Az egyetem munkatársai által beadott védőoltások száma - 2021. október 19.
404713 Összes oltás
“Magyarországon az Amway Hungária a maszkok eladásából származó profit kétszeresével a Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítványt támogatta. „Az elmúlt években több alkalommal segítettük az I. Sz. Bókay Gyermekklinika munkáját minden rendelkezésünkre álló eszközzel: jótékonysági közösségi programokkal, anyagi támogatással, és termékeinkkel. Nem is volt kérdés, hogy a jótékonysági program során befolyt több mint 3 600 000 forintos összeggel idén is a kórház munkáját, legújabb fejlesztési beruházását és a COVID-19 vírus elleni higiéniai biztonságát támogassuk” – mondta el Kiss-László Dalma, az Amway Hungária marketing igazgatója.”
 
Hálásak vagyunk a közel egy évtizedes együttműködésért az Amway Hungária-nak! Az elmúlt évek során – a 10.000 lépés, a Tour de Bókay rendezvényeken és azon túl is – fontos támogatójává vált az Amway a Gyermekklinikának, aminek köszönhetően Alapítványunk többek között inkubátort, volumetrikus infúziós pumpákat, 24 órás vérnyomásmérő készülékeket, művese készüléket szerezhetett be.
 
Különösen is köszönjük, hogy a járványhelyzetben is, új formában támogatták munkánkat! 
 
——————————
„Egy kicsit a Kicsiknek”
Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány
Bankszámlaszám: 10403387-00031000-00000008
Adószám: 18222432-1-42138