Az egyetem munkatársai által beadott védőoltások száma - 2021. december 05.
473593 Összes oltás
Magyar tudomány kategóriában Prima díjazott lett dr. Pászthy Bea gyermekorvos, gyermekpszichiáter, klinikai farmakológus, családpszichoterapeuta, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika egyetemi docense. Ez egyben azt is jelenti, hogy tudományos területen ő az idei Prima Primissima Díj egyik jelöltje. A szakmai zsűri döntése mellett idén is választanak Prima Primissimát közönségszavazással is, amely során a Semmelweis Egyetem jelöltjére is lehet voksolni sms-ben a 06 70/70-77-000-as telefonszámon vagy online erre a linkre kattintva.   

Dr. Pászthy Bea a Semmelweis Egyetemen diplomázott, gyermekgyógyász, gyermekpszichiáter, klinikai farmakológus és pszichoterapeuta szakorvos. 2005-ben megalapította a családközpontú Gyermekpszichiátriai és Pszichoterápiás Osztályt a mentális betegséggel küzdő gyermekek gyógyítására az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán. Kidolgozta a gyermekkori súlyos evészavarok terápiás protokollját, létrehozta az első magyar evészavarrészleget gyermekek számára. Elindította és szervezi a gyermekpszichiátria graduális képzését, a rezidens- és szakorvosképzést. A bio-pszicho-szociális szemléletű gyógyítás úttörője, szaktekintélye. A gyermek- és serdülőkori pszichoszomatikus betegségek nemzetközi szakértője.

Nagy megtiszteltetés számomra a Prima Díj elnyerése, és örömmel tölt el, hogy a Prima Primissima Díjra jelölésemmel nagyobb figyelem irányul a gyermekpszichiátriára, elindult egyfajta diskurzus a gyermekek és családok lelki egészségéről”

– fogalmazott az elismerés kapcsán dr. Pászthy Bea. A gyermekorvos, mint mondta, gyógyult betegeire a legbüszkébb: „Mindig felemelő érzés látni, mikor a családok a gyógyult gyermekkel boldogan távoznak a klinikáról” – osztotta meg munkája szépségét. Az is nagy öröm számára, mikor a hallgatók vagy a kollégái között találkozik egykori pácienseivel. „Ilyenkor úgy érzem, megérte a sok befektetett terápiás óra” – fogalmazott.

Büszke arra is, hogy 2005-ben dr. Tulassay Tivadar támogatásával sikerült elindítania az első gyermekpszichiátriai osztályt a Semmelweis Egyetemen, megszervezte a tárgy graduális oktatását, a rezidensképzést és a szakorvosképzést, ahonnan kiváló szakorvos kollégák karrierje indult el – emlékezett vissza. Azóta is működik a Lélekzet hallgatói kör, a Disputa rezidens szeminárium, ő szervezi a Gyakorlati Gyermekpszichiátria Gyermekorvosoknak továbbképző tanfolyamot, valamint a Háziorvosok Pszichiátriai és Pszichoszomatikus Akadémiájának (HOPPA) kongresszusát.

Dr. Pászthy Bea az egyetem hármas egységében – gyógyítás, oktatás és a kutatás – dolgozik, ez utóbbi kapcsán több nemzetközi és hazai együttműködés jött létre a gyermekek mentális betegségeinek kutatása céljából. Nagy áttörésként emelte ki, hogy kezdeményezésére a hazai gyermekpszichiátriában megjelent tizenhat szakmai irányelvük, illetve ezzel párhuzamosan több vidéki városban – egy Európai Uniós pályázat kapcsán – fekvő- és járóbetegellátó intézmények infrastrukturális fejlesztése is elindult. 

Az elmúlt másfél évtizedben a terápiás és kutatási érdeklődésének fókuszában az anorexia nervosa állt, ebben szeretne minél tökéletesebb terápiás eljárásokat kifejleszteni – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy szakmai irányelvük is megjelent e tárgyban.

„Szeretnék többet tenni azért, hogy a mentális betegség ne legyen stigma, a páciensek könnyebben és szégyenkezés nélkül jussanak szakellátáshoz” – emelte ki. Elindult egy folyamat a gyermekpszichiátriai szakképzés megújítása érdekben, jövőbeli tervei között szerepel e képzési program harmonizálása hazánkban és az Európai Unión belül is. „A legnagyobb álmom azonban az, hogy a Semmelweis Egyetemen épülhessen egy önálló, modern, magas szakmai színvonalon működő országos gyermekpszichiátriai centrum” – jelentette ki.

A 19 éves Prima Primissima Díj jelöltjeinek listáján ezúttal is a magyar tudomány, művészet, kultúra és sport példaértékű teljesítményt nyújtó képviselői szerepelnek. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is harminc díjazottat választottak ki, összesen 10 kategóriában. Minden kategóriában három díjazott kapott helyet, az alapítvány kuratóriumának tagjai és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) kibővített elnöksége pedig titkos szavazással közülük választja ki a Primissimákat, összesen tízet. A Primissimák 15, míg a Primák 5 millió forint elismerésben részesülnek. A közönségdíjas Prima Primissima személye idén is SMS-szavazással dől el, amely november 1-jétel indul. A szavazás részletei elérhetőek a díj weboldalán és a Prima Primissima Facebook-oldalán.

A magyar tudomány kategóriában dr. Pászthy Bea mellett dr. Kondorosi Éva, molekuláris biológus és dr. Egyed Ákos történész közül választják meg az idei Prima Primissimát.