Részletek
a program címe |
a program jellege |
a program formája |
célcsoport |
helyszín |
EduCafé |
informális, strukturált, tematikus beszélgetés |
world café |
előadó és gyakorlatvezető oktatók, tanulmányi felelősök, oktatásszervezésben és -adminisztrációban közreműködő kollégák, hallgatók |
A program célja:
Olyan rendszeres oktatói közösségépítő fórum teremtése, melyben alkalom nyílik az együtt gondolkodásra, az oktatási gyakorlatban felmerülő problémák és ötletek megvitatására, tudásmegosztásra.
A program jellege:
Ez egy informális hangulatú, strukturált tematikus beszélgetés, melyet World Café technikával vezetünk. Az egyes témákat – rövid felvezetést követően – különböző fókuszból közelítik meg a résztvevők egy-egy asztalnál csoportosulva, meghatározott ideig beszélgetve, majd tovább forogva egy következő asztalhoz. A beszélgetéseket asztalgazdák facilitálják és moderálják, a közös gondolatokat vizuálisan is megjelenítik, strukturálják. A Café végére minden asztalnál megjelenik minden résztvevő gondolata, és az így megszerzett kollektív tudást közösen összegezzük.
Részvételi feltételek:
- Ez egy rendszeres fórum, melynek alkalmai egymással nem állnak összefüggésben, bármelyikre becsatlakozhat az Egyetem bármely oktatója és hallgatója.
- Regisztrációs kérdőív előzetes kitöltése.
- Aktív részvétel a beszélgetésekben – online alkalom esetében ehhez webkamera, hangszóró és mikrofon elengedhetetlenül szükséges.
Létszámkorlát: 30 fő/alkalom (a program minimum 12 fő jelentkezésével indul!)
Helyszín: Zoom (link a Moodle-felületen, első belépéskor a Beiratkozás gombra kattintva)
Tervezett időpont:
2024. január 26. 14:00-16:00
2024. május 31. 14:00-17:00
Programfelelős és kapcsolattartó: Kozma Borbála
Programterv
2024
Hamarosan!
2023
Január 27. |
Vertikális összehangolás A beszélgetés az elméleti és klinikai tanszékek által oktatott szakmai tartalmi elemek egyeztetését és összehangolását célzó törekvésekről, lehetséges együttműködések kialakításáról szól. A téma az AMEE2022 konferencia korszerű oktatásról szóló beszámolókra épül. |
Március 31. |
Mérés-értékelés tervezése A beszélgetés a korszerű mérés-értékelési szempontokról, a kompetencia alapú képzésről, az objektív strukturált klinikai vizsga (OSCE) létjogosultságáról és bevezetésének lehetőségeiről szól. A téma a „mérés-értékelés tervezése” angol nyelvű workshop tapasztalataira épül. |
Május 26. |
Tudásháromszög és iskola-egyetem partnerség A beszélgetés az oktatás, a kutatás és a vállalkozói/üzleti/munkáltatói szektor összekapcsolódási pontjairól, valamint a szakmai életpálya formálását célzó iskola-egyetem partnerségben rejlő lehetőségekről szól. A téma a Semmelweis International 40 jubileumi rendezvénysorozat Nemzetközi Oktatásfejlesztési Konferencia tapasztalataira épül. |
Október 27. |
Interprofesszionális képzés A beszélgetés a tanítás-tanulás folyamatának tudatos tervezéséről szól interprofesszionális megközelítésben, fókuszában a konstruktív összehangolás, a team oktatás, és a backward design áll. A téma a „Boundary crossing in teaching and learning – nonformal educators in higher education” című kutatás fő kérdéseire épül. |
2022
Október 7. 13:00-15:00 |
Az orvosképzés nemzetközi trendjei – az AMEE 2022 konferencia tapasztalairól
2022. aug. 29-31. között rendezték meg Lyonban az orvosi és egészségügyi képzésben részt vevők számára világszinten legfontosabb konferenciát, melyre a Semmelweisről Egyetemről 5 oktató utazott el. A rendezvényen részt vett oktatók az EduCafé keretében számolnak be az orvosképzés nemzetközi tekintetben jelentős trendjeiről. Az EduCafén beszámolót tartanak az alábbi oktatók:
|
Március 31. 15:00 |
„Hogyan támogatja a hallgatói és oktatói jóllét a tanítás-tanulás folyamatát?”
Az EduCafé keretében az ELTE pedagógia szakos hallgatói vezetésével beszélgetünk arról, hogy mit tehetünk a hallgatói jóllétért a mindennapokban. A hallgatók és az oktatók jólléte természetesen szorosan összekapcsolódik, így remélhetőleg a Café házigazdái által felvetett gondolatokat tovább szőve, tapasztalataink megosztásával alkalmunk lesz mindenki számára használható ötleteket meríteni a tanítás-tanulás folyamatában végzett munka támogatására. Az esemény a Semmelweis Egyetem oktatói és hallgatói előtt egyaránt nyitott, jelentkezni SeKA belépés után itt lehet rá: https://itc.semmelweis.hu/moodle/mod/scheduler/view.php?id=8502 |
2021
Január 29. | „Kísérletező pedagógusok és gyakorlatközösségek” |
Március 26. |
„A tanulás támogatása békeidőben és vészhelyzetben” Tudjuk, hogy a hallgatóink egyszerre próbálnak helytállni az egyetemen, a betegellátásban, és sok esetben családanyaként illetve családapaként a magánéletben.
Amúgy is át szoktuk időnként gondolni, hogy oktatóként hogyan is támogathatjuk őket abban, hogy tanulmányaikban eredményesek lehessenek és sikerélményt szerezhessenek, ennek pedig a 21. század globális kihívásai külön is hangsúlyt adnak.
A pandémiás helyzet kialakulása óta még nagyobb ez a feladat, és különösen aktuális, hogy – akár a szokásostól eltérő módokon is – hatékony támogatást tudjunk nyújtani a hallgatóinknak, akik tanulóként igyekeznek teljesíteni a hibrid oktatásban, miközben létszámhiánnyal küzdő ellátóhelyeken vagy kirendelt szolgálatban betegellátást végeznek, szülőként pedig óvoda- és iskolabezárások idején még otthon tanuló gyermekeiket is gondozzák.
Következő Kávéházunkban közösen keressük azokat a stratégiai megoldásokat, amelyekkel oktatóként a lehető legtöbb támogatást nyújthatjuk hallgatóinknak akár békeidőben, a jelenlegi vészhelyzetben pedig különösen.
|
május 28. |
„Mérés-értékelés”
A szorgalmi időszak vége és a vizsgaidőszak apropóján, következő EduCafénk alkalmával a „mérés-értékelés” témakörben beszélgethetünk oktatóinkkal. – Mit mérünk, hogy mérünk, miért mérjük? – mérési pontok meghatározásának szempontjai és módja a kurzustervezés során
– Mit értékelünk, hogy értékelünk, miért értékelünk? – a diagnosztikus, formatív és szummatív értékelés helye és szerepe a tanítás-tanulás folyamatában
– Milyen mozgásterünk van a mérés-értékelés fejlesztésében? – tudatos tervezés és örökölt hagyományok, a változás-menedzsment lehetséges eszközei
|
augusztus 27. |
Ezúttal „a tudásmegosztás új formái az oktatói közösségben” címmel szeretnénk beszélgetést indítani az oktatói közösség tagjaival.
Ennek keretében megismerkedünk a „vinyetta”, a „one-minute wisdom” és a „lesson study” koncepciójával, valamint beszélgetünk az óralátogatás rendszeréről, és egy leendő módszertani kézikönyvvel kapcsolatos elvárásokról, ötletekről, tapasztalatokról úgy általában.
|