: 2020.IV.4-étől a veszélyhelyzet megszűnéséig

2.§ Az Operatív Törzs feladatainak ellátásával összefüggésben a belügyminiszter és az emberi erőforrások minisztere a humánjárvány következményeinek elhárítása és ehhez kapcsolódóan a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása céljából megismerheti és kezelheti a betegellátó és az egészségügyi államigazgatási szerv kezelésében álló, valamint – az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér ( EESZT) működtetője útján – az EESZT-ben kezelt személyes adatot.

3.§ A veszélyhelyzet ideje alatt a közép- vagy felsőfokú egészségügyi szakképzésben, főiskolai vagy egyetemi szintű egészségügyi alapképzésben, felsőoktatásban szociális alapképzésben, valamint az egészségügyi és szociális akkreditált iskolai rendszerű szakképzésben nappali tagozaton részt vevő nagykorú személy egészségügyi válsághelyzeti ellátási feladatokra igénybe vehető. Az igénybe vett személy ezen időtartam alatt az egyéb polgári védelmi kötelezettsége teljesítése alól mentesül.

4.§ A biocid termékek engedélyezésének és forgalomba hozatalának egyes szabályairól szóló 316/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet szerinti, fertőtlenítésre használt biocid termék gyártásához szükséges alkohol mint hatóanyag bármely forrásból beszerezhető.

4.  

Státusz: új
Jogszabály címe: A Kormány 84/2020. (IV. 3.) Korm. rendelete a postai szolgáltatások biztosításának a veszélyhelyzet során alkalmazandó eltérő szabályairól
Megjelent: MK 64. szám 2020.IV.3.
Hatály: 2020.IV.4-étől a veszélyhelyzet megszűnéséig

A rendelet átfogóan rendezi az egyes postai szolgáltatásokkal kapcsolatban a kézbesítési szabályokat.

5.  

Státusz: új
Jogszabály címe: A Kormány 85/2020. (IV. 5.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet során alkalmazandó egyes belügyi és közigazgatási tárgyú szabályokról 
Megjelent: MK 65. szám 2020.IV.5.
Hatály: 2020.IV.6-ától a veszélyhelyzet megszűnéséig

10.§ Szabálysértést követ el, aki veszélyhelyzetben az intézkedésre jogosult szerv vagy személy veszélyhelyzettel kapcsolatos megkeresésére lényeges adat tekintetében a valóságnak meg nem felelő statisztikai adatot szolgáltat, vagy az adatszolgáltatással kapcsolatban a valóságnak meg nem felelő felvilágosítást ad.

18.§ (1) A veszélyhelyzet megszűnésének napjáig a központi költségvetés terhére nyújtott költségvetési támogatásból megvalósuló, a veszélyhelyzet kihirdetése napján megvalósítási határidőben lévő programokkal, projektekkel összefüggő támogatási jogviszonyokban meghatározott támogatott tevékenység időtartama a veszélyhelyzet időtartamával megegyező mértékben meghosszabbodik.

(2) Az (1) bekezdést kell alkalmazni azon központi költségvetés terhére nyújtandó költségvetési támogatásból megvalósuló programok, projektek esetében is, amelyeknél a támogatási jogviszony a veszélyhelyzet időtartama alatt jön létre.

6.  

Státusz: új
Jogszabály címe: A Kormány 88/2020. (IV. 5.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet során teendő, egyes szociális és gyermekvédelmi ellátásokkal kapcsolatos intézkedésekről, valamint a szociális szolgáltatásoknak a veszélyhelyzet során elrendelt működési rendjéről 
Megjelent: MK 65. szám 2020.IV.5.
Hatály: 2020.IV.6-ától a veszélyhelyzet megszűnéséig

2.§ A veszélyhelyzet alatt lejáró közgyógyellátásra való jogosultság a veszélyhelyzetet elrendelő rendelet hatályvesztésének napjától számított további 90 nappal meghosszabbodik.

3.§ Az e rendelet hatálybalépésekor fennálló és a veszélyhelyzet alatt lejáró, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 54. §-a alapján az egészségügyi szolgáltatás igénybevétele céljából megállapított jogosultság időtartama meghosszabbodik a veszélyhelyzetet elrendelő rendelet hatályvesztésének hónapját követő második hónap végéig.

11.§ A veszélyhelyzetet elrendelő rendelet hatályvesztéséig az egészségi állapottól, személyiség állapottól vagy fogyatékosságtól függő ellátások felülvizsgálata nem végezhető el, a felülvizsgálathoz irat megküldése nem kérhető, erre hivatkozva az ellátás, kedvezmény, mentesség a veszélyhelyzetet elrendelő rendelet hatályvesztését követő második hónap utolsó napjáig nem szüntethető meg.

7.  

Státusz: új
Jogszabály címe: A Kormány 93/2020. (IV. 6.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet során alkalmazandó egyes adatkezelési és közlekedési tárgyú szabályokról szóló Korm. rendelet 
Megjelent: MK 66. szám 2020.IV.6.
Hatály: 2020.IV.7-étől a veszélyhelyzet megszűnéséig

2.§ Az Operatív Törzs feladatának teljesítése érdekében a koronavírusos megbetegedések megelőzése, megismerése, felderítése és továbbterjedésének megakadályozása, valamint az állami szervek összehangolt feladatellátásának megszervezése céljából adatszolgáltatást kérhet bármely szervtől, jogi személytől vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől, amely a kérésnek köteles eleget tenni. Az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése ingyenes. Az adatszolgáltatási kötelezettség járvány idején elrendelt járványügyi ellenőrzés eszköze.

3.§ (1) Az Operatív Törzs a koronavírusos megbetegedések megelőzése, megismerése, felderítése és továbbterjedésének megakadályozása, valamint az állami szervek összehangolt feladatellátása céljából jogosult megismerni a koronavírusos megbetegedéssel vagy annak gyanújával érintett személyek, az ilyen személlyel kapcsolatban álló vagy kapcsolatba került, és ezért közegészségügyi-járványügyi szempontból veszélyeztetett személyek személyazonosító, lakcím- és egyéb elérhetőségi, egészségügyi, valamint a nyilvántartásokban szereplő adatait.

(2) Az Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Tér működtetője biztosítja, hogy az Operatív Törzs a koronavírusos megbetegedésekkel összefüggő – személyes adatokat is tartalmazó – információkat közvetlenül megkapja.