II. Országos Egészségügyi Karriernap és Állásbörze

2020. november 21. – Nagyvárad téri Elméleti Tömb
ELHALASZTVA!

Az előző évek pozitív visszajelzéseire alapozva idén is megnyitjuk az egészségügyi képzésben tanuló hallgatóknak szóló karriernapunkat az országos közönség, azaz minden főbb magyar egészségügyi képzőhely számára!

 
 
Pontosan mivel is várunk Téged? Íme a három legfontosabb indok, amiért érdemes ellátogatnod a Karriernapra – röviden:

  1. Az összes nagyobb egészségügyi szak számára készülünk speciálisan rájuk szabott előadásokkal, beszélgetésekkel.
  2. Ezekre sikeres fiatal pályakezdőket hívtunk meg, akik friss, hiteles tapasztalattal rendelkeznek és jó rálátással bírnak a közvetlenül egyetem utáni évek kihívásaira és azok megoldásaira.
  3. Több mint húsz munkáltató és szervezet (kórházak, egészségügyi cégek és szervezetek) települ ki – ritka lehetőség, hogy közvetlenül, egy helyen kérdezhetsz tőlük ajánlatokról és lehetőségekről!

  Ezen a rendezvényen őszintén, hitelesen beszélünk a lehetőségeidről – hogy tisztán lásd, mire számíts a diplomaszerzés után. Konkrét információkat hozunk és olyan szakembereket, akik már a rendszerben dolgoznak. Mit jelent a fenti három pont? Bővebben ezt:

  • Személyre (szakra) szabott programok. Az összes nagyobb egészségügyi szak számára olyan programmal készülünk, ahol a szakmádban végzett volt hallgatóktól kérdezhetsz. Így pontosan olyan információkat kapsz, amelyek a Te végzettségedet érintik. A karoknak, szakoknak külön előadásokat, beszélgetéseket szerveztünk – ezek lebontását hamarosan megtalálod alább.
  • Friss tapasztalattal rendelkező, hiteles pályakezdők. Olyan előadókat hívtunk meg, akik már néhány éve a pályán vannak, így otthonosan mozognak a szakmában, azonban még nem felejtették el a pályakezdést és a végzés körüli kihívásokat – így hitelesen tudnak segíteni Téged az elhelyezkedés kérdéseivel kapcsolatban.
  • Kitelepülő munkáltatók. Büszkék vagyunk rá, hogy a rendezvényen való megjelenésre több mint húsz intézmény és szervezet mondott igent, szerte az országból – köztük megannyi kórház és számos nagyobb állami intézmény és szervezet. Ők leendő munkaerőt keresnek – Te pedig közvetlenül kérdezhetsz tőlük a lehetőségekről, elvárásokról, nyíltan és egyenesen, ami ritka lehetőség az állásinterjúk előtt.

A kitelepülő intézmények listáját hamarosan közzétesszük, így a Karriernapon célzottan kereshetsz köztük akár szakterület, akár földrajzi elhelyezkedés szerint.

Várunk sok szeretettel november 21-én!

A Semmelweis Alumni és a Karriernap szervezőcsapata