Az autogén tréninget (AT) egy német orvos, J.H. Schultz fejlesztette ki az 1920-as években, többek között a jóga felhasználásával, azonban direkt a nyugati ember gondolkodásához igazítva. Véleményünk szerint emiatt ez a legkönnyebben megtanulható relaxációs eljárás. Az AT az ún. “evidence based medicine”, azaz a bizonyíték alapú orvoslás kritériumainak is megfelel, tehát hatékonyságát, pozitív testi és lelki hatásait komoly klinikai vizsgálatok és kutatások bizonyítják. Lényege az önállóan végzett rendszeres gyakorlás, mely során a gyakorló képessé válik vegetatív idegrendszerének nyugalmi tónusra való áthangolására és így a pszichovegetatív egyensúly kialakítására. 6 alapgyakorlatból áll, melyeknek elsajátítása 8-12 hetet vesz igénybe. Ezek után lehetőség nyílik a belső képekkel való munkára, az autogén tréning felső fokának megtanulására.

A tréning alapvető jellemzői:

  • A tréning 8 alkalmas formában indul, heti egy alkalommal, kiscsoportos (maximum 14 fő) beosztásban.
  • A tréning az Alumni szervezésében ingyenes. (a versenyszférában 60 ezer forinttól indulnak hasonló képzések).
  • Az autogén tréning előtt-után személyes konzultáció történik a trénerrel a motivációról és a tapasztalatokról.
  • A tréningre semmelweises hallgatók, egyetemi polgárok vagy semmelweis alumnik jelentkezhetnek.

A MŰHELY TRÉNERE:

DR. MÁRKY ÁDÁM

IDŐPONT

HELYSZÍN

Időpontok hamarosan. (várhatóan márciustól) Helyszín hamarosan.
   
Hozzáadás Google Naptárhoz:

JELENTKEZÉS ITT:

A jelentkezés lezárult.