„Azzal törődj, amit meg akarsz neki tanítani!”

(Maria Montessori)

Ebben a különösen nehéz, mindenkit próbára tevő helyzetben, amikor a megsokasodó feladatok végeláthatatlanul tornyosultak előttünk, amikor a koronavírus járvány szűnni nem akaró tombolása megoldhatatlannak tűnő akadályokat gördített elénk nap, ebben a helyzetben érkezett a hír, hogy a 2021. március 8-tól bevezetett kormányhatározat értelmében a köznevelési intézmények (óvodák, iskolák) bezárásra kerülnek. A bejelentés új helyzet elé állította klinikánkat: azonnali megoldást kerestünk a napközbeni gyermekfelügyeletre, hogy biztosíthassuk kollégáink számára a gondtalan munkavégzést. Önzetlenül sietett segítségünkre a szomszédos épületben üzemelő Corvin Hotel Budapest és felajánlották, hogy „dolgozói gyermekfelügyelet” céljából rendelkezésünkre bocsátják két különtermüket.

A következő megoldandó feladat a felügyelt gyermekek oktatásának biztosítása volt, ebben azonnali, példaértékű támogatást kaptunk a Fővárosi Iskolaszanatórium Általános Iskola és Gimnázium szakembereitől, akik vállalták a gyermekek napi szintű oktatását. 

Külön köszönet illeti meg közvetlen klinikai munkatársainkat, akik az elhelyezett gyermekek rendhagyó foglalkoztatásának professzionális szintű  ellátását biztosították.