19-21 XI. 2009 BUDAPEST
logo


A Semmelweis Symposium egy háromnapos konferencia, amely a Semmelweis Egyetem legmagasabb szintű tudományos fóruma.

Hosszú múltra tekint vissza és az Egyetem összes klinikája versenyez a megrendezés jogáért. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a tudományos ülést pályázat útján ebben az évben november 19 és 21 között Klinikánk rendezheti meg.

A rendezvény címe: Új trendek, újdonságok és eljárások az urológiában.

A rendezvényre számos kiváló hazai és 15-20 nemzetközileg elismert külföldi előadót hívunk meg Európából, Észak- és Dél-Amerikából különböző tudományterületekről. Nemcsak urológusokat, hanem patológusokat, molekuláris biológusokat, genetikusokat, epidemiológusokat, radiológusokat, uro-onkológusokat egyaránt. Szeretnénk az urológia tárgykörében az összes témát feldolgozni.

A meghívott előadók nagyrészt professzorok és szakterületükön jól ismertek. Ugyanakkor teret kívánunk adni fiatal klinikusoknak, kutatóknak és rezidenseknek is a bemutatkozásra.

A fiatal orvosok számára poszter-szekciót szervezünk. Mindezek alapján tisztelettel meghívom Önt, vegyen részt a Semmelweis Symposiumon.

Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Urológiai Klinika Uroonkológiai Centrum
igazgató: dr. Romics Imre
egyetemi tanár

1082 Budapest Üllői út 78/b. Tel.: 210-0796, Fax: 210-0305
romimre@urol.sote.hu
Európai Urológus Intézet képzőhelye
European Board of Urology certified department

Fotógaléria

További információk

Bemutatkozás | Előadók | Témák / Absztraktok | Előadások és Poszterek

Method of High Pressure Local, Intravesical Medicine Application by Using Special Balloon Catheter

Sándor LOVÁSZ, Péter TENKE
Urological Department, Jahn Ferenc Teaching Hospital, Budapest, Hungary

Aim: Topical intravesical medication via transurethral instillation
shows several advantages over oral or systemic therapy.
Intravesically administered drugs penetrate into vesical mucosa
and submucosa by passive diffusion. In order to enhance drug
transport, diuresis reduction had been widely used to prevent concentration
reduction and to prolong time of action. We sought for
a new method to enhance drug transport by profiting from high
pressure difference, and increased surface with thinning of bladder
mucosa at the same time.

Methods: We invented the use of a special balloon dilationcatheter
inside the bladder that let us press any sort of drug previously
injected around the balloon into the bladder mucosa by growing pressure as balloon grows bigger and bigger. As soon as
pressure reaches 80 cm H20 intravesical pressure (relative to
perivesical pressure), it is kept constant for a max. of 20 minutes.
Intravesical pressure can be measured indirectly inside the balloon
by subtracting perivesical pressure + balloon’s characteristics
from actually measured value.

Results: Our method let positively influence all parameters influencing
passive drug diffusion through urothelium (concentration
gradient, time of action, surface, diameter of urothelium). In
addition exact measurement of pressure-volume relation can be
used for the calculation of distensibility of the bladder wall.
Conclusion: Presented method of high pressure local intravesical
medical treatment of the bladder may provide a number of clinical
trials using different drugs (antibiotics, antiphlogistics,
steroids, hormones, local anaesthetics, etc.) and contribute to
improved efficacy of instillation therapy.

Semmelweis Egyetem © 2009 Minden jog fenntartva