Betűméret: A A A

Szentágothai János

(1912 – 1994)


A miniatűrökre kattintva a képek kinagyíthatók, és megjelenik a hozzájuk tartozó információ!

Szentágothai János, eredeti nevén Schimert János nagymultú orvosdinasztiából származott. Édesapja, Schimert Gusztáv családorvos volt, aki szilárdan hitt abban, hogy nem csak a testet, hanem a lelket is gyógyítani kell. Fivérei is orvosként diplomáztak, és a II. világháború idején, illetve az 1956-os forradalom után hagyták el az országot. Schimert János Szentágothaira magyarosította a nevét, és úgy döntött, itthon marad. 1936-ban a budapesti Pázmány Péter Egyetemen szerzett orvosi diplomát.  Lenhossék Mihály, az Anatómiai Intézet akkori igazgatója irányítása alatt már hallgató korában megkezdte a kutatómunkát.

  

Akkoriban az idegtudomány a neuron-doktrina körüli végső és heves vitáktól volt hangos. Ismert és elismert neurohisztológusok próbálták megdönteni Ramon y Cajal, Lenhossék és His tézisét, mely szerint a neuronok folyamatos citoplazmamembránnal körülvett, nyúlványokkal rendelkező sejtek, melyek axonjaikon vagy dendritjeiken keresztül nem fuzionálnak, tehát elkülönült, önálló egységei az idegrendszernek. Végül az 1930-as évek végére kísérleteivel, érveivel Szentágothai sikerrel védte meg a neuron-doktrinát számos szakmai konferencián akkor, amikor a megdönthetetlen bizonyítékot szolgáltató elektronmikroszkópos felvételek még nem léteztek.

Számos gerincvelői pálya lefutását térképezte fel kísérletes léziókkal és a klasszikus Bielschowsky-féle ezüstimpregnáció alkalmazásával. Tekintettel arra, hogy az intakt és degenerálódó rostok és terminálisok egyaránt impregnálódtak, s még semmilyen festés nem létezett a degenerálódott végződések szelektív jelölésére, immerziós objektívet használt a sajátos alakú és megjelenésű, töredezett idegvégződések megfigyelésére. Ez a fajta kimerítő munka vezetett végül a monoszinaptikus reflexív idegi komponenseinek felismeréséhez, melyet a vezető neurofiziológusok is örömmel üdvözöltek.

 

A II. világháború alatt a Magyar Hadseregben szolgált, pacifista gesztusként a lehető legalacsonyabb rangban. A háború után felkérték, vállalja el az igazgató nélkül maradt pécsi Anatómiai Intézet vezetését. Orvostanhallgatók és fiatal asszisztensek lelkes csoportjával látott munkához. Eredményeiket a belsőfül és a szemizmok közötti neurális kapcsoltrandszert leíró német nyelvű monográfiában, és az endokrin mirigyek hypothalamo-hypophysealis szabályozását ismertető angolul írt könyvben foglalták össze. Székely Györggyel meghatározó jelentőségű megfigyeléseket végeztek a neuronok egymással és a célszervekkel létrehozott kapcsolatainak kialakulását, fejlődését illetően. A kúszórostok eredetének és lefutásának vizsgálata során fordult figyelme a kisagy neuronális szerveződésének irányába. Később élve az elektronmikroszkópok növekvő felbontása által nyújtott lehetőséggel, Hámori Józseffel együtt tanulmányozta a kisagykéreg valamennyi sejttípusát és szinaptikus szerkezetét. A pécsi évek alatt folytatta a gerincvelő vizsgálatát is, melyet a hátsó szarv első szinaptológiai leírásával koronázott meg. 

  

Közben Budapesten megüresedett az Anatómiai Intézet vezetői széke, s hosszas mérlegelés után úgy döntött, visszatér tudományos munkássága kezdetének helyére, s a fővárosban folytatja kutatói, oktatói és közéleti tevékenységét. Az új és lelkes munkatársak között új kutatási területek keltették fel figyelmét: vizsgálta a thalamus szenzoros magjait, különös tekintettel a komplex glomeruláris szinapszisokra, kvantitatív elemzéseket közölt a kisagyról, s tanulmányozni kezdte a nagyagykérget is.

      

Ezen időszak alatt a nemzetközi kapcsolatok száma exponenciálisan növekedett, a konferencia-meghívások és szimpóziumok mindennaposnak számítottak. Szentágothai külföldi laboratóriumokban tett látogatásai révén minden lényeges felfedezésről értesült, s így az idegtudományok területén a vasfüggöny mögött is lépést tudtunk tartani a világgal.

Utolsó szellemi gyermeke a nem-specifikus cortico-corticalis afferensek köré szerveződő kérgi modul volt: az agykéreg hengerhez hasonló mozaikszerű részlete, ahogy az a Szentágothai-féle tankönyv harmadik kötetében is szerepel.

  

Lenyűgöző oktató volt. Szemléletes példákkal, a magyar és a világirodalomból merített idézetekkel tanított. Egyik hallgatója a kisagyi Purkinje-sejtek dendritfájáról tartott előadása után figyelt fel egy antikárus kirakatában álló Hanuka gyertyatartóra. A mimikai izmokról szóló előadása igazi színpadi shownak számított. Egy másik kedvelt témája a női kismedence volt. Kihívott egy alacsonyabb termetű hallgatót: ő lett a húgyhólyag. Egy magasabb társa széttárt karokkal mögé állva személyesítette meg a méhet és a petevezetéket. Mögöttük Szentágothai a végbél szerepét játszotta. Egy további segítő a hashártyát jelképező lepedővel takarta be mindhármukat. Ezek után soha senki nem felejthette el az excavatio vesicouterinát és rectouterinát, valamint a széles méhszalagot.

Szentágothai az egész országnak taníthatta az anatómiát, mikor egy az emberi testről szóló TV sorozat összeállításához kérték segítségét. Személyiségével és a Magyar Tudományos Akadémia elnökeként szerzett tekintélyével nemes célokért harcolt. Népművelés, oktatásügy, történelmi könyvek, a tudomány és a vallás közötti párbeszéd, környezetvédelem, kertészkedés,  akvarell festés, a kultúra ápolása és továbbadása – csak egy rövid és korántsem teljes lista mindarról, ami szakmailag vagy emberileg fontos volt számára. Gondoskodó és szerető férje volt feleségének, Alice-nak, határozott, mégis gyengéd volt mint apa, após és nagyapa. Szentágothai János az utolsó percekig aktív életet élt. Az Idegi szerveződés című széleskörű összefoglaló mű, melyet Arbibbal és Érdivel együtt írt, már csak halála után jelenhetett meg.A Semmelweis Egyetem Idegtudományi Doktori Iskolája 2004-ben vette fel Szentágothai János nevét. Az ebből az alkalomból szervezett ünnepség díszvendégei, Dr. Tauba és Pedro Pasik (Sínai-hegy Orvosi Egyetem, New York) János Szentágothai “A Man for All Seasons”, Revisited című előadásukban emlékeztek meg egykori munkatársukról és bizalmas barátjukról.

   

Dr. Réthelyi Miklós angol nyelvű írása (2006. nov. 11.) alapján