Felsőbb éveseknek

Tájékoztató táblázat felsőbb évesek számára a 2023/24-es kollégiumi jelentkezés eredményéről

A kollégiumi jelentkezés és felvétel szabályait a Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat – III. könyv Hallgatói Követelményrendszer – 4. rész Térítési és Juttatási Szabályzat (a TJSZ) rögzíti.

A felsőbb évesek kollégiumi jelentkezése áprilisban/májusban/júniusban van, és 15 napig tart általában. Ekkor a szociális helyzetet, a legutolsó lezárt félév kreditekkel súlyozott átlagát (tehát az őszi szemeszterről származó átlagot, ha az a félévetek nem volt passzív) és a közösségi tevékenységet veszik figyelembe a pontszámítás során. Ezekre a rangsorban elfoglalt hely alapján legfeljebb 40-40-40 pont kapható. Ezek összege a végső pontszám 0 és 120 között.

A kollégiumi pályázat menete
A kollégiumokba kizárólag a Neptun Rendszeren keresztül tudtok jelentkezni.

1. lépés: A jelentkezés leadása

Ezt az Ügyintézés – Kollégiumi jelentkezés menüpontban tudjátok megtenni. Itt ki kell választanotok a kollégiumokat, amelyekbe szeretnétek jelentkezni, majd ezeket rangsorolnotok kell. Ezután adjátok le az adatlapot, és ha sikeres volt, az Ügyintézés – Kérvények – Leadott kérvények fülön meg kell jelennie. Ellenőrizzétek le feltétlenül, mert e nélkül a kollégiumi jelentkezésetek érvénytelen, olyan, mintha le sem adtátok volna. A pályázat lezárulta után jelentkezésre és hiánypótlásra nincsen lehetőség!

Tipp: nyugodtan jelöljétek meg az összes kollégiumot, nehogy amiatt maradjatok le, mert csak egyet választottatok ki és az betelt, miközben másik kollégiumba elegendő lenne a pontszámotok.

2. lépés: Az adatlapok kitöltése

▪ A szociális adatlapot az Ügyintézés – Kérvények – Kitölthető kérvények fülön találjátok meg.
A szociális adatlappal kapcsolatos információkat (a csatolandó dokumentumokat, mintát néhány nyilatkozathoz és egy kitöltési útmutatót) a szociális ösztöndíjakról szóló tájékoztató oldalon éritek el. A pontrendszer és a csatolandó dokumentumok megegyeznek a szociális ösztöndíjéval (TJSZ 1. melléklet).

▪ A közösségi munkáról az adatlapot szintén az Ügyintézés – Kérvények – Kitölthető kérvények fülön keresztül tudjátok kitölteni. Ez a frissen felvett hallgatóknak nem jelenik meg, csak azoknak, akik már az egyetem hallgatói. A pályázati kiírás tételesen felsorolja mi számítható be. Ha nincs ilyen tevékenységetek, akkor nem kell leadnotok.
A TJSZ 3. melléklet rendelkezik a pontszámokról.

Sikeres leadás esetén ezeknek az adatlapoknak is meg kell jelenniük a Leadott kérvények fülön. Ellenőrizzétek le feltétlenül.

Figyelem: Azoknak a hallgatóknak, akik tavaszi szemeszterben februárban a szociális ösztöndíjhoz kitöltötték a szociális adatlapot, nekik a nyár eleji felsőbb éves kollégiumi jelentkezéskor már nem lehet új adatlapot kitölteniük, mert a tavaszi félévre meg lett határozva a szociális pontszámuk. Ők ez alapján lesznek rangsorolva.

Amint megvannak az eredmények, a honlapunkon elérhetővé tesszük a tájékoztató táblázatot. A határozatok később érkeznek meg.

Ha bejutás után másik kollégiumban szeretnétek elhelyezést, egymás között tudtok cserélni, ezt a Kollégiumi Albizottságoknak tudjátok jelezni.

Első éveseknek

A kollégiumi jelentkezés és felvétel szabályait a Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat – III. könyv Hallgatói Követelményrendszer – 4. rész Térítési és Juttatási Szabályzat (a TJSZ) rögzíti.

A frissen felvett hallgatók kollégiumi jelentkezése augusztusban van, és általában 15 napig tart. A pontszámítás során a szociális helyzetet és a felvételi pontszámot veszik figyelembe. Mindkettő alapján csökkenő rangsorba rendezik a jelentkezőket, és a rangsorokban elfoglalt hely alapján kaptok részpontszámokat 0-tól 60-ig. Ezek összege a végső pontszám 0 és 120 között.

A kollégiumi pályázat menete
A kollégiumokba kizárólag a Neptun Rendszeren keresztül tudtok jelentkezni.

1. lépés: A jelentkezés leadása

Ezt az Ügyintézés – Kollégiumi jelentkezés menüpontban tudjátok megtenni. Itt ki kell választanotok a kollégiumokat, amelyekbe szeretnétek jelentkezni, majd ezeket rangsorolnotok kell. Ezután adjátok le az adatlapot, és ha sikeres volt, az Ügyintézés – Kérvények – Leadott kérvények fülön meg kell jelennie az adatlapnak. Ellenőrizzétek le feltétlenül, mert e nélkül a kollégiumi jelentkezésetek érvénytelen, olyan, mintha le sem adtátok volna. A pályázat lezárulta után jelentkezésre és hiánypótlásra nincsen lehetőség!

Tipp: nyugodtan jelöljétek meg az összes kollégiumot, nehogy amiatt maradjatok le, mert csak egyet választottatok ki és az betelt, miközben másik kollégiumba elegendő lenne a pontszámotok.

2. lépés: A szociális adatlap kitöltése

▪ A szociális adatlapot az Ügyintézés – Kérvények – Kitölthető kérvények fülön találjátok meg.
A szociális adatlappal kapcsolatos információkat (a csatolandó dokumentumokat, mintát néhány nyilatkozathoz és egy kitöltési útmutatót) a szociális ösztöndíjakról szóló tájékoztató oldalon éritek el. A pontrendszer és a csatolandó dokumentumok megegyeznek a szociális ösztöndíjéval (TJSZ 1. melléklet).

Sikeres leadás esetén a szociális adatlapnak is meg kell jelennie a Leadott kérvények fülön, ellenőrizzétek le feltétlenül.

Figyelem: A frissen felvett hallgatóknak, akik augusztusban jelentkeznek kollégiumba, és kitöltik a szociális adatlapot, már megvan a szociális pontszámuk az őszi félévre. Nekik szeptemberben csak egy nyilatkozatot kell leadniuk, ha szociális ösztöndíjra is pályáznának, új adatlapot nem tölthetnek ki. A felsőbb évesek és kollégiumba nem jelentkezett elsőévesek a szociális adatlapot szeptemberben töltik ki a szociális ösztöndíjhoz.

Amint megvannak az eredmények, a honlapunkon elérhetővé tesszük a tájékoztató táblázatot. A határozatok később érkeznek meg.

Ha bejutás után másik kollégiumban szeretnétek elhelyezést, egymás között tudtok cserélni, ezt a Kollégiumi Albizottságoknak tudjátok jelezni.

Pótvárólista

Nagyon fontos, hogy az e-mailjeiteket minden nap ellenőrizzétek! A kollégiumi ügyintéző ezen keresztül fog értesíteni titeket a kollégiumi elhelyezésről, amint megüresedik egy hely az adott intézményben. A visszajelzésre 24 órátok áll rendelkezésre, mindezt annak az érdekében, hogy a bejutás a listáról minél gördülékenyebben, gyorsabban történjen.

  • Várólista:
    Azon hallgatók, akik a kollégiumi jelentkezés során nem értek el elég pontot , ahhoz hogy a Semmelweis Egyetem valamelyik kollégiumába felvételt nyerjenek, ők a várólistára kerülnek a rangsorban elfoglalt helyük alapján. Amint a kollégiumban megüresedik egy hely, úgy a rangsor elején található hallgató kerül a helyére (ehhez természetesen az illetőnek meg kellett jelölnie az adott kollégiumot a jelentkezéskor és szerepel annak várólistáján). A várólista ürülésére nincs befolyásunk, minden évben más ütemben történik.

 

  • Pótvárólista:
    Ha a jelentkezés során valamilyen hiányosság történt (pl.: a kollégiumok sorrendje nem került leadásra a Neptunon keresztül), úgy a hallgató nem szerepel a kollégiumi várólistán. Ilyen esetben a hok.dormitory@semmelweis.hu e-mail-címen keresztül történik a jelentkezés a kollégiumi pótvárólistára. A jelentkezéshez szükséges a nevetek, Neptun-kódotok, a kar amelyre jártok, illetve a kollégiumok sorrendjének elküldése. A pótvárólista sorrendje a jelentkezés idejétől függ (ezzel szemben a várólista a pontszám alapján). A várólista kiürülése után következik a pótvárólistáról történő kollégiumi elhelyezés.
    A pótvárólistára a tanév során bármikor lehetőségetek van jelentkezni.

 

PhD hallgatóknak

A doktori képzésben részt vevő hallgatók kollégiumi jelentkezése nem a Hallgatói Önkormányzathoz tartozik. A jelentkezéssel kapcsolatban a Semmelweis Ignác Szakkollégium (korábban Selye János Kollégium) vezetőjénél tudtok érdeklődni: https://semmelweis.hu/siszk/kapcsolat/

Kollégiumi díjmentesség 2023/2024 ősz

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KOLLÉGIUMI DÍJMENTESSÉGRŐL

A Semmelweis Egyetem rektora a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (továbbiakban: Nftv.) 43. § (3) bekezdése, a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 4. § (4) bekezdése, valamint a Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat (továbbiakban: SzMSz) III. Könyv III. IV. Rész Térítési és Juttatási Szabályzat (a továbbiakban: TJSZ) 24/A. § (4) bekezdés alapján pályázatot ír ki a 2023/24-es tanév I. félévére vonatkozó kollégiumi díjmentességi kérelmek benyújtására.

A 2023/24-es tanév I. szemeszterére kollégiumi díjmentességet kérelmére az a hallgató kaphat, akinek a kollégiumi elhelyezésre, illetve rendszeres szociális ösztöndíjra benyújtott kérelmét a 2023/24-es tanév I. szemeszterére vonatkozóan a SZEB elbírálta és a pályázat beadásakor kollégiumi elhelyezéssel bír.

A kérelem benyújtásához az alábbi feltételek közül legalább egyik – a TJSZ 26. §-ában definiált – feltétel igazolása szükséges.
A hallgató:
a) hátrányos helyzetű,
b) árva,
c) családfenntartó,
d) gyámsága nagykorúsága miatt szűnt meg.

A kérelmet a Neptun rendszeren keresztül elektronikus formában lehet kizárólag benyújtani 2023. szeptember 14. 08:00 és 2023. szeptember 21. 23:59 között.

Elbírálás szempontjai:

A 2023/24-es tanév I. szemeszterére 10 hallgató kollégiumi díjmentességi kérelmét fogadja el az egyetem rektora.

A kérelmek a SZEB által megállapított 2023/24 I. félévben szociális helyzetre megítélt pont alapján kerülnek rangsorolásra. Az utolsó részesített helyen pontegyenlőség esetén a nagyobb rászorultsági csoportba besorolt hallgató, a rászorultsági csoport egyezősége esetén az egy főre jutó alacsonyabb igazolt jövedelemmel rendelkező hallgató pályázata kerül elfogadásra.

A határidőn túl érkező kérelmek elbírálására nem kerül sor, hiánypótlásra nincs lehetőség.

A kérelmek – a kollégiumi díjmentességi jogosultságának vizsgálatát követően – SZEB által megállapított pontok preferencia sorrendjében kerülnek felterjesztésre döntésre a Semmelweis Egyetem rektora részére.

A döntésről a pályázók legkésőbb október 31-ig kapnak értesítést.

Kollégiumi díjmentesség 2023/2024 tavasz

A Semmelweis Egyetem rektora a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (továbbiakban: Nftv.) 43. § (3) bekezdése, a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 4. § (4) bekezdése, valamint a Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat (továbbiakban: SzMSz) III. Könyv III. IV. Rész Térítési és Juttatási Szabályzat (a továbbiakban: TJSZ) 24/A. § (4) bekezdés alapján pályázatot ír ki a 2023/24-es tanév II. félévére vonatkozó kollégiumi díjmentességi kérelmek benyújtására.

A 2023/24-es tanév II. szemeszterére kollégiumi díjmentességet kérelmére az a hallgató kaphat, akinek a kollégiumi elhelyezésre, illetve rendszeres szociális ösztöndíjra benyújtott kérelmét a 2023/24-es tanév II. szemeszterére vonatkozóan a SZEB elbírálta és a pályázat beadásakor kollégiumi elhelyezéssel bír.

A kérelem benyújtásához az alábbi feltételek közül legalább egyik – a TJSZ 26. §-ában definiált – feltétel igazolása szükséges.
A hallgató:
a) hátrányos helyzetű,
b) árva,
c) családfenntartó,
d) gyámsága nagykorúsága miatt szűnt meg.

A kérelmet a Neptun rendszeren keresztül elektronikus formában lehet kizárólag benyújtani 2024. március 01. 08:00 és 2024. március 08. 23:59 között.

Elbírálás szempontjai:

A 2023/24-es tanév II. szemeszterére 10 hallgató kollégiumi díjmentességi kérelmét fogadja el az egyetem rektora.

A kérelmek a SZEB által megállapított 2023/24 II. félévben szociális helyzetre megítélt pont alapján kerülnek rangsorolásra. Az utolsó részesített helyen pontegyenlőség esetén a nagyobb rászorultsági csoportba besorolt hallgató, a rászorultsági csoport egyezősége esetén az egy főre jutó alacsonyabb igazolt jövedelemmel rendelkező hallgató pályázata kerül elfogadásra.

A határidőn túl érkező kérelmek elbírálására nem kerül sor, hiánypótlásra nincs lehetőség.

A kérelmek – a kollégiumi díjmentességi jogosultságának vizsgálatát követően – SZEB által megállapított pontok preferencia sorrendjében kerülnek felterjesztésre döntésre a Semmelweis Egyetem rektora részére.

—————–

Ha kérdésetek merül fel, forduljatok hozzánk bizalommal a Kollégiumi Bizottságnak írt levélben a hok.dormitory@semmelweis.hu címen keresztül.

A szociális adatlappal kapcsolatos kérdéseitekre a Szociális Bizottságnak a hok.applications@semmelweis.hu címre írt levélben kaphattok választ.

Kollégiumok