Kedves Nyolcadikosok!

Kedves Szülők!

Köszönjük, hogy sokan választották iskolánkat!

 

A felvételi jegyzék tanulmányi területenként (ágazatonként) készült.

A listákon a tanulók oktatási azonosítójukkal, vagy – amennyiben ezt kérték – jeligéjükkel szerepelnek. A tanuló azonosító adata mellett feltüntettük a felvételi eljárásban elért összesített pontszámot és az ennek alapján kialakuló sorrendet.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján tájékoztatásul közöljük, hogy felvételt azok az iskolánkba készülő tanulók is nyerhetnek, akik a most közzétett listán a felvehető létszámhoz képest 3-4-szeres sorszámú helyen szerepelnek a rangsorban.

Ez azért van így, mert egy tanuló több iskola, több tanulmányi területét is megjelölhette az általa választott sorrendben. A középiskolában ez a sorrend nem ismert, ezért minden jelentkezőt rangsorolnunk kell.

Természetesen minden tanuló csak egy iskolába kerül felvételre, oda, ahová az általa választott sorrendet figyelembe véve először teljesítette a felvétel feltételeit.

A törvényi előírás szerint a tanulóknak a jelentkezés sorrendjén 2023. március 21-22-én lehetőségük van módosítani az általános iskolában. Ekkor új tanulmányi terület is megjelölhető olyan középiskolában, ahová korábban jelentkezést nyújtottak be.

Az adatok tájékoztató jellegűek, a végleges eredményt a felvételi eljárás végén 2023. április 28-ig juttatjuk el a jelentkezőknek és az általános iskoláknak.

Kérdéseikkel, észrevételeikkel a +36-1/313-1067 telefonszámon, vagy a titkarsag.bokay@semmelweis.hu  e-mail címen fordulhatnak hozzánk.

Tagozatkódok:

Rangsor 0001

Rangsor 0002

Rangsor 0003

Rangsor 0004