Tanulásmódszertan képzés

Ez a tréning lehetőséget biztosít arra, hogy kialakíts egy egyéni, hatékony tanulási stratégiát. Az alkalom első felében feltérképezzük az erősségeket és a fejlesztendő területeket, majd a második felében konkrét eszközöket, praktikákat ismerünk meg, amik segítségével képes lesz jobban átlátni és megszervezni tanulási folyamataid. Első évfolyamosok sokat profitálhatnak belőle az egyetemi tanulásra való felkészülésben, és szívesen látunk olyan hallgatókat is, akik szeretnék tudatosítani és fejleszteni az eddigi felkészülésüket.

 

Tanulásmódszertan tréningen az alábbi kérdéseket járjuk körbe:

  • Erősségek, fejlesztendő területek
  • Milyen konkrét eszközök és praktikák lehetnek segítségünkre a tanulás során

 

A tréning alapvető jellemzői:

  • A tanfolyamot offline tartjuk. 
  • A tréning 14:30-tól 18:30-ig tart egy szünettel. A tréning tematikája egy ívet követ, ezért annak érdemes jelentkezni, aki a teljes időtartamban jelen tud lenni.
  • A tréning maximális létszáma az interaktív forma miatt 16 fő
  • A részvétel a Semmelweis Egyetem bármely hallgatója számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
  • Tréner: László Noémi
  • Képzés időpontja: 2022. február 24. (csütörtök) 14:30 – 18:30
  • Jelentkezési határidő: 2022. február 22. (kedd) 18:00
  • Lemondási határidő: 2022. február 23. (szerda) 12:00
  • A tanfolyam helyszíne: NET Alumni tréning terem 
  • Fontos! A képzésen az első 16 jelentkező tud majd részt venni, a továbbiakban várólistára kerülnek a jelentkezők, kérjük, hogy a jelentkezést kezeljétek felelősséggel! 
  • Amennyiben a jelentkező a képzést nem mondja le és nem jelenik meg a képzésen, akkor ebben a félévben az Alumni által szervezett képzéseken már nem vehet részt. 
  • A képzésből még egy alkalmat tervezünk, várhatóan októberben. 

 

JELENTKEZÉS ITT: