Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet: nyomási fekély prevenció és a kezelés támogatása egységszintű indikátorrendszer alkalmazásával

A nyomási fekélyek kialakulásában szerepet játszó külső rizikótényezők megfelelő minőségű ellátással kiküszöbölhetőek, ezzel az előfordulási gyakoriság nagy mértékben minimalizálható. A megelőzés hangsúlyozásán túl a protokollok, eljárásrend alkalmazásával az ellátás minősége javítható. A megfelelő képzettségű és létszámú személyzetnek jelentős szerepe van a szakmai irányelvek hatékony alkalmazásában és a prevencióban, a progresszió megelőzésében, a minőségi betegellátásban. A nyomási fekély eredményes kezelésének egyik fontos feltétele a gyógyításban résztvevő szakemberek összehangolt, egymásra épülő, egymást kiegészítő tevékenysége. Az ápolók szerepe kiemelkedik.

A betegellátásban dolgozó ápolóknak az alapvető sebkezelési ismeretekkel és készségekkel rendelkezniük kell ahhoz, hogy a kompetenciájukba tartozó tevékenységeket önállóan el tudják végezni, felismerjék a sebek állapotában beálló változásokat. A folyamatosan fejlődő technológiák, kötszerek ismerete és alkalmazásukra való képesség megköveteli a rendszeres képzést, önképzést. Az ápolás egyik alapfeladata, hogy az Intézetben kezelt, műtéten átesett betegek körében megelőzzék a nyomási fekély kialakulását az ellátás folyamán. Az Intézet működteti országos szinten a Szívtranszplantációs Programot, amelynek keretein belül az intenzív egységek feladata a betegek szívátültetésre történő előkészítésének biztosítása. A mechanikus keringéstámogatásra szoruló betegek a donorszív megérkezéséig, gyakran hónapokon keresztül ágyhoz kötöttek, a transzplantációs listán maradás feltételeinek teljesítéséhez kiemelt jelentőségű ebben a betegcsoportban a nyomási fekély kialakulásának megelőzése. 

A jógyakorlat bemutatása

A munkatársaknak el kell sajátítaniuk a megfelelő kockázatfelmérési és dokumentációs gyakorlatot. A nyomási fekélyek előfordulási gyakorisága csökkenthető a megfelelő kockázatelemzés alkalmazásával, és ezzel párhuzamosan bőrápolással foglalkozó team felállításával. A felmérést betegfelvételkor és az egyéni szükségletek alapján meghatározott rendszerességgel és gyakorisággal meg kell ismételni. A kockázat alapú, elemzésre épülő prevenciós tervnek mindig egyénre szabottnak kell lennie.

A nyomási fekély menedzsment feladata ezen túl a (fekéllyel összefüggő) fájdalom kezelése, továbbá a táplálkozásból eredő kockázatok szakszerű felmérése és terápiája is, fertőzés menedzsment. A betegek mobilizálása, forgatása, prevenciós eszközök alkalmazása szintén a prevenciós stratégia eleme, hozzájárul a kényelem-és méltóságérzethez, a funkcionális képességek megőrzéséhez.

A jógyakorlat szerinti működés kialakításában és fenntartásában kulcsszerepet játszanak az osztályvezető főorvosok és ápolásvezetők, akik támogatják, illetve elvárásként kommunikálják a munkatársak felé a nyomási fekély prevenció és terápia megfelelő kivitelezésének és dokumentálásának módját. 

A MIR elemeként szervezeti és egységszintű indikátor adatokat gyűjtenek. Az eljárás célja az Intézet által végzett szakmai, minőségi és a képzési rendszer teljesítményének mérése, valamint a rendelkezésre álló források gazdaságos és hatékony felhasználását szolgáló indikátorok kialakítása és monitorozása, teljesítménycélok meghatározása, valamint az indikátor-adatszolgáltatás és értékelés rendszerének alkalmazása. A jógyakorlat vonatkozásában jelenleg gyűjtött intézeti indikátorok: a dekubituszok száma (a betegfelvételt követő 48-72 órán túl kialakult nyomási fekélyek havi esetszáma) és a dekubitusz előfordulási gyakorisága (betegforgalomhoz viszonyított aránya), egy ápolóra jutó betegek száma, 1000 ápolási napra jutó nyomási fekélyek száma, 100 betegfelvételre jutó nyomási fekélyek száma .

Az egészségügyben, hasonlóan más területekhez, ami nem mérhető, azt nehéz fejleszteni. Az indikátor részét képezi a minőségmenedzsment és minőségfejlesztés eszköztárának, kialakítása és használata több célt is szolgál. A valid adatgyűjtést és kezelést követően objektív szemléletmódot nyújt a döntéshozóknak, hozzájárul a pontosabb becslések kialakításához. Az indikátorok felhívják a figyelmet azokra a területekre, amelyek odafigyelésre, javításra szorulnak, így a hibák kiküszöbölhetőek, a folyamatok fejleszthetővé válnak.

Az Intézetben szervezeti és egységszintű indikátorrendszer alkalmazásával történik az adatgyűjtés, feldolgozás. Az egységek a számukra kialakított indikátor adatlapokon havi rendszerességgel szolgáltatnak adatokat. Az adatok gyűjtését, feldolgozását és elemzését a Minőségirányítási osztály végzi. A mutatók alakulása, az elvárástól való eltérés, a folyamat javítását célzó intézkedés szükségességének és formájának meghatározásával éves szinten a vezetőségi átvizsgálásban, belső jelentésekben visszacsatolásra kerül mind a menedzsment, mind az egységek felé. Ezeknek a teljesülését belső auditok alkalmával illetőleg az indikátor rendszer folyamatos használatával vizsgálják, ellenőrzik. A mutatók alakulásával kapcsolatosan szükség szerint évközben is kapcsolatot tartanak az egységekkel, szóbeli konzultációkon tájékozódnak a körülményekről.

A jógyakorlat alkalmazásának igazolása megjelenik az egészségügyi- és ápolási dokumentációban. A rendszeres havonkénti betegdokumentáció ellenőrzés során feltárt dokumentációs hiányosságok írásos visszajelzése a menedzsment/szakmai vezetés és az érintettek felé lehetőséget nyújt a hiányosságok és a mögöttes okok feltárására, elemzésére, fejlesztésre. 

A nyomási fekély megelőzése és kezelése jógyakorlatának vonatkozásában rendelkezésre áll a NEVES Jelentési Rendszer Decubitus adatlap.

Hol érdeklődhet?

Magyar-Berényi Annamária

berenyi.annamaria@kardio.hu