Kedves Szülők!

Prof. Dr. Kásler Miklós elrendelte „az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 3.§ i) pontja szerinti sürgős szükségben azonnali egészségügyi ellátást nem igénylő beavatkozások” elhalasztását 2020. március 16-tól a veszélyhelyzet megszűnéséig.

Ezért a jelen járványügyi helyzet miatt az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott rendelet értelmében 2020.03.16-tól tervezett egészségügyi ellátás csak akkor kerülhet elvégzésre, ha arra sürgős szükség miatt (életveszély vagy tartós egészségkárosodás elkerülése érdekében) kerül sor.

Ennek értelmében és a fertőzésveszély minimalizálása céljából mind a rutin kontrollvizsgálatokat, mind a nem akut kivizsgálásokat, emellett a tervezett, de halasztható műtéteket is le kell mondanunk.

Előjegyzett kis betegeink szüleivel igyekszünk telefonon egyeztetni és tanácsokat adni, amennyiben a helyzetet úgy ítéljük meg, akkor természetesen behívjuk Önöket. Abban az esetben, hogyha a korábban egyeztetett időpontja közeleg és még nem értük el önt telefonon, kérjük keresse az illetékes ambulanciát / osztályt.

Klinikánk központi száma: 06-1-215-1380

Megszerveztünk egy telefonos konzultációs rendszert, amelyen keresztül általános gyermekgyógyászati kérdésekben tanácsokat kérhetnek tapasztalt kollégáinktól 08:00- 17:00 óra között:

HÉTFŐ:                      Prof .Dr. Szabó András

KEDD:                         Dr. Hosszú Éva

SZERDA:                   Dr. Herczegfalvi Ágnes

CSÜTÖRTÖK:           Dr. Rényi Imre

PÉNTEK:                    Prof. Dr. Fekete György

Akut, lázas-hurutos betegséggel csak háziorvosi beutalás alapján és előzetes telefonos egyeztetés után tudjuk Önöket fogadni. Kérjük, hogy lázas, hurutos betegség esetén, ha háziorvosa beutalta Klinikánkra, akkor előtte egyeztessen a Klinika ügyeletes orvosával a 06-1-215-1380-as telefonszámon.

Tisztelt Szülők, Kedves Betegeink!

Valamennyiünk érdeke, hogy a járványt még jelen stádiumában megfékezzük, kiteljesedését megakadályozzuk. Kérjük Önöket, hogy saját és embertársaik érdekében fenti intézkedéseinket fogadják megértéssel.

Kérjük, hogy felelősségteljes magatartást tanúsítva működjenek együtt munkatársainkkal a saját és betegtársaik egészségének védelmében!

A COVID-19 járvánnyal kapcsolatos további információkat és tanácsokat találnak a https://semmelweis.hu/tuzoltoklinika/koronavirus-2/, https://orzok.hu/koronavirus oldalakon.