Mintegy 150 fő részvételével rendezték meg online formában, január 29-30. között a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) és a Semmelweis Egyetem Doktorandusz Önkormányzata (DÖK) első közös rendezésű konferenciáját, amelyen az egészségtudomány és az innováció állt a középpontban. Az online eseményt dr. Ferdinandy Péter, a Semmelweis Egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese, a rendezvény fővédnöke nyitotta meg, aki bevezető előadásában az innováció és a kutatás-fejlesztés gyakorlatáról és az egyetemen keresztül elérhető lehetőségekről beszélt. A Leginnovatívabb Előadás fődíjat megosztva a Transzlációs Medicina Intézet PhD hallgatói, dr. Antali Flóra és dr. Kulin Dániel kapták.

„A doktori iskolák a tudomány bástyái, valamint oktatóink, egyetemi tanáraink és tudósaink utánpótlásának egyik fő forrásai, így mi is kiemelt figyelmet szentelünk erre az intézményre” – fogalmazott dr. Ferdinandy Péter, a Semmelweis Egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese beszédében, mellyel a Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ) Orvos- és Egészségtudományi Osztálya és a Semmelweis Egyetem Doktorandusz Önkormányzata (DÖK) által rendezett DOSZ Egészségtudományi és Innovációs Konferenciát nyitotta meg. Az eseménynek, mely a DOSZ első ilyen jellegű rendezvénye, idén a Semmelweis Egyetem adott otthont az online térben. A rektorhelyettes elmondta, az egyetem számára rendkívül fontos, hogy idehaza és külföldön is aktív résztvevője legyen az orvostudományi kutatásoknak, új innovatív eljárások és eszközök kifejlesztésének. Megjegyezte, hogy a jövő sikeres egyetemének gyakorlatiasabbnak, innovatívabbnak és rugalmasabbnak kell lennie, mivel a tudás ezen a téren 2 évente szinte duplázódik, amivel tartani kell a lépést. A Semmelweis Egyetem célja, hogy erős tagja legyen a magyar és a régiós innovációs ökoszisztémának, melynek részeként mindenféle multidiszciplináris tevékenységet támogatunk a tágabb egészségtudomány területén – jelentette ki dr. Ferdinandy Péter.

„A konferencia fő célja, hogy a világot sújtó járványhelyzet ellenére minél több doktorandusznak adjunk lehetőséget kutatási eredményeik bemutatására és saját ismereteik bővítésére” – mondta el bevezetőjében dr. Bozsányi Szabolcs, a DOSZ Orvos- és Egészségtudományi Osztályának elnöke, a Semmelweis Egyetem PhD-hallgatója. Felidézte, hogy a PhD Tudományos Napok „kistestvéreként” hozták létre az orvos- és egészségtudományi területen belül kifejezetten az innovációra fókuszáló eseményt. Szeretnénk hagyományt teremteni a konferenciával, és bemutatni az innováció más tudományágakban játszott szerepét is, hogy elősegítsük a tudástranszfert a különböző területek tudósai, kutatói között – emelte ki dr. Bozsányi Szabolcs. Röviden bemutatta a DOSZ-t is, megemlítve, hogy 1994-ben alakult a szövetség, melynek 20 tudományos szekciója és több mint 500 tagja van. A Semmelweis Egyetem Doktorandusz Önkormányzata szoros kapcsolatot ápol a DOSZ-szal, közösen szerveznek eseményeket, támogatják egymás munkáját – tette hozzá.

A konferencia nyitóelődásában dr. Ferdinandy Péter tudományos és innovációs rektorhelyettes, a Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet igazgatója az innováció és a kutatás-fejlesztés gyakorlatáról és az egyetemen keresztül elérhető lehetőségekről beszélt. Bemutatta az innováció szerepét és fejlődését a gyógyszerfejlesztésben, hangsúlyozva, hogy az újításoknak ma gyakorlatilag csak a képzelet szab határt. Rámutatott, hogy egy új készítmény fejlesztése egy hosszú és rendkívül költséges folyamat, ami akár 8-15 évig eltarthat, és akár 1-2 milliárd dollárt is felemészthet, ennek ellenére folyamatosan növekszik az évente engedélyezett új, innovatív gyógyszerek száma. A doktorandusz hallgatókhoz szólva elmondta, hogy többféleképpen is részt vehetnek az ilyen jellegű innovációs tevékenységekben, akár nagy globális gyógyszergyártóknál, vagy kis- és közepes méretű biotechnológiai cégeknél dolgozva, akár természetesen egyetemi kutatóként. Rámutatott, hogy Magyarország és ezen belül a Semmelweis Egyetem kiváló tudással és lehetőségekkel rendelkezik ezen a téren, és bár publikációs tevékenységben jól áll, a szabadalmaztatások mennyiségében további javulásra van még szükség. Az egyetem innovációs tevékenységének erősítését szolgálja a tervezett Science Park beruházás, melynek célja, hogy mintegy 100 inkubációs és spinoff cég működjön a Semmelweis Egyetem vonzáskörében az egészségtudomány és biotechnológia területén – jegyezte meg dr. Ferdinandy Péter.

A rendezvényen az előadókkal és a regisztrált résztvevőkkel együtt összesen körülbelül 150 fő vett részt a négy magyarországi orvosegyetemről, illetve Japánból és Svédországból. A programban a doktorandusz hallgatók tudományos műveinek prezentálása mellett világszinten elismert kutatókkal és oktatókkal folytatott kerekasztal-beszélgetések, workshopok és plenáris ülések szerepeltek a programban. Dr. Bozsányi Szabolcs összegzésében kiemelte dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa és a Semmelweis Egyetem 3D nyomtató laboratóriuma előadásait (dr. Végh Dániel, dr. Barabás J. Imre és dr. Palkovics Dániel), a svédországi Lundi Egyetemről Prof. Johan Malm és Prof. Marko-Varga György, a japán Saitama Medical University-ről pedig Prof. Takamitsu Fujimaki prezentációit, valamint a közösségi médiáról szóló kerekasztal-beszélgetést Forgács Mariannal és dr. Kulja Andrással.

Az eseményen szereplő absztraktok alapján a Leginnovatívabb Előadás fődíjat, és az azzal járó Semmelweis Egyetem 250 emlékérmet megosztva kapta dr. Antali Flóra és dr. Kulin Dániel, mindketten a Semmelweis Egyetem Transzlációs Medicina Intézet PhD hallgatói. (A díjátadóról szóló cikkünk ide kattintva olvasható.) Végezetül pedig dr. Bozsányi Szabolcs megköszönte a DOSZ és a Semmelweis Egyetem DÖK szervező csapat tagjainak (dr. Erdős Sándor, dr. Szadai Letícia, dr. Jobbágy Antal, dr. Szilágyi András, dr. Bartha Áron, dr. Szőke Dániel Imre, dr. Madarász Bálint, Telek Vivien, dr. Bérczi Ákos, dr. Jason Sparks és Raffai Gellért) a munkáját.

Deme Tamás
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem (kiemelt kép illusztráció, archív portréfotók)

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.