A Semmelweis Egyetem I. Sz. (Bókay) Gyermekklinikája Európa negyedik legrégebben alapított gyermekgyógyintézete, idén 182 éves.
 
A Bókay Gyermekklinika korábbi és jelenlegi vezetői és munkatársai is kiemelten fontosnak tartották a beteg gyermekek gyógyítása mellett a gyermekgyógyászat oktatását, valamint a mindenkori értelmiség nevelését is. E cél által vezérelve több mint 25 éven át tartottunk a Bókay Gyermekklinikán továbbképző délutánokat a gyermekgyógyász szakorvos vagy annak készülő fiatal kollégák számára. 2020-ban ezt a sorozatot folytatva, de megújulva a szakmai továbbképzések mellett, olyan fórumot hoztunk létre és olyan előadássorozatot indítottunk el, amely nemcsak a gyermekgyógyászat és orvostudomány szűk szakterületén képezi tovább kollégáinkat, hanem értelmiségiként, bemutat és megszólít olyan szakembereket, kiemelkedő személyiségeket is, akik szélesebbre tárják az ismeretek kapuit számunkra.
Ennek a jegyében a 2020/2021-es tanévhez igazodva indítottuk útjára a Bókay Akadémiát, amelyet a felsőoktatási félévekhez igazítunk és minden hónap elején, csütörtökön rendezünk meg délután 16-18 óra között.
 
Csecsemő és gyermekgyógyászok számára 2 kreditpont szerezhető a továbbképzésen való részvétellel és az online teszt kitöltésével. A pontok jóváírásához az oftex.hu portálon előzetes jelentkezés szükséges. Ezzel kapcsolatos technikai segítséget az igazgatói titkárságtól kaphatnak.