19-21 XI. 2009 BUDAPEST
logo


A Semmelweis Symposium egy háromnapos konferencia, amely a Semmelweis Egyetem legmagasabb szintű tudományos fóruma.

Hosszú múltra tekint vissza és az Egyetem összes klinikája versenyez a megrendezés jogáért. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a tudományos ülést pályázat útján ebben az évben november 19 és 21 között Klinikánk rendezheti meg.

A rendezvény címe: Új trendek, újdonságok és eljárások az urológiában.

A rendezvényre számos kiváló hazai és 15-20 nemzetközileg elismert külföldi előadót hívunk meg Európából, Észak- és Dél-Amerikából különböző tudományterületekről. Nemcsak urológusokat, hanem patológusokat, molekuláris biológusokat, genetikusokat, epidemiológusokat, radiológusokat, uro-onkológusokat egyaránt. Szeretnénk az urológia tárgykörében az összes témát feldolgozni.

A meghívott előadók nagyrészt professzorok és szakterületükön jól ismertek. Ugyanakkor teret kívánunk adni fiatal klinikusoknak, kutatóknak és rezidenseknek is a bemutatkozásra.

A fiatal orvosok számára poszter-szekciót szervezünk. Mindezek alapján tisztelettel meghívom Önt, vegyen részt a Semmelweis Symposiumon.

Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Urológiai Klinika Uroonkológiai Centrum
igazgató: dr. Romics Imre
egyetemi tanár

1082 Budapest Üllői út 78/b. Tel.: 210-0796, Fax: 210-0305
romimre@urol.sote.hu
Európai Urológus Intézet képzőhelye
European Board of Urology certified department

Fotógaléria

További információk

Bemutatkozás | Előadók | Témák / Absztraktok | Előadások és Poszterek

Michael MARBERGER, MD

Professor and Chairman – Department of Urology – University of Vienna, Austria.

Michael Marberger, MD, FRCS (ed), is a native of Innsbruck, Austria. He graduated there from Medical School and completed
his residency in urology at the Innsbruck University Hospital. 1973–1980 he served as Staff member at the Department of Urology, University of Mainz, Germany and 1980–1990 as Urologist-in-Chief of the Department of Urology, Rudolfstiftung, Vienna, Austria. Since 1990 he is
Professor and Chairman of the Department of Urology of the University of Vienna Medical School.

Dr. Marberger has published over 500 articles in peer reviewed journals and edited 5 text books of Urology. He is
currently Editor-in-Chief of Current Opinion in Urology and on the Editorial Boards of major urological journals. He
serves/served as officer on the boards of major international professional societies such as the EAU, the SIU and the
Endourology Society. He received numerous awards, among them the Dr. honoris cansa of the Semmelweis University
Budapest, the Honorary Fellowship of the Royal College of Surgeons of Edinburgh, the SIU–Yamanouchi Lifetime
Achievement Award, the St. Paul’s Medal of the British Association of Urological Surgeons, the Certificate of
Achievement Award of the American Association of Urology. He is Honorary Member of 19 Urological Societies,
among them the American Urological Association, Canadian Urological Association, the German Association
of Urology, the Australasian Society of Urology, the Dutch Urological Association and the South African Urological
Association.

Semmelweis Egyetem © 2009 Minden jog fenntartva