Beszámoló a Minőségközpontú vezetés c. HEFOP-3.3.1.-P.-2004-06-0011/1.0 Európai Uniós projekt második negyedévi feladatainak végrehajtásáról.

A Semmelweis Egyetem mint pályázó, valamint a Pest megyei Önkormányzat és a Menedzserek Országos Szövetsége mint konzorciumi partner pályázatot nyert az Európai Unió Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) keretében „Minőségközpontú Vezetés” címmel.

A projektről

A projekt célja, hogy a pályázó Semmelweis Egyetem szervezeteiben, illetve a konzorciumi tagok intézményeiben olyan tudásbázist alakítson ki, illetve hozzon létre, amely lehetővé teszi a minőségközpontú vezetést, a projektszemléletű feladatmegoldást, ezek eszközeinek, valamint az egyszemélyi felelős vezetés és a testületi vezetés egymás melletti működése hatékony módszereinek megismerését és elsajátítását.
A projekt kiemelt feladata, hogy meghatározza a Tulajdonosi és a Vezetői Információs Rendszerek (TIR és VIR) struktúráját, mÚködtetésük módszertanát, illetve megteremtse e rendszerek kiépítésének feltételeit és kísérleti üzembeállításukat.
A projektben az alábbi konzorciumi tagok és intézményeik vesznek részt:
1. A Semmelweis Egyetem szervezete
2. Kútvölgyi Klinikai Tömb
3. Flór Ferenc Kórház
4. Szent Rókus Kórház
5. Pest megyei Önkormányzat szervezete

A beszámoló felépítése:
1. A feladatok végrehajtásáról általában
2. Projektmenedzsment oktatás
3. Az egyes szervezeti egységek projektfeladatainak végrehajtásáról
4. A Minőségközpontú vezetés c. HEFOP projekt sajtóbeli és egyéb megjelenése

1. A feladatok végrehajtásáról általában

A feladatok végrehajtása a pályázati anyagban vállalt kötelezettségeknek és a projektek időarányos teljesítésének megfelelően halad. Ezt tükrözi az OMAI –mint KözremÚködő Szervezet – szakembereinek a Szakmai helyszíni látogatásán felvett jegyzőkönyv is. A látogatás célja a „Projekt Előrehaladási Jelentés I.” alapján a „Monitoring szakmai szakértői jelentés”-ben felmerült kérdések tisztázása is volt, annak érdekében, hogy a projektfolyamatban elszámolt költségeknek a pályázó számlájára történő átutalása minden kétséget kizáróan történjen meg. A megbeszélés a további Projekt Előrehaladási Jelentések elkészítésével kapcsolatban megfogalmazott kérések megvitatásának alapjául is szolgált.

A látogatás során az OMAI és a szerződő fél képviselői a következő témaköröket tárgyalták meg:

1. A projektcélok és a projekt eredményeinek újszerÚsége a konzorcium szintjén
2. Tanácsadói, szakértői megbízások
3. Közbeszerzési eljárás
4. Horizontális szempontok
5. Indikátorok

Az ellenőrzés alapján az alábbi általános megállapításokat tették:

1. A megbeszélés a felmerült kérdések és megoldások szempontjából konstruktív volt.
2. A látogatás során szinte minden kérdésben sikerült tisztázni a felmerülő problémákat, valamint konszenzust kialakítani a szerződő fél által a Projekt Előrehaladási Jelentésben megjeleníteni szükséges információkkal kapcsolatban.

2. Projektmenedzsment oktatás

Nemcsak a HEFOP pályázatban vállalt kötelezettség miatt, hanem az egységes strukturális, fogalmi és metodológiai rendszer alkalmazása érdekében is a konzorciumi tagok és a projektvezetés is szükségesnek tartotta, hogy tanfolyamot szervezzenek a projektmenedzsment jellemzőiről mind a projektekben résztvevő felsővezetők, mind pedig a középvezetők számára.
2005. május 17.-én a felsővezetők teljes létszámban (7 fő) vettek részt az oktatáson, a középvezetők (13 fő) pedig 2005. május 24.-én tájékozódhattak a fejlesztési projektek jellemzőiről a tervezéstől a megvalósításig.
Mindkét rendezvénynek az előadója az a Zsoldosné Ámon Klára volt, aki jelentős elméleti és gyakorlati projektirányítási tapasztalattal rendelkezik az egészségügy és a közigazgatás területén is. Az előadó a legfontosabb terminus technicus meghatározásakor hangsúlyozta, hogy a projekt egy olyan egyedi, nem ismétlődő feladat, amely meghatározott idő-, és költségkerettel rendelkezik és az általa elérni kívánt cél egyértelmÚen rögzített. Majd beszélt a projektek általános jellemzőiről és problémáiról, mondanivalóját konkrét egészségügyi projekt-példákkal illusztrálta.
Mindvégig a minőséget állította előtérbe, amit csak az egyértelmÚen meghatározott célok, az időtényező, és a költségek hármas egysége révén lehet elérni. Hasznos tanácsokat kaptak a résztvevők a projektszervezet kialakításához, a projekt életciklusának (indítás, tervezés, kivitelezés, ellenőrzés, lezárás) jó színvonalú kezeléséhez, a projektesemények vagy mérföldkövek megfelelő előkészítéséhez, valamint a projektben résztvevők közötti rendszeres kommunikációs technikák és módszerek alkalmazásához.

Az előadó sokat segített azzal is, hogy felhívta a figyelmet a projektek leggyakrabban előforduló kockázataira is, amelyeket a kockázatkezelési és a minőség-felügyeleti terv kidolgozásával el lehet kerülni.
Mindkét tanfolyam egy 10 kérdésből álló tesztlap kitöltésével végződött, felmérendő a tanfolyamok projektismereteinek elsajátítását

3. Az egyes szervezeti egységek projektfeladatainak végrehajtásáról

a. Semmelweis Egyetem
– Befejeződött az oktatási igényfelmérés a felső- és középvezetők körében
– Kidolgozásra került Változás vezetési és mÚködés-fejlesztési program kurzus leírás. témakörben
– Elkészült a Projekt Előrehaladási Jelentés
– Beszámoló készült a negyedéves tevékenységek végrehajtásáról
– Megtörtént a fentebb már részletesen ismertetett projektmenedzsment oktatás

b. Kútvölgyi Klinikai Tömb, a Klinikai VIR keretében

– Elkészült a Klinikai Controllinghoz szükséges tevékenységek felmérése, úgymint:
• a jelentés feldolgozási rendszer
• a vezetői operatív feladatokat támogató listák, szolgáltatások felmérése
• SWOT analízis
• az osztályvezetői igények felmérése
• a költségvetés-menedzsment folyamatainak felmérése
• költség-kontrolling folyamatainak felmérése
• a járó-, fekvőbeteg adatfeldolgozás folyamatainak meghatározása
• eljárásrend készítése – a szükséges protokollok meghatározása
• a gyógyszerfelhasználói keretgazdálkodási utasítás elkészítése
• az ügyviteli folyamatszabályozás elkészítése
• az Integrált Informatikai Rendszer funkcionális struktúrájának elkészítése
• a Kútvölgyi Klinikai Tömb szervezeti struktúrájának felmérése

c. A Pest megyei kórházak

• a kórházi felmérésekhez összesítő kérdések és táblázat összeállítása
• a kórházi felméréseket elősegítő konzultáció a Flór Ferenc Kórházban és a Rókus Kórházban
• a két kórház kitöltött kérdőíveinek összesítése

4. A Minőségközpontú vezetés c. HEFOP projekt sajtóbeli és egyéb megjelenése

A projektről két sajtóorgánumban jelent meg tájékoztató anyag. Az egyik a Menedzserszövetség Menedzser c. havonta megjelenő lapjában, a másik pedig a Világgazdaság c. napilapban.
Ezen kívül a projektben résztvevő valamennyi szervezet internetes honlapján folyamatosan nyomon követhető a projekt feladatainak végrehajtása.

Alább teljes terjedelmében közzé tesszük a Világgazdaság c. lapban 2005. augusztus 18.-án megjelent cikket.

Nemzeti Fejlesztési Terv – Európa Terv

Konzorciumi vállalkozás a minőségi mÚködésért
Pályáztak és nyertek
[2005-08-18]

A Semmelweis Egyetem Pest Megye Önkormányzatával és a Menedzserek Országos Szövetségével közösen 180 millió forintos támogatást nyert a humánerőforrás-fejlesztés operatív program (hefop) keretében. A hefop 3.3.1-es kiírásának a felsőoktatási intézmények minőségközpontú mÚködésének támogatását szolgáló 3. komponensébe illeszkedő fejlesztés megvalósításáról már két előrehaladási jelentést készítettek, és mint Rudas János projektvezető elmondta, a kifizetés is az ütemezés szerint történik.
Maga a projektvégrehajtás 2006. december 31-ig tart. Ennek keretében európai uniós támogatással vezetői információs rendszereket alakítanak ki a Semmelweis Egyetem klinikáin, Pest Megye Önkormányzatánál és a hozzá tartozó kistarcsai Flór Ferenc és budapesti Rókus Kórházban. A három rendszer harmonikus egységben épül ki, és bár konzorciumról van szó, egy kézben van a szakmai irányítás és a gazdálkodás is. Ez a fejlesztés fontos lépés a meghatározott egészségügyi ellátási színvonal irányába – hangsúlyozta a projektvezető. A fejlesztés olyan európai branchmarkrendszer kialakítására is lehetőséget teremt, amellyel mérni és összehasonlítani lehet az egyes egészségügyi intézmények teljesítményét.
A minőség központú vezetés szakmai hátteréről a Menedzserek Országos Szövetsége gondoskodik – közölte Dénes Gábor főtitkár. A szövetség a konzorciumban a szakmaiságért és a kommunikációért felelős, különböző képzések segítségével a legmodernebb menedzsmenttechnikai módszereket adják át a projekt résztvevőinek. (VG)

Semmelweis-projekt
– támogatás: 180 millió forint
– önerő: nincs
– projektzárás: 2006. dec. 31.
– megvalósítási forma: konzorcium

Budapest, 2005. szeptember 29.

Dénes Gábor
kommunikációs vezető

A dokumentum letöltése. (.doc)