19-21 XI. 2009 BUDAPEST
logo


A Semmelweis Symposium egy háromnapos konferencia, amely a Semmelweis Egyetem legmagasabb szintű tudományos fóruma.

Hosszú múltra tekint vissza és az Egyetem összes klinikája versenyez a megrendezés jogáért. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a tudományos ülést pályázat útján ebben az évben november 19 és 21 között Klinikánk rendezheti meg.

A rendezvény címe: Új trendek, újdonságok és eljárások az urológiában.

A rendezvényre számos kiváló hazai és 15-20 nemzetközileg elismert külföldi előadót hívunk meg Európából, Észak- és Dél-Amerikából különböző tudományterületekről. Nemcsak urológusokat, hanem patológusokat, molekuláris biológusokat, genetikusokat, epidemiológusokat, radiológusokat, uro-onkológusokat egyaránt. Szeretnénk az urológia tárgykörében az összes témát feldolgozni.

A meghívott előadók nagyrészt professzorok és szakterületükön jól ismertek. Ugyanakkor teret kívánunk adni fiatal klinikusoknak, kutatóknak és rezidenseknek is a bemutatkozásra.

A fiatal orvosok számára poszter-szekciót szervezünk. Mindezek alapján tisztelettel meghívom Önt, vegyen részt a Semmelweis Symposiumon.

Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Urológiai Klinika Uroonkológiai Centrum
igazgató: dr. Romics Imre
egyetemi tanár

1082 Budapest Üllői út 78/b. Tel.: 210-0796, Fax: 210-0305
romimre@urol.sote.hu
Európai Urológus Intézet képzőhelye
European Board of Urology certified department

Fotógaléria

További információk

Bemutatkozás | Előadók | Témák / Absztraktok | Előadások és Poszterek

Hugh MOSTAFID, MD, MBBS, FRCS, MSc, FRCS, FEBU

Education
1984–1989 St.Thomas’s Hospital Medical School

Consultant Appointment
Consultant Urologist at the North Hampshire
Hospital, commenced June 1st 2001
Lead Consultant since January 2003
Sub-specialist Interests: Bladder cancer, stone disease

Urological Training
2000–2001 The Institute of Urology, Middlesex Hospital Mr.
M. Emberton
2000 The Institute of Urology, Middlesex Hospital,
Professor. C.R.J. Woodhouse
1999–2000 The Institute of Urology, Middlesex Hospital
Professor A. R. Mundy
1999 The Stone Unit, Middlesex Hospital Mr. H. N. Whitfield
1998 Guy’s Hospital, Professor A. R. Mundy
1997–1998 Kent and Sussex Hospital,Mr. T Ford, Mr. J. Lewis
1996–1997 Guy’s Hospital, Mr. R Popert Harrison
1995–1996 Royal Sussex County Hospital, Mr. N.W. Mr. M.S.
Fletcher
1994–1995 Research Registar in Urology, Brighton General
Hospital
1992–1994 SHO General Surgery/Urology rotation, West Suffolk
Hospital, Bury St.Edmunds, Mr. M. P. McBrien
Mr. A. P. Barabas
Mr. D. L. Lawrence
Mr. C. L. Kennedy
1990–1992 SHO Orthopaedics and Trauma rotation, Hammersmith
Hospital, London Professor S. P. F. Hughes
1990–1991 SHO Cardiothoracic Surgery St.Thomas’s
Hospital, London, Mr G E Venn
1990–1990 House surgeon General Surgery / Urology St.
Thomas’s Hospital, London Mr R W Lloyd,
DaviesMr R Tiptaft, Mr B T Jackson, Mr R J Nicholls
1989–1990 House physician General / Renal medicine Royal
Cornwall Hospital, Truro Dr. J N Barnes

Publications: 19
Published Abstracts: 16
Podium presentations (1st author): 5
Poster and video presentations (1st author): 10

Semmelweis Egyetem © 2009 Minden jog fenntartva