Programunk 2018 tavaszán, az “EFOP-3.4.4-16-2017-00026 Semmelweis Egyetem és a Kutató Diákokért Alapítvány országos orvos- és egészségtudományi tehetséggondozó programsorozatának” keretén belül azért jött létre, hogy megkönnyítse a frissen felvett hallgatók, és a felsőbb évesek egyetemen töltött idejét is. Képzett mentorainkkal szeretnénk segíteni abban, hogy könnyebben vedd az előtted álló akadályokat, legyen szó hivatalos ügyintézésről, tanulási nehézségekről vagy bármilyen gondról, amivel szembenézel, akár kicsi, akár hatalmas. Ha pedig megtetszett a társaság, csatlakozhatsz hozzánk később mentornak is!

A Kavicsnál megtanulhatod hatékonyabban intézni az ügyeidet, megoszthatod az első hónapok szomorú és boldog perceit egy támogató csapattal, és gyakorlatiasabb tapasztalatokra tehetsz szert felsőbb évesektől. Az, hogy mennyit szeretnél beletenni a programba, már csak rajtad múlik, hiszen a segítséget te is viszonozhatod másoknak, de ha más terület jobban illik hozzád, akár támogathatod rendezvényeinken keresztül a középiskolásokat a pályaválasztásban, vagy részt vehetsz a Kar számára szervezett programok megtervezésében és kivitelezésében is. Nálunk mindenki megtalálja azt, amit igazán szeret csinálni.

A Kavics közösség, olyan közösség, ahol nemcsak adsz, hanem kapsz is. Figyelsz ránk, cserébe mi is figyelünk rád, meghallgatunk és lehetőségeket adunk. Betekinthetsz abba, amibe szeretnél, előrevetítjük azt, amit csak később tapasztalnál meg egyedül.

Noha valószínűleg azért választottad az egészségügyi pályát, mert szereted az embereket, szeretsz segíteni, mi nem hagyjuk, hogy ez az érték elvesszen belőled.

Megtanuljuk már most, milyen az, amikor segítünk és amikor segítséget kérünk. Olyan készségeink fejlődnek egymás által, amelyek elengedhetetlenek lesznek később a munkánk és életünk során. Hiszen az elkötelezett szakember nemcsak a tananyagot tudja, hanem empatikus, figyelmes és jól kommunikál. Mi ebben mind segítünk neked, ha cserébe te is segítesz nekünk! Szükségünk van rád, ahogy neked is ránk.