19-21 XI. 2009 BUDAPEST
logo


A Semmelweis Symposium egy háromnapos konferencia, amely a Semmelweis Egyetem legmagasabb szintű tudományos fóruma.

Hosszú múltra tekint vissza és az Egyetem összes klinikája versenyez a megrendezés jogáért. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a tudományos ülést pályázat útján ebben az évben november 19 és 21 között Klinikánk rendezheti meg.

A rendezvény címe: Új trendek, újdonságok és eljárások az urológiában.

A rendezvényre számos kiváló hazai és 15-20 nemzetközileg elismert külföldi előadót hívunk meg Európából, Észak- és Dél-Amerikából különböző tudományterületekről. Nemcsak urológusokat, hanem patológusokat, molekuláris biológusokat, genetikusokat, epidemiológusokat, radiológusokat, uro-onkológusokat egyaránt. Szeretnénk az urológia tárgykörében az összes témát feldolgozni.

A meghívott előadók nagyrészt professzorok és szakterületükön jól ismertek. Ugyanakkor teret kívánunk adni fiatal klinikusoknak, kutatóknak és rezidenseknek is a bemutatkozásra.

A fiatal orvosok számára poszter-szekciót szervezünk. Mindezek alapján tisztelettel meghívom Önt, vegyen részt a Semmelweis Symposiumon.

Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Urológiai Klinika Uroonkológiai Centrum
igazgató: dr. Romics Imre
egyetemi tanár

1082 Budapest Üllői út 78/b. Tel.: 210-0796, Fax: 210-0305
romimre@urol.sote.hu
Európai Urológus Intézet képzőhelye
European Board of Urology certified department

Fotógaléria

További információk

Bemutatkozás | Előadók | Témák / Absztraktok | Előadások és Poszterek

Péter LAKATOS, MD, PhD, DSc

After studies in biology and chemistry, Dr. Peter Lakatos finished medical school at the Semmelweis University, Budapest, in 1981. He
started his medical career at the 1st Department of Medicine, Semmelweis University. Between 1989 and 1992, he worked with Prof. Paula Stern at the Department of Pharmacology, Northwestern University, Chicago, studying intracellular signal transduction in bone cells.

After that, he returned to the Semmelweis University but remained a faculty member at the Northwestern University until 1998. Currently, he is a full professor of medicine and endocrinology, as well as head of the Molecular Research Laboratory at the 1st Department of Medicine, Semmelweis University. Dr. Lakatos and his research group have actively participated in the development and introduction of biochemical and densitometric methods in the management and research of osteoporosis.

In the 80’s, he developed an osteocalcin radioimmunoassay among the first. He directs basic and clinical research programs in the field of metabolic bone diseases with a special interest for osteoporosis and thyroid hormone-stimulated bone loss. During the last decade, his major interest lies in the genetic background of metabolic bone diseases as well as in the role of calcium in cancer development. Dr. Lakatos also conducts drug development studies. He has authored more than 280 full length scientific articles and book chapters. Among others, Dr. Lakatos acted as the President of the Hungarian Society for Osteoporosis and Osteoarthrology (1999–2005) and board member of the European Society for Calcified Tissues (1997–2007).

Semmelweis Egyetem © 2009 Minden jog fenntartva