Ha az ablakon kinézve az első gondolatotok az, hogy a február szürke, hideg és lehangoló, akkor épp itt az ideje, hogy felpezsdüljetek végre! Ne várjátok medveüzemmódban a tavaszt, felélve eddig raktározott tartalékaitokat, inkább már most kezdjetek hozzá az immunrendszeretek megerősítéséhez! Miután a vitaminokkal kellően felturbóztátok magatokat, talán ahhoz is több kedvetek lesz, hogy valamilyen jeges sporttal melegítsétek fel a szervezeteteket! Ebben a hónapban is pluszpontokat írunk jóvá, ha részt vesztek izgalmas online és személyes programjainkon!
|
A tavaszt mindannyian üdén és frissen szeretnénk várni, mint az újjáéledő természet. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, bizony kell egy kis erősítés. Nem szégyen, ha most kissé fáradtnak és lehangoltnak érzi magát a csapat, örökítsétek meg ezt is, hogy majd a februári vitaminbomba után láthassátok, milyen szembetűnő a változás. Küldjetek előtte-utána képeket, mémeket vagy videókat, mutassátok meg, hogyan bújtatok ki a medveüzemmódból! Értékelünk minden poént a beküldött anyagokon, hiszen ebből is látjuk, hogy visszanyertétek életkedvetek! |
Ha már betéve tudjátok a vitamin ábécét, és alkalmazzátok is a mindennapokban, akkor bizonyára tele vagytok ismét energiával. A második feladathoz szükségetek is lesz rá, hiszen arra biztatunk benneteket, hogy valamilyen téli sporttal melegítsétek fel magatokat ebben a hideg időben. Mutassátok meg nekünk, hogyan olvasztjátok fel a jégcsapokat és le a kalóriákat! Ha nincs hó vagy jég, mutassátok meg mivel helyettesíthetők ezek a mozgásformák! Ha pedig velünk csúsztok az extra feladatban, értékes pontokat szerezhettek a csapatnak! |
|
Mit küldj:
- Készítsetek kreatív fotó vagy videó montázst az immunrendszeretek támogatásáról! Lehet mém, gif és előtte-utána fotó, a fantáziátokra bízzuk. Egy montázs mellett küldjétek el a 3 legjobban sikerült képet vagy videót is!
- Mutassátok be milyen téli sportágakkal kapcsolódtok ki egy montázson! Természetesen most is várjuk a 3 legjobban sikerült képet, videót!
- Mindkét feladatban értékeljük a kreatív megoldásokat!
Érdekes előadásokkal készülünk nektek, amelyekkel gyakorlati tanácsokat kaphattok a vitaminpótlás, immunerősítés témakörben. Ezen felül személyesen találkozhatunk a Hallgatói Önkormányzat eseményén a Városligeti Műjégpályán, ahol egy izgalmas pontvadászatot szervezünk számotokra! Részletek alább olvashatók.
Pluszpont-szerzés
Csússz velünk!
A Hallgatói Önkormányzattal közreműködve szeretettel várunk benneteket 2022. február 17-én 21 órától a Jégfarsangon, ahol nem csak a közös sportolásé lesz a főszerep! A változatos programok között egy izgalmas pontvadászatot hirdetünk, amelynek részleteit az esemény előtt osztjuk meg veletek.
Az est során, ha figyelmes vagy és az adott jelzésre időben felkeresed a “Mozdulj Semmelweis!” mozgó pontját a jégpályán, kuponokra tehetsz szert. Sőt, amennyiben készítesz egy Instagram sztorit és azon megjelölöd a
@studentsofsemmelweis és @mozduljsemmelweis
oldalakat, extra kupont kapsz! Az összegyűjtött kuponokat pedig akár az ajándékokra vagy értékes versenypontnak* is felhasználhatod a helyszínen!
Részletek hamarosan a Facebook csoportokban lesznek elérhetők! Addig is kövessétek a hivatalos eseményt és regisztráljatok a megadott módon itt: https://fb.me/e/1iNeuxdEF
*1 csapat az esemény során maximálisan 20 pontot válthat be a kuponok segítségével a versenyben. A pontszámítás módját az esemény előtt tesszük közzé!