A hagyományokhoz híven ezúttal is motoron, illetve tűzoltóautón érkezett a Télapó a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikára, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán többnapos adventi programok zajlanak, a Pető András Kar (PAK) Gyakorló Óvodájában pedig kétszer is látogatást tett a Mikulás.

Többéves hagyomány, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Mikulása tűzoltóautóval látogatja meg a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikát. A gyerekek idén is felmászhattak a tűzoltóautóra, majd lufihajtogatás, bohóc és zenés-táncos ünnepi műsor várta őket. A Mikulás az intenzív osztályon és az onkológián is látogatást tett, így a gyümölccsel és édességgel teli ajándékcsomagok a klinika valamennyi betegéhez eljutottak. A katasztrófavédelem munkatársai emellett volumetrikus infúziós pumpát, fülhőmérőt, légzésfigyelőt és gyógyszerporlasztós inhalátort ajándékoztak a klinikának. Délután a nagyobbak számára a Delta Mentőszolgálat támogatásával zenés ünnepséggel készültek a szervezők, vagyis a klinika munkatársai, ahol Opitz Barbara és Vincze Alíz Liza léptek fel. Ahogy a korábbi években, úgy idén is látogatást tettek a klinikán a motoros Mikulások, akik szintén édességgel ajándékozták meg a gyermekeket. A gyógyító munka fontos része, hogy a gyerekek életébe egy kis vidámságot és izgalmat hozzunk – mondta Aranyosi Gáborné intézetvezető főnővér hozzátéve, a Télapó érkezése minden évben nagy izgalom a kicsiknek, és igyekeznek úgy szervezni a napi programokat, hogy mindenki találkozhasson vele.

Az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika is számos programmal készül az adventi időszakban. A klinikát támogató alapítványok egész héten meglepetésekkel, kézzel varrott plüssállatokkal, mikuláscsomagokkal kedveskednek a klinika betegeinek.

A Pető András Kar Gyakorló Óvodájában a konduktív és az integrált csoportokban is ajándékcsomagokat kaptak a gyerekek a Mikulástól, akit feldíszített faliújsággal, közös énekléssel és versmondással vártak. Szintén ellátogatott a motoros Mikulás a PAK óvodájába, és édességcsomagokkal ajándékozta meg a gyerekeket, a bátrabbak pedig a motorra is felülhettek.

A Semmelweis Egyetem Napköziotthonos Óvodájában a Koltay Eszter nevéhez fűződő ÖKO-Játszóház színházi előadásával ajándékozzák meg a gyerekeket mikulás alkalmából.

Kiss-Bódi Bernadett
Fotók: Tatai Balázs – Pető András Kar, I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika, II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika

Meditime időpontfoglaló rendszer

Figyelem! Az online előjegyzési rendszer tekintetében Klinikánk az eddigi Reservio rendszerről átáll a Meditime rendszerére. Az átállás miatt 2023. augusztus 17-27. között nincs lehetőség a szakrendelésekre való előjegyzésre. Augusztus 28-tól a Klinikánk honlapján keresztül elérhető linken tudnak időpontot foglalni, amit a honlapon a Betegellátás -> Járóbeteg ellátás menüpontok alatt találnak. Megértésüket köszönjük!