Hatodik alkalommal adták át a fiatal kutatókat ösztönző és elismerő innovációs díjakat kutató, PhD- és TDK-kategóriában. Idén a járványhelyzet miatt a Semmelweis Egyetem Innovációs Napja elmaradt, az elismeréseket egy szűkkörű program kíséretében adták át november 5-én. A leginnovatívabb TDK-munka díjazottja dr. Kiss Boldizsár lett. A leginnovatívabb PhD-értekezésért dr. Voniatis Konstantinos  vehetett át elismerést. A leginnovatívabb kutatómunkáért járó díjat Orbán Gábor és dr. Dobó Nagy Csaba nyerték el. Az innovációs díjakat dr. Ferdinandy Péter tudományos és innovációs rektorhelyettes és dr. Szigeti Gyula Péter, az Innovációs Központ igazgatója. adták át.

Dr. Ferdinandy Péter tudományos és innovációs rektorhelyettes köszöntőjében kiemelte: fontos, hogy a tudomány a társadalom számára is hasznosítható termékeket és szolgáltatásokat eredményezzen. A rektorhelyettes gratulált az Innovációs Díjat elnyerőknek és minden pályázónak, hiszen ők már bizonyították, hogy tisztában vannak az innováció fontosságával és jó példával járnak elöl. „Még mindig kevesen gondolkodnak innovatív fejlesztésekben és kutatásban, de Önök most ebben úttörő szerepet vállaltak” – fogalmazott, arra kérve a díjazottakat, hogy kollégáik között is népszerűsítsék ezt a szemléletet.

Dr. Szigeti Gyula Péter a Semmelweis Egyetem innovációs ökoszisztémájának építéséről beszélt, melyben, mint fogalmazott, szükség van „hírvivőkre”. Hangsúlyozta az innovatív gondolkodásmód beépülésének fontosságát a kutatás-fejlesztési, valamint az oktatási tevékenységbe egyaránt. A díjazottak mellett kiemelte a témavezetők és mentorok szerepét is, akik áthagyományozzák az innovatív szemléletet a fiatalabb generációra.

Galéria

9kép

A Semmelweis Innovációs Díj célja, hogy a Semmelweis Egyetem elismerje azon kutatók, doktorjelöltek, doktoranduszok tevékenységét, akik az egyetemhez kötődő kutatómunkájuk során kiemelkedő innovatív tudományos kutatási eredményt, megoldást dolgoztak ki.

Dr. Kiss Boldizsár (Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika; Kardiológiai Tanszék) egy olyan PCA (post cardiac arrest) pontrendszer kialakítását tűzte ki célul, amely megbízhatóan megbecsülné a halálozási rizikót és a neurológiai kimenetelt az újraélesztésen átesett betegek esetén, az intenzív osztályra kerülés korai, gyorsan rendelkezésre álló tényezőiből. Az ingyenes applikáció az orvosok napi munkavégzése során nyújthat segítséget. A Forecast of Mortality Risk Early in the post Cardiac Arrest Syndrome Therapy (FORECAST) pontrendszer a rizikófaktorok alapján 0-16-ig terjedő skálán osztja alcsoportokba az érintett betegeket, segítségével jobban ki lehetne szűrni azokat, akik alacsony vagy éppen magas progressziójú intenzív ellátásra szorulnak – magyarázta. A  pontrendszer kidolgozásánál a TDK-hallgató azokra a korai faktorokra fókuszált, melyek a sikeres újraélesztés után egyszerűen meghatározhatóak. Egyik ilyen tényező az idő: milyen gyorsan ért ki a mentő, mennyi ideig tartott maga az újraélesztés, de fontos az alapbetegségek és egyéb rizikófaktorok feltárása mellett az illető életkora is. Dr. Kiss Boldizsár elmondta, a kórházba kerülést követően a keringésmegállás okát kell tisztázni, ettől függ ugyanis a további terápia. A pontrendszer adta információ birtokában már a beteg felvételét követő néhány órában lehetőség van a hozzátartozók tájékoztatására a lehetséges perspektívákról, az optimális ellátás mellett várható kimenetelről. Ezen információk elemzése az ellátás ellenőrzésében és javításában segíthet. További jelentősége lehet, hogy az információk elemzésével speciális primer prevenciót igénylő célcsoportok meghatározása válik lehetővé – fejtette ki.

A 2020-as Innovációs Díj PhD kategória nyertes pályázója dr. Voniatis Konstantinos, aki a Semmelweis Egyetem Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet Nanokémiai Kutatócsoportjában valamint a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Tanszékén dolgozik. Győztes pályázatában a Semmelweis Egyetem olyan üzleti potenciált lát, hogy azt üzleti titokká minősítette, jelen stádiumban a feltaláló még dolgozik a fejlesztésen, mely csak a szabadalmi bejelentést követően tehető nyilvánossá. 

A leginnovatívabb kutatómunka nyertesei dr. Dobó Nagy Csaba és Orbán Gábor (Orális Diagnosztikai Tanszék) egy olyan mérőeszközön dolgoznak, mely a gyakorlati fogorvostudomány számára kínál egyedülálló diagnosztikai lehetőséget a dentinvastagság kiszámítására. A fogászati beavatkozás során, ha rétegeltávolításra (fúrásra) kerül a sor, jelenleg a fogorvos kezének finommotoros mozgása és tapasztalatának függvénye, hogy a visszamaradó dentinréteg milyen vastag maradhat – magyarázták. Az általános gyakorlat szerint 0,5 mm alá nem vékonyítanak dentinréteget, mert a fogbélbe történő fúrásnak súlyos következményei vannak; egy egyszerű fogtömésből könnyen lehet gyökérkezelés. Az általuk fejlesztett mérőműszer ezt hivatott megelőzni úgy, hogy lehetőséget ad a kezelést végző fogorvosnak a dentinréteg vastagságának megmérésére, megelőzhetővé téve ezzel a fogbél felszínre kerülését. Az eszköz fontos eleme lehet minden általános fogászati beavatkozásokat végző rendelőnek – mutattak rá a díjazottak. Az első sikeres bölcsességfog preparációs kísérletek után a technológia kialakítása következett – mesélték. Folyamatban van a saját elektronika tervezése, és az arra készülő saját adatfeldolgozó és megjelenítő szoftver fejlesztése is, köszönhetően a Semmelweis Tudományos és Innovációs Alap 2019. évi pályázat támogatásának.

Az innovációs díjakat dr. Ferdinandy Péter és dr. Szigeti Gyula Péter adták át.

Bódi Bernadett
Fotó: Dimény András

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.