19-21 XI. 2009 BUDAPEST
logo


A Semmelweis Symposium egy háromnapos konferencia, amely a Semmelweis Egyetem legmagasabb szintű tudományos fóruma.

Hosszú múltra tekint vissza és az Egyetem összes klinikája versenyez a megrendezés jogáért. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a tudományos ülést pályázat útján ebben az évben november 19 és 21 között Klinikánk rendezheti meg.

A rendezvény címe: Új trendek, újdonságok és eljárások az urológiában.

A rendezvényre számos kiváló hazai és 15-20 nemzetközileg elismert külföldi előadót hívunk meg Európából, Észak- és Dél-Amerikából különböző tudományterületekről. Nemcsak urológusokat, hanem patológusokat, molekuláris biológusokat, genetikusokat, epidemiológusokat, radiológusokat, uro-onkológusokat egyaránt. Szeretnénk az urológia tárgykörében az összes témát feldolgozni.

A meghívott előadók nagyrészt professzorok és szakterületükön jól ismertek. Ugyanakkor teret kívánunk adni fiatal klinikusoknak, kutatóknak és rezidenseknek is a bemutatkozásra.

A fiatal orvosok számára poszter-szekciót szervezünk. Mindezek alapján tisztelettel meghívom Önt, vegyen részt a Semmelweis Symposiumon.

Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Urológiai Klinika Uroonkológiai Centrum
igazgató: dr. Romics Imre
egyetemi tanár

1082 Budapest Üllői út 78/b. Tel.: 210-0796, Fax: 210-0305
romimre@urol.sote.hu
Európai Urológus Intézet képzőhelye
European Board of Urology certified department

Fotógaléria

További információk

Bemutatkozás | Előadók | Témák / Absztraktok | Előadások és Poszterek

Orsolya MÁRTHA, MD

Education and career
1979–1985 University of Medicine, Tg. Mures,
Romania – medical doctor
1995 Expert in urology
2002 PhD
2008 Associate professor
Place of work Clinic of Urology, University of Medicine
Marosvásárhely, Romania
Employment record 1991-to date University of Medicine of Tg Mures, Clinic of Urology

Range of interest
urodynamics, pediatric urology, overactive bladder, female urology

Membership
1992 Romanian Association of Urology,
1996 European Association of Urology,
1998 Central European Association of Urology,
Member of the board of Romanian Association of Urodynamics

Study visit
1993 General Ultrasonography – Oradea, Romania–
course, 3 month
1994 Course of Endourology – 6 month
1994 Urodynamics-Nijmegen Holland –1 month
1996 Urooncology 2 weeks Clinic of Urology Debrecen
1999 Flexible uretreroscopy course – Stockholm
2008 Course of pathology of the prostate, bladder

Teaching
1991 to date courses of urology for medical students and nurses

Grants
„Studiul determinarilor urodinamice in stabilirea diagnosticului
si tratamentului tulburarilor de mictiune”. Project participant(
1998–2001) Univ.Med.Farm. Tg. Mures.
Project PC7: „Centre for Patient Safety and Service Quality
of the Imperial College London1 project participant.
Project TET: Prosztatarák kimutatása Magyarországon és Romániában, 2009, project participant

Semmelweis Egyetem © 2009 Minden jog fenntartva