Bókay Arcrekonstrukciós Centrum néven új központot hoz létre az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika az arcfejlődési rendellenességgel született gyermekek kezelésére. Az új centrumban a magas szakmai színvonal mellett barátságos, családias ugyanakkor modern és biztonságos körülmények között tudják ellátni a betegeket. Az ünnepélyes alapkőletétel keretében egy jótékonysági előadásra látták vendégül az elmúlt tíz évben a klinikán kezelt gyermekeket és szüleiket a Fővárosi Nagycirkuszban.

Dr. Bánhidy Ferenc általános rektorhelyettes ünnepi köszöntőjében az emberi mosoly fontosságáról és gyógyító erejéről beszélt. A cirkusz és az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika dolgozói is mind arra törekszenek, hogy mosolyt csaljanak a gyerekek arcára – emelte ki a rektorhelyettes.

„A szeretet gyógyít, azt, aki adja, és azt, aki kapja egyaránt” – kezdte ünnepi beszédét dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója. Kiemelte: a szeretet az, ami összeköti a mai nap résztvevőit. A Bókay klinika 180 éve a gyógyítás szolgálatában működik – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a cirkuszban az emberek elfelejtik a problémáikat, lélekben feltöltődnek és élményekben gazdagodnak, így itt is egyfajta gyógyulást kapnak. Mint arra rámutatott, ezzel a képletes alapkőletétellel egy nemzetközi szintű arcrekonstrukciós centrum kialakítását indítják el, ahol lehetővé válik az arcdeformitásokkal és arcfejlődési rendellenességekkel született gyermekek ellátásához szükséges modern technológia és ellátási színvonal biztosítása. Az új centrumban a magas szakmai színvonal mellett barátságos, családias, ugyanakkor modern és biztonságos ápolási körülmények között tudják ellátni a betegeket – tette hozzá.

Nagy-Kálózy Eszter, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika jószolgálati nagykövete arról beszélt, hogy háromgyerekes anyukaként ő is sokszor élt át félelmet és aggodalmat a különböző orvosi várótermekben. Azt kívánta, hogy a gyógyulás legyen az egyetlen út, hogy megtörténhessen a csoda; a bajból és a gondból megerősödve léphessünk tovább.Végezetül köszönetet mondott minden támogatónak, akik nélkül ez a centrum nem valósulhatna meg.

Dr. Nagy Krisztián, az Arcrekonstrukciós Centrum vezetője köszönetet mondott mindazoknak, akik a klinikán segítik a munkáját, az alapítvány munkatársainak, a támogatóknak, valamint a szülőknek is, akik rájuk bízták gyermekeiket, mert enélkül a bizalom nélkül nem jutottunk volna el idáig – emelte ki.

Az ünnepi köszöntők után a Fővárosi Nagycirkusz jóvoltából az elmúlt tíz évben a klinikán kezelt gyermekek és szüleik egy jótékonysági cirkuszi előadást nézhettek meg.

Az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán tíz éve folyik az arcdeformitásokkal és arcfejlődési rendellenességekkel született gyermekek sebészi kezelése, a beavatkozások száma folyamatosan nőtt. A klinika kialakított e gyermekek kezelésére egy olyan speciális ellátási osztályt, ahol rendelkezésre áll egyrészt a megfelelően kiképzett és tapasztalt orvos-csapat és szakszemélyzet, másrészt pedig megtalálhatók a megfelelő technikai lehetőségek, műtéti eszközök, így a folyamatos szakmai innovációk és nemzetközi tudományos együttműködések eredményeként elérhetővé vált a legmagasabb szintű ellátás is. Az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika alapítványa, a Bókay Gyermekklinikáért Alapítvány jelenleg is folyó adománygyűjtő kampányával nagy mértékben hozzájárul a Bókay Arc Rekonstrukciós Centrum 2020 év végéig megújult formában való kialakításához.

Bódi Bernadett
Fotó: Adrián Zoltán

Meditime időpontfoglaló rendszer

Figyelem! Az online előjegyzési rendszer tekintetében Klinikánk az eddigi Reservio rendszerről átáll a Meditime rendszerére. Az átállás miatt 2023. augusztus 17-27. között nincs lehetőség a szakrendelésekre való előjegyzésre. Augusztus 28-tól a Klinikánk honlapján keresztül elérhető linken tudnak időpontot foglalni, amit a honlapon a Betegellátás -> Járóbeteg ellátás menüpontok alatt találnak. Megértésüket köszönjük!