– ELSŐ ÉVAD
A mozgalom egyedi pontozási rendszer szerint működik, melyhez nem csupán a részvételt, az aktivitást, hanem a kreativitást is beszámítjuk. Eltekintve attól, hogy minden hónapnak egyedi kihívásai vannak, a szempontrendszert egységesen alakítottuk ki, így minden csapatnak van lehetősége arra, hogy hónapról hónapra javíthasson pontszámain.
Lássuk a pontozási szempontokat! 
- A képek/videók/montázsok beérkezését követően minden csapat esetén megvizsgáljuk, hogy mindent megkaptunk-e, vannak-e olyanok, amik hiányoznak, majd ezen szempontok szerint kerülnek szétválogatásra a kreatív művek. Itt kaphatók meg az úgy nevezett alappontok, melyek abban az esetben járnak, ha a csapat teljesítette a hónap feladatait. Maximális pontszám akkor jár, ha a csoport egyéni képet, illetve montázst/videót is küld kihívásonként.
- Az alappontokhoz adódnak az első körös pontozást követően a kreativitást/megvalósítást is értékelő pluszpontok. Az alappontok és pluszpontok összeadódnak, így alakul ki kihívásonként az első 10-10 legjobb munka minden kategóriában.
- Harmadik lépésként a legjobb 10 kreatív munka az egyetemi vezetők és hallgatói szervezetek által összeállított VIP zsűri elé kerül, akik külön plusz pontokat adnak az ide került képekre és videókra, értékelik a munkákat.
- A 3 körös rendszer végén kialakul a havi, illetve a mindenkori rangsor!
A havi kihívásokat követően és a pontozás lebonyolítása után az összesített eredmények és a havi teljesítés eredményei itt, illetve Facebookon és Instagramon is folyamatosan követhetők!
VÉGEREDMÉNY
Frissítve: 2021.07.14.
Rangsor |
Kar |
Csoport |
Összpontszám |
1. |
ETK |
A4 |
419 |
2. |
EKK |
416 |
|
3. |
ETK |
g1 |
403 |
4. | GYTK | B1/B2 | 396 |
5. | ETK | E2 | 391 |
6. | ETK | D1 | 367 |
7. | ETK | C2 | 326 |
8. | ÁOK | D | 317 |
9. | PAK | 303 | |
10. | ETK | F1/F2 | 255 |
11. | GYTK | C1/C1 | 241 |
12. | GYTK | A1/A2 | 238 |
13. | ETK | D3 | 186 |
14. | ETK | D2 | 179 |
15. | GYTK | D1/D2 | 174 |
16. | ETK | C4 | 172 |
17. | ÁOK | A | 154 |
18. | FOK | 143 | |
19. | ETK | B1/B2 | 109 |
20. | ETK | G2 | 103 |
21. | ÁOK | F | 54 |
22. | ETK | E3 | 50 |
23. | ÁOK | C | 47 |
24. | ETK | A5 | 42 |
24. | ETK | D4 | 42 |
26. | ETK | A2 | 40 |
27. | ETK | H | 39 |
28. | ÁOK | H | 34 |
29. | ÁOK | G | 29 |
30. | ÁOK | E | 26 |
31. | ETK | C3 | 22 |
32. | ÁOK | B | 19 |
33. | ETK | A1 | 0 |
34. | ETK | A3 | 0 |
35. | ETK | C1 | 0 |
OKTÓBER
1. évad / 1. rész
|
Fizikai aktivitás és mozgás kategória:I. ETK A/4 csapat II. ETK F1/F2 csapat III. ETK D/3 csapat |
Egészségmegőrzés kategória:I. ETK A/4 csapat II. ETK C/4 és ETK F1/F2 csapatok III. GYTK D1/D2 és EKK csapatok |
|
NOVEMBER
1. évad / 2. rész
|
Kilométergyűjtés:I. ETK E/2 csapat – 1264,39 km II. EKK csapat – 933,4 km III. PAK csapat – 909,64 km |
Vízivás fontossága:I. ETK A/4 és D/1 csapat II. ETK G2 csapat III. GYTK C2/C2, D1/D2 és ETK E2 csapatok |
|
DECEMBER
1. ÉVAD / 3. RÉSZ
|
LÉPÉSSZÁM GYŰJTÉS:1. ETK-D1
2. GYTK-B1/B2
3. ÁOK-A
|
OKOSTÁNYÉR MONTÁZSOK:1. PAK
2. ETK-G1
3. ETK-A4 és ETK-C2
|
|
JANUÁR
1. ÉVAD / 4. RÉSZ
|
LÉPÉSSZÁM GYŰJTÉS:1. GYTK-B1/B2 – 3 673 747 lépés
2. EKK – 1 472 373 lépés
3. PAK – 1 344 136 lépés
|
Kreatív alkotói tevékenység montázsok:1. ETK-A4
2. ETK-G1
3. ETK-E2
|
![]() |
FEBRUÁR
1. ÉVAD / 5. RÉSZ
|
HAVAS-JEGES SPORTOK MÁSKÉPP:1. GYTK-B1/B2
2. ETK-A4
3. ETK-G1
|
HOBBI BEMUTATÁSA:1. ETK-A4
2. EKK, GYTK-C1/C2
3. ETK-G1
|
![]() |
MÁRCIUS
|
KILOMÉTERGYŰJTÉS:1. GYTK-B1/B2: 3001,13 km
2. ETK-A4: 2520,67 km
3. EKK: 1675,91 km
|
“DIGITÁLIS DETOX”:1. ETK-A4 és PAK
2. GYTK-B1/B2
3. ETK-D1
|
![]() |
