Dr. Sallai Imre, az Ortopédiai Klinika szakorvosjelöltje nyerte el a 2018-as Innovációs Díjat PhD-kategóriában, aki dr. Skaliczki Gábor adjunktus témavezetésével 2016-ban kezdte meg PhD-munkáját, mikrovezikulák vizsgálata periprotetikus fertőzésekben címmel. A kutatócsoport célul tűzte ki annak vizsgálatát, hogy a fehérvérsejtek által felszabadított mikrovezikulák mérhetően megjelennek-e periprotetikus fertőzésekben, és szolgálhatnak-e diagnosztikus eszközként. Munkájuk során egy teljesen új és standard vezikulaizolálási protokollt dolgoztak ki, mellyel kapcsolatban szabadalmi bejelentést is tettek.

Magyarországon évente 15-16 ezer csípő- és ugyanennyi térdprotézist ültetnek be elsődlegesen – ismertette dr. Sallai Imre. Az ízületi implantátumok egyik legnagyobb problémát okozó szövődménye a fertőzés (az esetek 2-3 százalékánál fordul elő), gyakorisága az életkor előrehaladásával növekszik. A beültetett protézisek – idegen anyagként a szervezetben – alkalmas felületet jelentenek a vérben keringő baktériumoknak: egy megfázás, lyukas fog is góc lehet; a vérben keringő baktériumok megtapadnak a protézisen, így az szeptikussá válhat – magyarázta a rezidens. Hozzátette: a fertőzéseket általában biofilmet képző mikroorganizmusok okozzák, a biofilm az implantátum felszínéhez és a protézist rögzítő csontcementhez kapcsolódik, emiatt a fertőzés antibiotikus kezeléssel rendszerint nem gyógyítható, szinte minden esetben sebészeti beavatkozás szükséges hozzá. A két műtétből álló revíziós műtétsorozat halálozási aránya nagyobb, mint az emlő-, vastagbél- vagy prosztataráké – világított rá a kutatás jelentőségére dr. Skaliczki Gábor.

A fertőzések felderítésével kapcsolatban a mikrovezikulák szerepe előtérbe került az utóbbi időben – mondta el dr. Skaliczki Gábor, aki több magyar és nemzetközi kutatócsoport tagjaként hangsúlyozta: a számos kutatás ellenére máig nincs olyan egyértelmű diagnosztikus eszköz, amivel a kilazult protézisek esetén el lehetne különíteni a fertőzött eseteket és az ún. mechanikus lazulásokat, amikor elegendő a kilazult komponenseket cserélni.

Dr. Sallai Imre 2016-ban kezdte meg PhD-tanulmányait, azóta vesz részt a kutatómunkában, aminek első eredményei alapján úgy tűnik, a most használt metódussal diagnosztizálni lehet a fertőzéseket – ismertette dr. Skaliczki Gábor. Dr. Sallai Imre hozzátette, hogy most egy alap és átfogó stratégia kialakításán dolgoznak, így jelenleg közvetlenül a betegekből kinyert, biztosan fertőzött és nem fertőzött anyagokat figyelnek meg, és az áramlási citometriás vizsgálatból kapott eredményekkel hasonlítják össze – magyarázta, hozzátéve, hogy erre azért is van szükség, mert így a két csoport tulajdonságaiból próbálnak meg különbségeket felderíteni.

A következő lépésről szólva dr. Skaliczki Gábor elmondta, hogy megpróbálják kideríteni, milyen fehérjék vannak a mikrovezikulákban, és igyekeznek az eddigi metodológiát finomítani úgy, hogy gyorsabban ki lehessen mutatni a mikrovezikulákat a periprotetikus fertőzésekben. Mint közölte, a vezikulaizolálási protokollt már szabadalmaztatták, de a – legjobb esetben akár betegágy mellett is elvégezhető – diagnosztikus módszer kidolgozására még legalább 1-2 évnyi munkát kell áldozniuk.

A kutatásban az Ortopédiai Klinika mellett a Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet (Dr. Buzás Edit, dr. Nagy György, dr. Marton Nikolett, dr. Komlósi Zsolt), a Laboratóriumi Medicina Intézet (Dr. Vásárhelyi Barna, dr. Kristóf Katalin), az MTA-KOKI, az ELTE Hevesy György Kémia Doktori Iskola (Dr. Drahos László, dr. Turiák Lilla) munkatársai is részt vesznek, valamint a Helios ENDO-Klinik Hamburg, amely egy európai protézis centrum, akik pályázati forrással járulnak hozzá a munkához.

Az Innovációs Díjat elnyert dr. Sallai Imre elmondta, hogy a több évnyi munka 2018-ban kezdte el visszahozni a befektetett energiát látványosabb eredmények formájában, amikor már szélesebb körben, nemzetközi színtéren is be tudták mutatni az eredményeiket. A pozitív visszajelzések között említette, hogy egyik hallgatójuk a TDK-konferencián első díjat és OTDK jelölést kapott, ezután a PhD Tudományos Napokon is szekciógyőztes lett az előadás. A Helsinkiben rendezett európai csont- és ízületi fertőzések társaságának (EBJIS) éves találkozóján tartott előadás szintén nagy érdeklődést váltott ki, ezt követte az Innovációs Díj, ami a szabadalom mellett a legnagyobb elismerés volt számunkra – sorolta dr. Sallai Imre.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.