Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Semmelweis Nyári Egyetem, mely az Egyetem nemzetközi orvosképzésének 40. évfordulója alkalmából, Nemzetközi Nyári Egyetem formájában kerül megrendezésre magyar, angol és német nyelven, az Elméleti Orvostudományi Központban 2022. szeptember 1-2. között. Az előadásokon való részvétel a Semmelweis Egyetem hallgatói számára ingyenes, valamint kreditet is szerezhetnek vele.

A Semmelweis Egyetem alapításának 250. évfordulóján, 2019-ben hagyományteremtő céllal útnak indult rendezvény pezsgő hangulatú nyitánya minden tanévnek. Változatos, elsősorban az egyetemi innovatív kutatások, a közélet és a sport témakörét körbejáró előadássorozattal hangolja az új tanévre a hallgatókat.

A Nemzetközi Nyári Egyetem minden hallgató számára nyitott és ingyenes. A regisztráció már elindult, a Neptun-rendszeren keresztül lehet jelentkezni a programokra. A részvétel kreditpontot is ér, a hallgatók QR-kód-beolvasással tudják igazolni jelenlétüket.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a Szent-Györgyi előadóteremben tartandó magyar előadásokat az EOK aulájában és a Békésy előadóteremben, a Hevesy előadóteremben tartandó nemzetközi előadásokat pedig a Hári és Beznák termekben online közvetítéssel lehet majd követni.

A Neptun-rendszerben az alábbi kódokkal találhatók meg a kurzusok:

SENNYEGY_01 – Nemzetközi Nyári Egyetem I. (szeptember 1. – magyar nyelvű képzésen tanulók)
SENNYEGY_02 – Nemzetközi Nyári Egyetem II. (szeptember 2. – magyar nyelvű képzésen tanulók)
SENNYEGY_01_AN – International Summer University I. (szeptember 1. – idegen nyelvű képzésen tanulók)
SENNYEGY_02_AN – International Summer University II. (szeptember 2. – idegen nyelvű képzésen tanulók)

A kurzusok 1 kreditet érnek, így aki mind a két napon részt vesz, az a hallgató kötelezően választható tárgyként (egyes szakirányok esetén szabadon választható) 2 kredittel gazdagíthatja leckekönyvét.

A tárgy a Neptun-rendszerben 2022. augusztus 25-én 10:00-tól vehető fel. A jelentkezés augusztus 30-án zárul.

A nemzetközi tárgyat csak német és angol nyelvű képzésen lévő hallgatók vehetik fel, azonban a helyszínen nem lesz akadálya annak, hogy nemzetközi hallgató a magyar nyelvű előadásra üljön be, illetve magyar képzésen tanuló hallgató is beülhet a nemzetközi programra.

A színvonalas előadások garantáltak, hiszen a teljesség igénye nélkül előad:

  • egyetemi infrastruktúra, kutatások és a hazai egészségügyi rendszer témákban:
  • Prof. Dr. Merkely Béla, rektor
  • Dr. Takács Péter, egészségügyi államtitkár
  • Dr. Hankó Balázs, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár
  • Prof. Dr. Alpár Alán, nemzetközi képzésért felelős rektorhelyettes 
  • Prof. Dr. Kellermayer Miklós, ÁOK dékán
  • Prof. Dr. Rosivall László, a Nemzetközi Nephrológiai Kutató és Képző Központ vezetője
  • sport és közéleti témákban:
  • Pap Bianka, paralimpiai bajnok úszó
  • Rakonczai Gábor, többszörös világrekorder extrém sportoló
  • Nagy Feró, Kossuth díjas magyar énekes
  • Dr. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója
  • Polgár Judit, nemzetközi nagymester sakkozó

PROGRAM:

(A nemzetközi program megtekinthető itt)

Csütörtöki (szeptember 1.) részletes program:

IdőpontSZENT-GYÖRGYI ELŐADÓTEREM
MEGNYITÓ (in English)
8:00 - 8:45Prof. Dr. Merkely Béla

Kávézz a Semmelweis Egyetem vezetésével!
kerekasztal beszélgetés

Prof. Dr. Merkely Béla, Dr. Orbán Gábor, Dr. Pavlik Lívia, Prof. Dr. Hermann Péter, Prof. Dr. Alpár Alán
8.45 - 9.00Szünet
9.00 - 9.45Short introduction and official Opening of the international section
Prof. Dr. Alán Alpár, Vice-rector for International Education, Semmelweis University
The Secret behind the success of Semmelweis University - Rectors' keynote presentation
Prof. Dr. Béla Merkely, Rector, Semmelweis University
9.50 - 10.35Előadás Rakonczay Gáborral. Evezős, kenus. extrém sportoló, aki többszörös világrekorder és az óceánt is átszelte. Kétszeres Guinness világrekorder és hatszoros óceánátkelő hajós, az amerikai Év Kalandja Díj és a Magyar Formatervezési Díj tulajdonosa.
10.35 - 10.45Szünet
10.45 - 11.05GYTK: A digitális informatika új lehetőségei a betegközpontú gyógyszeres terápiában, Dr. Basa Bálint
11.05 - 11.30SE3D: a 3D technológia mint a betegellátás, oktatás és kutatás szinergiája, Dr. Barabás J. Imre
11.30 - 12.00Tudatos gazdálkodás a fiatal generáció körében: Sulyok László - senior ügyfélélmény-menedzser -Provident Zrt.
12:00 - 13:00Politikai körkép Magyarországon - beszélgetés Orbán Balázs politikai igazgatóval
13.00 - 14.00Ebédszünet
14:00 - 14:45A sport szerepe a mindennapok kihívásaiban
beszélgetés Pap Bianka paralimpiai bajnokkal
14:55 - 15.00Szünet
15:00 - 15:45Mit kell tudni az egészségügyi rendszer fejlesztéséről?
Előadás - Dr. Takács Péter egészségügyi államtitkár, Semmelweis Alumnus
15:45 - 16: 30Egy tökéletes sportkarrier nyomában
beszélgetés Cseh Lászlóval és Sós Csabával
16.30 -16.40Szünet
16:40 - 18.10Richter filmvetítés + kerekasztalbeszélgetés
Prof. Dr. Merkely Béla, Orbán Gábor, Rudolf Péter, Prof. Dr. Hermann Péter

Pénteki (szeptember 2.) részletes program:

IdőpontSZENT-GYÖRGYI ELŐADÓTEREM
08.00 - 08.20ETK: Gyógyszeres terápia időskorban
Dr. Gadó Klára dékánhelyettes, klinikaigazgató:
08.20 - 09.00A magyar felsőoktatás jövője
beszélgetés Dr. Hankó Balázs felsőoktatási helyettes államtitkárral
09.00 - 09.20FOK: Implantációs protetika
Dr. Mikulás Krisztina
09.20 - 09. 30Szünet
09.30 - 09.50ÁOK: Utazás a nanovilágtól a betegágyig
Prof. Dr. Kellermayer Miklós, dékán, Általános Orvostudományi Kar, Semmelweis Egyetem
09.50 - 10.10ÁOK: Lézer szemészet - Prof. Nagy Zoltán
10.10 - 10.50PAK: A Pedagógia - Filozófia - Rehabilitáció tengelyén. /Pető András Filozófia kötetének tudományos vonatkozásai/
Dr. Földesi Renáta - Dr. Balogh Brigitta
10.50 - 11.00Szünet
11.00 - 11.20FOK: Fenntartható fogászat
Dr. Demeter Tamás
11.20 - 11.40ETK: Fizioterápiai Tanszék - Laboratóriumi és laboratóriumon kívüli terheléses tesztek légzőszervi betegeknél
Dr. Borka Péter tanársegéd
11.40 - 12.00Diákhitel Központ előadása
12.00 - 12.20Magyar egyetemtől a földrészeken átívelő gyógyításig
Dr. Túri Péter,Trust Air Aviation
12:20 - 13:15Ebédszünet
13:15 - 14:00Kerekasztalbeszélgetés a magánegészségügy szerepéről a járóbeteg ellátórendszerben
Dr. Túri Péter TrustAirAviation, Dr. Kóka János Doktor24, Dr. Gógl Álmos, - Semmelweis Alumnusok
14:00 - 14:45Zene egy életen át
beszélgetés Nagy Feró Kossuth-díjas előadóművésszel
14.45 - 15.05Fenntarthatóság és egészség - környezeti betegségteher csökkentése - Dr. Pándics Tamás előadása
15:05 - 15:50Beszélgetés Nacsa Olivérrel
15.50 - 16.00Szünet
Semmelweis Talks
16.00 - 16.45Beszélgetés Polgár Judit sakk nagymesterrel

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

A rendezvény facebook eseménye itt érhető el.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!