Beszámoló
a
Minőségközpontú vezetés c.
HEFOP-3.3.1.-P.-2004-06-0011/1.0
Európai Uniós projekt
2006. harmadik negyedévi feladatainak végrehajtásáról

A Semmelweis Egyetem mint pályázó, valamint a Pest megyei Önkormányzat és a Menedzserek Országos Szövetsége mint konzorciumi partner pályázatot nyert az Európai Unió Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) keretében „Minőségközpontú Vezetés” címmel.

A projektről

A projekt célja, hogy a pályázó Semmelweis Egyetem szervezeteiben, illetve a konzorciumi tagok intézményeiben olyan tudásbázist alakítson ki, illetve hozzon létre, amely lehetővé teszi a minőségközpontú vezetést, a projektszemléletÚ feladatmegoldást, ezek eszközeinek, valamint az egyszemélyi felelős vezetés és a testületi vezetés egymás melletti mÚködése hatékony módszereinek megismerését és elsajátítását.
A projekt kiemelt feladata, hogy meghatározza a Tulajdonosi és a Vezetői Információs Rendszerek (TIR és VIR) struktúráját, mÚködtetésük módszertanát, illetve megteremtse e rendszerek kiépítésének feltételeit és kísérleti üzembeállításukat.
A projektben az alábbi konzorciumi tagok és intézményeik vesznek részt:
1. A Semmelweis Egyetem szervezete
2. Kútvölgyi Klinikai Tömb
3. Flór Ferenc Kórház
4. Szent Rókus Kórház
5. Pest megyei Önkormányzat szervezete

A beszámoló felépítése:

1. A feladatok végrehajtásáról általában
2. A 2006. év harmadik negyedévében elvégzett feladatokról
3. A Minőségközpontú vezetés c. HEFOP-projekt sajtóbeli és egyéb megjelenése

1. A feladatok végrehajtásáról általában

A feladatok végrehajtása a pályázati anyagban vállalt kötelezettségeknek és a projektek időarányos teljesítésének megfelelően halad. Ezt tükrözi az OMAI szakembereinek ellenőrző látogatása után felvett jegyzőkönyv is.

2. A 2006. év harmadik negyedévében elvégzett feladatokról

Ebben a negyedévben folytatódott a Semmelweis Egyetemen a Vezetői Információs Rendszer (VIR) kialakítása, amelynek keretében megvalósul majd a Klinikai és Kórházi VIR. Ugyancsak az előzetes terveknek megfelelő ütemben halad a Pest Megyei Önkormányzatnál bevezetésre kerülő Tulajdonosi Információs Rendszer (TIR) pilot rendszerének kiépítése.

Július hónapban:Megtörtént a SAP BW-nek (a VIR alapprogramjának) végleges helyre, egy önálló számítógépes szerverre történő telepítése. Megkezdtük a szerver üzemeltetésével kapcsolatos feladatok végrehajtását is.
Emlékeztetőül: Az SAP Business Intelligence növeli az érintett intézmények versenyképességét, ugyanis az egységes adatbázis lehetővé teszi az erőforrások koncentrálását, jól alkalmazkodik az ezen intézményeket befolyásoló külső és a belső környezeti változásokhoz, amelyek lehetővé teszik a tartós mÚködőképesség fenntartását. Valamint jelentősen hozzájárul a korszerÚ menedzsmentmódszerek bevezetéséhez, fejlesztéséhez. Az SAP Business Intelligence stratégiákat valósíthat meg a hosszú távú siker érdekében. Olyan funkcionalitást biztosít, amely: Teljes – „best practice (mintaértékÚ)” modelleket, üzletelemzési alkalmazásokat és adminisztratív erőforrásokat kínál. Fellépés-orientált – a lehetőségek és funkciók segítségével az alkalmazottak a szervezet minden szintjén megalapozott döntéseket tudnak hozni. Integrált – az SAP Business Intelligence problémamentesen integrálható minden más SAP NetWeaver összetevővel. Nyílt – az SAP Business Intelligence változatos iparági szabványokat támogat, ezek közé tartozik az XML, az XML for Analysis (XMLA), az OLE DB for OLAP (ODBO), a Common Warehouse Metadata Interchange (CWMI), az üzleti alkalmazás-programozási interfész (business application programming interface/BAPI), az ABAP programozási nyelv, a Java 2 Platform Enterprise Edition (J2EE), és a JDBC interfész. Bővíthető – az SAP Business Intelligence a változó üzleti igényeknek megfelelően bővíthető és illeszthető. Tartalmaz eszközöket és interfészeket meglévő üzleti tartalom javítására és bővítésére, illetve a külső fejlesztők elemző és beszámoló eszközeivel való integrációhoz. Egyénre szabott – az SAP Business Intelligence segítségével a felhasználók személyre szabhatják a tartalmat, illetve azt, ahogyan ahhoz hozzáférnek, közben mindvégig betartva a vállalat biztonsági politikáját. Igazolt – az SAP Business Intelligence már bizonyított: vállalati szintÚ rálátást és elemzési funkciókat kínál. Világszerte több ezer vállalat számára nyújtanak valós értéket alacsony tulajdonlási költségek és gyors megtérülés mellett.

Július – augusztus – szeptember hónapban:
A BW-szerveren került kialakításra a szükséges adattárház. A leválogatások után megkezdődött a VIR mÚködéséhez szükséges adathalmaz folyamatos betöltése. (Betöltési források: SAP-rendszerek, Medsol-rendszer, Neptun-rendszer és egyéb egyetemi rendszerek.) A betöltött adattömegből „képezzük” az ún. BW-kockákat, amelyek a Vezetői Információs Rendszerhez szükséges összegzett/számolt adatokat tartalmazzák. Ezekkel az adatokkal a jövőben már folyamatosan lehet dolgozni. Az érintett kórházaknak bemutattuk és átadtuk a szükséges input adatokat tartalmazó összesített táblákat.
Szeptember hónapban:
Folyamatosan készülnek az ún. BW-output adattáblák is. Az adattáblákat az eddig elkészült rendszerterveknek és a felhasználói igényeknek megfelelően alakítottuk ki. Pontosításuk és adatfeltöltésük megszakítás nélkül folyik.
A kialakított táblák:
– szállítói tartozás
– vevői tartozás
– keretekhez viszonyított felhasználás
– bevételek alakulása
– belső szolgáltatások költségei
– fedezet kimutatása
– hallgatói adatok
– dolgozói létszám alkalmazási viszony szerint
– medikai bevételi adatok naturáliákban
– medikai bevételi adatok forintban
– top 10 HBCS szerinti bevétel
– medikai minőségi mutatószámok
– általános medikai adatok

Az adatbetöltéssel és a táblák készítésével párhuzamosan a Semmelweis Egyetemen a BW-rendszer üzemeltetői körében megkezdődött a felhasználók oktatása.

Ebben a negyedévben is folyamatos az egyeztetés a projektben érintett intézmények vezetői, munkatársai és a VIR-fejlesztésben résztvevők között.

A következő negyedév nagy jelentőségÚ lesz a projekt életében, ugyanis ekkor kerül sor a VIR-rendszer használatának „oktatására” az érintett vezetők és dolgozók körében. Valamint elindítjuk a rendszer pilot üzemeltetését és használatát is úgymond „éles” környezetben.

1. A Minőségközpontú vezetés c. HEFOP-projekt sajtóbeli és egyéb megjelenése

A projektről a Menedzserszövetség Menedzser c. havonta megjelenő lapjában jelenik meg rendszeresen beszámoló. Ezen kívül a projektben résztvevő valamennyi szervezet internetes honlapján folyamatosan nyomon követhető a projekt feladatainak végrehajtása.

Budapest, 2006. október 9.

Dénes Gábor
sk.
kommunikációs vezető