1.  

Státusz: új
Jogszabály címe: A Kormány 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelete veszélyhelyzet kihirdetéséről
Megjelent: MK 39. szám 2020.III.11.
Hatály: 2020.III.11. 15 óra

A Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány miatt Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki.

2.  

Státusz: új
Jogszabály címe: A Kormány 41/2020. (III. 11.) Korm. rendelete az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről
Megjelent: MK 40. szám 2020.III.11.
Hatály: 2020.III.12.

2.§ (2) Az Olasz Köztársaság, a Kínai Népköztársaság, a Koreai Köztársaság és az Iráni Iszlám Köztársaság területéről érkező nem magyar állampolgárok személyforgalomban Magyarország területére nem léphetnek be.

3.§ (1) A bekezdés rendezi az Olasz Köztársaság, a Kínai Népköztársaság, a Koreai Köztársaság és az Iráni Iszlám Köztársaság területéről érkező magyar állampolgárokra vonatkozó vizsgálati és karanténszabályokat.

4.§ c) A rendelet hatálybalépésétől a felsőoktatási intézmények hallgatók általi látogatása tilos, valamint
d) zárt helyen 100 főnél több személy, nem zárt helyen pedig 500 főnél több személy részvételével rendezvény tartása tilos, azzal, hogy e korlátozás érvényesítése a rendező, valamint a helyiség üzemeltetőjének a felelőssége.

6.§ (1) a) A rendelet hatálybalépésétől az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény szerinti egészségügyi dolgozók Magyarország területét csak az ágazat irányításáért felelős miniszter külön engedélyével hagyhatják el.

3.  

Státusz: módosítás
Jogszabály címe: Az emberi erőforrások minisztere 8/2020. (III. 12.) EMMI rendelete az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról szóló 44/2004. (IV. 28.) ESZCSM rendelet módosításáról
Megjelent: MK 41. szám 2020.III.12.
Hatály: 2020.III.13.

Módosul a rendelet 20/A. § (1) bekezdése.

Ennek megfelelően felírási igazolás hiányában a gyógyszer kiadása – a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény szerinti, az egészségügyi szolgáltatás igénybevételéhez szükséges igazolást követően – már nem csak kizárólag a beteg, hanem a beteg önrendelkezési nyilvántartásban rögzített törvényes képviselője, valamint az önrendelkezési nyilvántartásban rögzített meghatalmazás alapján a beteg meghatalmazottja számára is történhet.

Új 20/A.§ (3) bekezdés:

Ha az EESZT nem érhető el, a gyógyszer az orvos aláírását és orvosi bélyegzőjének lenyomatát is tartalmazó felírási igazolás alapján is kiadható.

Módosul a 20/C. §:

Az adatok rögzítésére vonatkozó kötelezettségeket az EESZT bármilyen okból történő elérhetetlensége esetén a hozzáférés helyreállítását követően nem 4 munkanapon belül, hanem soron kívül kell teljesíteni.

Új 20/D. §:

(1) A  20/A.  §-ban foglaltaktól eltérően a Kormány által kihirdetett veszélyhelyzet esetén a gyógyszer kiadója a gyógyszer kiadását felírási igazolás nélkül is teljesíti azon személy részére, aki a beteg TAJ-át közli, és saját természetes személyazonosító adatait külön törvény szerint hitelt érdemlően igazolja.

(2) A gyógyszer kiadója az (1) bekezdés szerinti adatokat elektronikusan rögzíti.

4.  

Státusz: új
Jogszabály címe: A Kormány 45/2020. (III. 14.) Korm. rendelete az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről (II.)
Megjelent: MK 42. szám 2020.III.14.
Hatály: 2020.III.15.

2.§ A bölcsődei ellátást végző intézmény, valamint az óvoda elhelyezkedése szerinti települési önkormányzat polgármestere – a fővárosban a fővárosi kerületi polgármester –a bölcsődei és az óvodai ellátást végző intézmények esetében rendkívüli szünetet rendelhet el.

3.§ (1) Ha az egészségügyi dolgozó működési nyilvántartásának az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 113. § (1) bekezdése szerinti érvényességi ideje a veszélyhelyzet időtartama alatt jár le, a nyilvántartás érvényességi ideje e rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a veszélyhelyzet lejártát követő 90 nappal meghosszabbodik.

(2) A nyilvántartás (1) bekezdés szerint meghosszabbodott érvényességi ideje alatt az egészségügyi tevékenységvégzés nem szünetel.

4.§ (2) E rendelkezést a nyilvántartás megújítása iránt folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.

A 41/2020. (III. 11.) Korm. rendelet új 3/A. §-sal egészül ki:

A 2.  §-ban és a 3.  § (1)  bekezdésében meghatározott rendelkezések alól különös méltánylást érdemlő esetben, az új 3/A. §-ban foglalt feltételek teljesülése esetén az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti főigazgatója felmentést adhat, illetve egyedi magatartási szabályt állapíthat meg.

5.  

Státusz: módosítás
Jogszabály címe: Az emberi erőforrások minisztere 10/2020. (III. 14.) EMMI rendelete a kihirdetett veszélyhelyzet miatt szükséges egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról
Megjelent: MK 42. szám 2020.III.14.
Hatály: 2020.III.15.

A veszélyhelyzet időtartama alatt a szervezett, célzott népegészségügyi szűrővizsgálatok elvégzése a veszélyhelyzet megszűnéséig elhalasztásra kerül.

A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet

Új 23. §:

A veszélyhelyzet időtartama alatt fogorvosi alapellátás keretében csak a rendelet 4. § (4) bekezdés e) pontja szerinti sürgősségi ellátás nyújtható.

Az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról szóló 44/2004. (IV. 28.) ESZCSM rendelet

Új 23/C. §:

(1) A veszélyhelyzet) időtartama alatt a törzskönyvezett gyógyszerek és a különleges táplálkozási igényt kielégítő tápszerek társadalombiztosítási támogatásba való befogadásának szempontjairól és a befogadás vagy a támogatás megváltoztatásáról szóló 32/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet szerint emelt és kiemelt támogatással rendelhető gyógyszerekre és gyógyászati segédeszközökre kiállított szakorvosi javaslatok érvényesek maradnak a veszélyhelyzet időtartama alatt, valamint a veszélyhelyzet megszűnését követően 90 napig.

(2) Ha a szakorvosi javaslat érvényessége a veszélyhelyzet időtartama alatt lejárt, a háziorvos az egészségügyi dokumentációban rögzíti, hogy a veszélyhelyzetre tekintettel – az (1) bekezdés szerinti időtartamig – ideiglenesen meghosszabbításra került a szakorvosi javaslat.

(3) A  veszélyhelyzet időtartama alatt a stabil állapotú krónikus betegek szokásos gyógyszereinek elektronikus vényen történő rendelése és a betegek számára történő tanácsadás távkonzultáció során is történhet.

6.  

Státusz: módosítás
Jogszabály címe: Az emberi erőforrások minisztere 11/2020. (III. 14.) EMMI rendelete az egészségügyi szakdolgozók továbbképzéseinek szabályairól szóló 63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet és az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel rendelkezők folyamatos továbbképzéséről szóló 64/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet módosításáról
Megjelent: MK 42. szám 2020.III.14.
Hatály: 2020.III.15.

Az egészségügyi szakdolgozók továbbképzéseinek szabályairól szóló 63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet

18.§ – új (3) bekezdés:

2021. december 31. napjáig a  2.  § (6)  bekezdése szerinti távoktatás formájában tartható meg a  kötelező szakmacsoportos továbbképzési tanfolyam abban az  esetben is, ha a  4.  § (4)  bekezdése szerinti továbbképzés szervezési jog nem tartalmazza a  távoktatási formát. A  3.  § (3)  bekezdése szerinti reanimációra vonatkozó továbbképzési elem gyakorlati oktatás nélkül is teljesítettnek minősül.

Az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel rendelkezők folyamatos továbbképzéséről szóló 64/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet

Új 16. § a távoktatásról.

7.  

Státusz: új
Jogszabály címe: A Kormány 1101/2020. (III. 14.) Korm. határozata a koronavírus elleni védekezés kapcsán szükséges további intézkedésekről
Megjelent: MK 42. szám 2020.III.14.

A Kormány a veszélyhelyzet során teendő intézkedések hatékony végrehajtása érdekében 10 Akciócsoport felállításáról intézkedett, köztük a Koronavírus Oktatási Akciócsoport felállításáról, amelynek feladata a digitális távoktatáshoz szükséges szakmai és infrastrukturális feltételek biztosítása, valamint a Koronavírus Kutató Akciócsoport felállításáról, amelynek feladata a betegség ellen felhasználható gyógyszerek és gyógymódok kifejlesztése.

8.  

Státusz: új
Jogszabály címe: A Kormány 1102/2020. (III. 14.) Korm. határozata a koronavírus miatt a köznevelési és szakképzési intézményekben új munkarend bevezetéséről
Megjelent: MK 42. szám 2020.III.14.

A Kormány felhívja az emberi erőforrások miniszterét, valamint az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy (a köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 7. § a), k) és l) pontjában foglalt intézményeket ide nem értve) valamennyi köznevelési intézmény és szakképző intézmény működési rendjét határozzák meg.

9.  

Státusz: új
Jogszabály címe: A Kormány 1103/2020. (III. 14.) Korm. határozata a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről szóló 1700/2012. (XII. 29.) Korm. határozat egészségügyi dolgozókra való alkalmazásának felfüggesztéséről
Megjelent: MK 42. szám 2020.III.14.
Hatály: 2020.III.15.

A Kormány elrendeli a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről szóló 1700/2012. (XII. 29.) Korm. határozat alkalmazásának felfüggesztését az egészségügyi dolgozók vonatkozásában a veszélyhelyzet időtartamára.

10.  

Státusz: új
Jogszabály címe: A köztársasági elnök 123/2020. (III. 15.) KE határozata a Kossuth- és Széchenyi-díj adományozásáról
Megjelent: MK 44. szám 2020.III.15.

Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során a pszichofarmakológia területén végzett több évtizedes, nemzetközi szinten is nagyra becsült klinikai, kutatói és oktatói munkája, valamint a szkizofrénia, a szorongásos betegségek és egyéb pszichiátriai zavarok kezelésében elért jelentős eredményei elismeréseként Széchenyi-díjat kapott Dr. Bitter István, Batthyány-Strattmann László-díjas pszichiáter, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem professor emeritusa.

Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során a  sejtek közötti jelátviteli folyamatok vizsgálata területén elért kiemelkedő kutatási eredményei, valamint a  biokémia, illetve molekuláris biológia oktatásában végzett magas szintű munkája, továbbá jelentős tudományos közéleti tevékenysége elismeréseként Széchenyi-díjat kapott dr. Buday László orvos-biokémikus, a  Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a  Természettudományi Kutatóközpont Enzimológiai Intézetének igazgatója, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézetének egyetemi tanára

11.  

Státusz: új
Jogszabály címe: A köztársasági elnök 128/2020. (III. 15.) KE határozata kitüntetés adományozásáról
Megjelent: MK 44. szám 2020.III.15.

A Köztársasági Elnök a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének polgári tagozata kitüntetést adományozta:

a hazai graduális, illetve posztgraduális fogorvosképzés területén végzett munkája, valamint szakmai közéleti és érdekképviseleti szerepvállalása elismeréseként dr. Gerle János, a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kara Oktatási Centrum Igazgatóságának igazgatója, a Kútvölgyi Kórház egyetemi adjunktusa és részlegvezető főorvosa, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának alapítója és elnöke részére;

több évtizedes kutató-, oktató- és gyógyítómunkája, valamint a hazai fogorvostudományi képzés szervezésében és fejlesztésében vállalt szerepe elismeréseként dr. Hermann Péter, a Semmelweis Egyetem oktatási rektorhelyettese, a  Fogorvostudományi Kar Fogpótlástani Klinikájának igazgatója, egyetemi tanár részére.

12.  

Jogszabály címe: A köztársasági elnök 129/2020. (III. 15.) KE határozata
Megjelent: MK 44. szám 2020.III.15.

A Köztársasági Elnök a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjének polgári tagozata kitüntetést adományozta:

a hazai orvostudomány, főként a sebészet és a gasztroenterológia területén elért kimagasló szakmai és tudományos eredményei elismeréseként prof. dr. Harsányi László sebész, a  Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara I. számú Sebészeti Klinikájának igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanára részére;

a bioanalitika és farmakokinetika szakterületén elért tudományos eredményei, széles körű tudományszervező tevékenysége, valamint a hazai gyógyszerkutatás nemzetközi elismertségének növelésében vállalt szerepe elismeréseként dr. Klebovich Imre, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem professor emeritusa részére.

13.  

Jogszabály címe: A köztársasági elnök 130/2020. (III. 15.) KE határozata kitüntetés adományozásáról
Megjelent: MK 44. szám 2020.III.15.

A Köztársasági Elnök a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozta a Semmelweis Egyetem hallgatóinak színvonalas oktatása mellett a tudományos kutatások ösztönzésére, illetve a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektető munkája elismeréseként dr. Balogh Zoltán, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara Ápolástan Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanára, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke részére.

14.  

Státusz: új
Jogszabály címe: A Kormány 46/2020. (III. 16.) Korm. rendelete az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről (III.)
Megjelent: MK 45. szám 2020.III.16.
Hatály: 2020.III.17.

2.§ (1) A 70. életévüket betöltött személyeket a Kormány arra kéri, hogy lakóhelyüket vagy tartózkodási helyüket ne hagyják el.

4.§ (1) Rendezvény helyszínén a  résztvevők számától és a  rendezvény helyszínétől függetlenül tilos tartózkodni. Gyűlés helyszínén tartózkodás tilos.

10.§ (1) Az innovációért és technológiáért felelős miniszter a tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, stb. érdekében, a  járvány terjedésének modellezése, elemzése céljából jogosult bármely rendelkezésre álló adat megismerésére, kezelésére.

(2) Az  innovációért és technológiáért felelős minisztert a  feladata ellátása érdekében az  állami és önkormányzati szervek, gazdálkodó szervezetek, magánszemélyek támogatni, a kért adatszolgáltatást teljesíteni kötelesek.

11.§ Az emberi erőforrások minisztere – a  járványügyi hatóság közreműködésével – felméri és nyilvántartásba veszi azoknak a  közép- vagy felsőfokú egészségügyi szakképzésben, főiskolai vagy egyetemi szintű egészségügyi alapképzésben, felsőoktatásban szociális alapképzésben, valamint az  egészségügyi és szociális akkreditált iskolai rendszerű szakképzésben nappali tagozaton részt vevő személyeknek az  adatait, akik az  egészségügyi válsághelyzeti ellátásról szóló 521/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 18.  §-a alapján az  egészségügyi válsághelyzeti feladatok ellátásába bevonhatóak.

A 41/2020. (III. 11.) Korm. rendelet 3. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

Az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény 5. § (3) bekezdése szerint kezelt személyes adatot az adatkezelő – a rendőrség járványügyi hatósági feladatainak ellátása érdekében – a rendőrség erre irányuló megkeresése esetén a rendőrség részére haladéktalanul, ingyenesen és más adattovábbítási kötelezettségéhez képest elsőbbséggel továbbítja.

Módosul a 2.§ (2) bekezdés:

A külföldről érkező nem magyar állampolgárok személyforgalomban Magyarország területére nem léphetnek be.

15.  

Státusz: új
Jogszabály címe: A Kormány 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelete a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali
intézkedésekről
Megjelent: MK 47. szám 2020.III.18.
Hatály: 2020.III.19.

3.§ (1) A turisztikai, a vendéglátóipari, a szórakoztatóipari, a szerencsejáték, a filmipari, az előadóművész, a rendezvényszervező és a sportszolgáltatást nyújtó ágazatok tekintetében a nem lakás céljára szolgáló helyiségre vonatkozó bérleti szerződéseket 2020. június 30-áig nem lehet felmondással megszüntetni. A felmondási tilalom a Kormány rendeletével a veszélyhelyzet fennállásáig meghosszabbítható.

(2) Az (1) bekezdés szerinti bérleti díj a veszélyhelyzet fennállása alatt nem emelhető, abban az esetben sem, ha azt a szerződés egyébként lehetővé teszi.

16.  

Jogszabály címe: A Kormány 48/2020. (III. 19.) Korm. rendelete az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről (IV.)
Megjelent: MK 49. szám 2020.III.19.
Hatály: 2020.III.20.

A veszélyelhárítás érdekében szükséges nélkülözhetetlen kötelezettségvállalásokat érintően az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervekre vonatkozó gazdálkodási szabályokat a rendeletben foglalt eltérésekkel lehet alkalmazni. A rendelet speciális szabályokat állapít meg a védekezéssel összefüggő beszerzésekre is.

17.  

Jogszabály címe: A Kormány 52/2020. (III. 20.) Korm. rendelete a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet módosításáról
Megjelent: MK 50. szám 2020.III.20.
Hatály: 2020.III.23.

A rendelet 2. sz., „A keresetek, jövedelmek beszámítása során alkalmazandó valorizációs szorzószámok 2020. január 1-je és december 31-e közötti időponttól megállapításra kerülő nyugellátások esetén” c. melléklete módosul.

18.  

Jogszabály címe: A Kormány 63/2020. (III. 24.) Korm. rendelete az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során az orvostudományi kutatásokkal kapcsolatos intézkedésekről
Megjelent: MK 52. szám 2020.III.24.
Hatály: 2020.III.25.

A rendelet a veszélyhelyzet időtartama alatt a koronavírussal kapcsolatos, beavatkozással nem járó vizsgálatnak minősülő orvostudományi kutatásba bevonni kívánt cselekvőképes személy tájékoztatására és beleegyezésére vonatkozó rendelkezéseket állapít meg.

19.  

Státusz: módosítás
Jogszabály címe: Az emberi erőforrások minisztere 13/2020. (III. 25.) EMMI rendelete az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakmai képzés részletes szabályairól szóló 16/2010. (IV. 15.) EüM rendelet és az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzéséről szóló 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendelet módosításáról
Megjelent: MK 54. szám 2020.III.25.
Hatály: 2020.III.26.

Az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakmai képzés részletes szabályairól szóló 16/2010. (IV. 15.) EüM rendelet módosítása

Új 23.§ (4) bekezdés:

A veszélyhelyzet időtartama alatt a 14. § (2) bekezdése szerinti gyakorlati vizsga a jelölt elsődleges képzési helyén is lefolytatható. Ebben az esetben a vizsgabizottság által meghatározott feladatok teljesítését a szakvizsgabizottság jelen lévő tagja, ennek hiányában az elsődleges képzőhely szakvizsga jellege szerinti szakvizsgával rendelkező főorvosa igazolja. A veszélyhelyzet időtartama alatt az elméleti vizsga internet igénybevételével (videokonferencia, skype) is lebonyolítható azzal, hogy a 14. § (3) bekezdését nem kell alkalmazni.

Az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzéséről szóló 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendelet módosítása

Új 16. §:

A veszélyhelyzet fennállásának időtartama alatt a jelölt által végzett, a szakképzési tervtől eltérő egészségügyi tevékenység a szakképzése szakgyakorlati idejébe beszámítandó.

20.  

Státusz: új 
Jogszabály címe: A Kormány 67/2020. (III. 26.) Korm. rendelete az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során történő gyógyszerellátással kapcsolatos intézkedésekről
Megjelent: MK 55. szám 2020.III.26.
Hatály: 2020.III.27.

1.§ Az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló 2005. évi XCV. törvény (a továbbiakban: Gytv.) 1. § 23. pontja szerinti különös méltánylást érdemlő betegellátási érdek fennállását a COVID-19 koronavírus megbetegedésekkel kapcsolatban lefolytatandó, a járvány kezelésével összefüggő hatósági eljárások során a veszélyhelyzet ideje alatt vélelmezni kell.

3.§(2) A Gytv. 25. § (6) és (6a) bekezdésétől eltérően nem szükséges engedély az (1) bekezdés szerinti listán szereplő hatóanyagot tartalmazó gyógyszerek a COVID-19 koronavírus megbetegedések kezelése érdekében a forgalomba hozatali engedélyben jóváhagyott alkalmazási előírásában nem szereplő javallatban történő rendeléséhez, illetve alkalmazásához.

21.  

Jogszabály címe: A Kormány 70/2020. (III. 26.) Korm. rendelete az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során a felnőttképzésben folyó oktatás és szakmai vizsgáztatás biztosításának eltérő szabályairól
Megjelent: MK 55. szám 2020.III.26.
Hatály: 2020.III.27.

A rendelet a felnőttképzésben folyó oktatással és vizsgáztatással kapcsolatban állapít meg szabályokat a veszélyhelyzet idejére.

22.  

Jogszabály címe: A Kormány 71/2020. (III. 27.) Korm. rendelete a kijárási korlátozásról
Megjelent: MK 56. szám 2020.III.27.
Hatály: 2020.III.28 – 2020.IV.11.

A kijárási korlátozás ideje alatt a lakóhely, a tartózkodási hely, illetve a magánlakás elhagyására az e rendeletben meghatározott alapos indokkal kerülhet sor. Ilyen alapos indok pl. a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség, az egészségügyi ellátás és szolgáltatás igénybevétele, beleértve a gyógyító tevékenységen túl a testi és a lelki egészség megőrzése céljából nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat (különösen pszichoterápiás ellátás, fizioterápiás kezelés, gyógytorna).

23.  

Jogszabály címe: A Kormány 72/2020. (III. 28.) Korm. rendelete a kórházparancsnokról és az egészségügyi készlet védelméről
Megjelent: MK 57. szám 2020. III.28.
Hatály: 2020. III.29.

Átfogó rendelet a fekvőbeteg szakellátást, illetve a fekvőbeteg szakellátáshoz kapcsolódó járóbeteg szakellátást nyújtó egészségügyi intézmények koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében szükséges készleteinek megóvásáról, e célból kórházparancsnokok kirendeléséről.

24.  

Jogszabály címe: A Kormány 73/2020. (III. 31.) Korm. rendelete a 2020. március 11-én kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedések hatályának meghosszabbításáról
Megjelent: MK 59. szám 2020.III.31.
Hatály: 2020.III.31. 15 óra

A Kormány a veszélyhelyzet keretében kihirdetett rendeletei hatályát a veszélyhelyzet végéig meghosszabbította.