A Semmelweis Egyetem idén tizenkettedik alkalommal hirdeti meg országos borversenyét, mellyel a tehetséges, minőség iránt elkötelezett magyar borászoknak biztosít bemutatkozási lehetőséget. Évszázados hagyományokkal rendelkező, nemzetközi hírű, magyar tudományos intézményként a Semmelweis Egyetem feladatának érzi a hazai kultúra, és ezen belül a borkultúra, illetve a magyar borászok támogatását. A nevezett borok a „Semmelweis Egyetem bora” megtisztelő címet nyerhetik el egy évre.

A Semmelweis Egyetem Borát szakmai verseny keretében választják ki, a bírálóbizottságban az egyetem munkatársai, minősített borbírák, valamint szakújságírók vesznek részt. Az egyetem a kategóriagyőztes borokat egy éven keresztül, a következő, 2023 tavaszi borverseny eredményhirdetéséig reprezentációs célokra, elsősorban exkluzív ajándékként használja.

Összesen öt kategóriában nyílik lehetőség pályázni. A desszertborok mellett a fehér- és vörösborokat világfajta, illetve kárpát-medencei  kategóriában lehet indítani. A nevezés díjtalan.

 Kárpát-medencei borok kategóriában a több száz éve Közép-Európában termesztett, illetve a magyar kutatók által nemesített vörös, illetve fehér szőlőfajtákkal lehet pályázni, úgy mint olaszrizling, furmint, cserszegi fűszeres, irsai olivér, leányka, királyleányka, kabar, góhér, hárslevelű, zengő, zenit, zéta, zeusz, kéknyelű, juhfark, rózsakő, budai zöld, bakator, balafánt, kékfrankos, kadarka, fekete leányka, purcsin, ezerjó, de nevezhető bármely újabb hazai nemesítés is, illetve olyan házasítások, amelyek ezekre a fajtákra építkeznek elsősorban, például bikavér, egri csillag

A világfajta borok kategóriába várjuk a világszerte ismert és termelt szőlőfajtákból készült fehér-, illetve vörösborokat. Fajták, amelyekkel ebbe a kategóriába lehet nevezni: elsősorban cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot, syrah, pinot noir, sauvignon blanc, chardonnay, rajnai rizling, sárgamuskotály, zöld veltelini, pinot blanc, pinot gris, de az egyetem vár minden olyan fajtabort, illetve házasítást, amely valamilyen nemzetközi fajtából készült, legyen az malbec, sangiovese vagy akár egy chenin blanc.

A meghirdetett 5 hivatalos kategória:

  • Kárpát-medencei fehérbor
  • Kárpát-medencei vörösbor
  • Világfajta fehérbor
  • Világfajta vörösbor
  • Desszertbor

A bormustrát 2022. június 23-án rendezi meg a Semmelweis Egyetem, a díjátadót augusztus 1-én tartjuk.

A versenyre a borokat (3 palack/bor) 2022. május 5-től várjuk. A beküldés határideje június 10. 12 óra.

A borokat a Semmelweis Egyetem Rendezvényszervezési Igazgatósága címére várjuk: 1091 Budapest, Üllői út 25. 3. emelet 306. Amennyiben személyesen tervezik a kiszállítást, kérjük előtte telefonáljanak a +36 1 459 1500/ 62701-es melléken. Szállítási idő: hétfő-csütörtök 9.00 – 16.00 óra között.

Kapcsolat: rendezveny@semmelweis-univ.hu

Letöltés:

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.