Ruttkay Tamás 1987-ben Budapesten született. Általános orvosi diplomáját 2012-ben a Semmelweis Egyetemen szerezte meg. Tudományos munkáját hallgatóként kezdte el az Alkalmazott és Klinikai Anatómiai Laboratóriumban Dr. Patonay Lajos és Prof. Dr. Galajda Zoltán vezetésével.

 

 

Közvetlenül diplomájának megszerzése után 4 éven keresztül szívsebész szakorvos jelöltként tevékenykedett Stuttgartban a Sana Herzchirurgie munkatársaként, Prof. Dr. Nicolas Doll tanítványaként. Érdeklődési területéhez mindig is a mitralis billentyűn végzett beavatkozások tartoztak, ezért a klinikán egyik fő feladatául a MitraClip-program felépítését, koordinációját és a beavatkozások végzését kapta. Hallgatói éveiben elkezdett vizsgálatainak összefoglalásaként írt ,,Experimental model and anatomic principles of transapical mitral repair” című doktori értekezését 2017-ben a Pécsi Tudományegyetemen védte meg. A németországi évek után úgy döntött, a megszerzett klinikai tapasztalattal visszatér a Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetébe oktató-kutató munkakörbe. Kezdetben tanársegédként végezte munkáját, majd 2018-tól adjunktusként vesz részt a graduális és posztgraduális anatómiai oktatásban magyar és német nyelven. Sok éves tapasztalattal rendelkezik bel- és külföldi orvoskollégáknak szervezett hands-on kadáver kurzusok szervezésében és lebonyolításában, továbbá orvosi műszergyártó cégek fejlesztési folyamataiban.