19-21 XI. 2009 BUDAPEST
logo


A Semmelweis Symposium egy háromnapos konferencia, amely a Semmelweis Egyetem legmagasabb szintű tudományos fóruma.

Hosszú múltra tekint vissza és az Egyetem összes klinikája versenyez a megrendezés jogáért. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a tudományos ülést pályázat útján ebben az évben november 19 és 21 között Klinikánk rendezheti meg.

A rendezvény címe: Új trendek, újdonságok és eljárások az urológiában.

A rendezvényre számos kiváló hazai és 15-20 nemzetközileg elismert külföldi előadót hívunk meg Európából, Észak- és Dél-Amerikából különböző tudományterületekről. Nemcsak urológusokat, hanem patológusokat, molekuláris biológusokat, genetikusokat, epidemiológusokat, radiológusokat, uro-onkológusokat egyaránt. Szeretnénk az urológia tárgykörében az összes témát feldolgozni.

A meghívott előadók nagyrészt professzorok és szakterületükön jól ismertek. Ugyanakkor teret kívánunk adni fiatal klinikusoknak, kutatóknak és rezidenseknek is a bemutatkozásra.

A fiatal orvosok számára poszter-szekciót szervezünk. Mindezek alapján tisztelettel meghívom Önt, vegyen részt a Semmelweis Symposiumon.

Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Urológiai Klinika Uroonkológiai Centrum
igazgató: dr. Romics Imre
egyetemi tanár

1082 Budapest Üllői út 78/b. Tel.: 210-0796, Fax: 210-0305
romimre@urol.sote.hu
Európai Urológus Intézet képzőhelye
European Board of Urology certified department

Fotógaléria

További információk

Bemutatkozás | Előadók | Témák / Absztraktok | Előadások és Poszterek

Marcell A. SZÁSZ, MD

Education
2006– Semmelweis University School of PhD Studies
Experimental and Diagnostic Pathomorphology
Prognostic Factors in Breast Carcinomas
1999–2006 Semmelweis University Faculty of Medicine
Combined College and Medical School Program

Scholarships/Awards
2009 Avon Foundation-AACR International Scholar-in-
Training Award
2008– Research fellow–Department of Pathology,
Brigham and Women’s Hospital / Informatics
Program, Childrens’ Hospital Boston; Harvard
Medical School, Boston, MA, USA
2007 First prize–Babics Antal Award for Young Scientists
2007 Award from the Hungarian Surgical Society and
the Hungarian Oncologist Society
2006 Hungarian Medical Students’ International
Relations Committee–Scholarship, Charles
University, 3rd Medical Faculty Burns Center,
FNKV, Prague, CZECH REPUBLIC
Second prize for the Professional Essay in Oral
and Maxillofacial Surgery
Internal Medicine Subinternship, The Johns
Hopkins University, School of Medicine
Department of General Internal Medicine, The
Johns Hopkins Hospital, Baltimore, MD, USA
The Balázs Dezsõ (†) & Walter Julianna Award
First prize awarded by the Scientific Student
Committee of the Semmelweis University Special
additional award from the Hungarian Surgical Society

2005–2006 ERASMUS–Scholarship Compact Clinical Training
in Surgery and Pediatrics Humboldt University
CHARITÉ-UNIVERSITÄTSMEDIZIN Campus
Virchow Klinikum Berlin, GERMANY
2004 Hungarian Medical Students’ International
Relations Committee–Scholarship Chang Gung
University
Dept. of Anatomy (Med.Domain: Genetics),
Laboratory of Integrated Biomedical Sciences
Tao-Yuan, TAIWAN
2004 First prize for the Professional Essay in Urology

2003 Second prize for the Essay Competition
„Krompecher”
Award from the Hungarian Pathologist Society
and the Hungarian Oncologist Society

Membership
2009– European Association for Cancer Research
2009– American Society of Clinical Oncology (ASCO)
2007– International Academy of Pathology (IAP)
2004– Association of Friends of Semmelweis University

Publicattions 18
Presentations 33

Semmelweis Egyetem © 2009 Minden jog fenntartva