Dr. Herczegh Anita is részt vett az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika karácsonyi ünnepségén. A köztársasági elnök felesége több osztály betegeit is meglátogatta és megajándékozta.

RS26246_KA-20141215-IMG_1783-anita-asszony-latogatatasa-scrA Bókay Gyermekklinikán, Európa negyedik legrégebben alapított gyermekgyógyintézetében évtizedes hagyomány, hogy az adventi időszakban valamennyi dolgozó együtt ünnepel – számolt be köszöntőjében dr. Szabó Attila igazgató. Hozzátette: ehhez idén második alkalommal azok a gyermekek is csatlakoznak, akik állapotuk vagy szociális helyzetük miatt a klinika falai között töltik a karácsonyt. Arról is szólt, hogy a klinikán a gyógyítók és betegeik az év többi részében is együtt töltik idejük jelentős részét, a legtöbb munkatárs számára ezért az intézmény több mint csak egy munkahely. „A Bókay Klinika egyfajta szellemiség, ahol a betegellátás, az oktatás és a tudományos munka 175 éve egyetlen perc szünet nélkül zajlik. Akik a legcsekélyebbet is teszik ezért, a klinika családjának tagjai” – fogalmazott.

RS26239_KA-20141215-IMG_1814-anita-asszony-latogatatasa-scrDr. Szél Ágoston rektor az adventtel kapcsolatban kifejtette: a várakozásban titokzatosság lappang. Tudjuk, hogy eljön a szenteste, mégis minden évben kicsit máshogy éljük meg az azt megelőző napokat – tette hozzá. A rektor Pilinszky János gondolataival ezt úgy fejezte ki, hogy hétköznap és ünnep egymást termékenyítik meg, hiszen egyik sincs a másik nélkül. Az ünnepek a költő szerint kivilágított állomások, melyeken megpihenünk a hétköznapok sötét vonalán haladva. Az pedig, hogy hogyan érkezünk az állomásokra, azon múlik, miként éljük meg a hétköznapokat. Dr. Szél Ágoston úgy vélekedett: a karácsony a legszínesebb, legszebb ünnep, aminek mindenki számára határozott jelentése van és hite szerint mindenki különbözőképp éli meg. A szeretet ünnepe mégis mindenkit összetart.

RS26255_KA-20141215-IMG_1734-anita-asszony-latogatatasa-scrDr. Herczegh Anitát a klinika munkatársai vezették körbe az épületben. Elsőként korabeli relikviákat tekinthetett meg a könyvtárszobában, láthatta egyebek mellett gróf Széchenyi István vendégkönyvi beírását és egy tintatartót, melyet Erzsébet királyné használt 1857-es látogatásakor. Ezt követően a belgyógyászati és a hepatológiai osztály beteg gyerekeit, illetve a neonatológiai intenzív részleg újszülötteit látogatta meg. A köztársasági elnök felesége jobbulást és boldog karácsonyt kívánva ajándékokat adott át azoknak a gyerekeknek, akik a klinikán töltik az ünnepeket.

 Mozer Mária

 Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem