19-21 XI. 2009 BUDAPEST
logo


A Semmelweis Symposium egy háromnapos konferencia, amely a Semmelweis Egyetem legmagasabb szintű tudományos fóruma.

Hosszú múltra tekint vissza és az Egyetem összes klinikája versenyez a megrendezés jogáért. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a tudományos ülést pályázat útján ebben az évben november 19 és 21 között Klinikánk rendezheti meg.

A rendezvény címe: Új trendek, újdonságok és eljárások az urológiában.

A rendezvényre számos kiváló hazai és 15-20 nemzetközileg elismert külföldi előadót hívunk meg Európából, Észak- és Dél-Amerikából különböző tudományterületekről. Nemcsak urológusokat, hanem patológusokat, molekuláris biológusokat, genetikusokat, epidemiológusokat, radiológusokat, uro-onkológusokat egyaránt. Szeretnénk az urológia tárgykörében az összes témát feldolgozni.

A meghívott előadók nagyrészt professzorok és szakterületükön jól ismertek. Ugyanakkor teret kívánunk adni fiatal klinikusoknak, kutatóknak és rezidenseknek is a bemutatkozásra.

A fiatal orvosok számára poszter-szekciót szervezünk. Mindezek alapján tisztelettel meghívom Önt, vegyen részt a Semmelweis Symposiumon.

Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Urológiai Klinika Uroonkológiai Centrum
igazgató: dr. Romics Imre
egyetemi tanár

1082 Budapest Üllői út 78/b. Tel.: 210-0796, Fax: 210-0305
romimre@urol.sote.hu
Európai Urológus Intézet képzőhelye
European Board of Urology certified department

Fotógaléria

További információk

Bemutatkozás | Előadók | Témák / Absztraktok | Előadások és Poszterek

András KISS, MD, PhD

Education and Career

1992 M.D., Semmelweis Medical University, Budapest, Hungary;
Ph.D., Hungarian Academy of Science, Budapest, Hungary; Board
certified pathologist, Ministry of Health, Budapest, Hungary;
2002 Board Exam in Molecular Genetics and Diagnostics, Ministry
of Health; Social and Family Affairs; Board Exam in Diagnostic
Cytology, Ministry of Health, Social and Family Affairs. Diploma of
Health System Manager, Semmelweis University, 2007.
2002–2007 associate professor of pathology, 2nd Institute of
Pathology, Semmelweis Medical University; 2001- present Head of
the Laboratory of Molecular Pathology; at the 2nd Dept. of Pathology,
Semmelweis University, Budapest; 2007– associate professor of
pathology, 2nd Institute of Pathology, Semmelweis Medical
University, Budapest; 2001– present Head of the Laboratory of
Molecular Pathology; at the 2nd Dept. of Pathology, Semmelweis
University, Budapest; 2006– deputy director of the 2nd Dept. of
Pathology, Semmelweis University, Bp., Scientific degree: 1999
Ph.D. – Hungarian Academy of Science and Semmelweis University.
2007 Diploma of Habilitation, Semmelweis University, Budapest.

Memberships in Scientific Societies

1993– Hungarian Society of Pathologists,
1993– Hungarian Society of Gastroenterology,
1993– Hungarian Cancer Society,
2000– International Academy of Pathology,
2006– International Councelor of the International
Academy of Pathology,

Member in Editorial Board

Lege Artis Medicinae,
Orvosi Hetilap

Research Interest
hepatology, hepatic stem cell compartment, hepatocarcinogenesis,
growth factors, diagnostic
molecular pathology

Awards
Glaxo-Falk Award at the XXX. Annual Meeting of the Hungarian
Society of Gastroenterology, 1998. 3 year Bolyai Scholarship of
the Hungarian Academy of Science 1999–2002, 1999. Soros
Scholarship to NCI, NIH, Laboratory of Experimental
Carcinogenesis (Bethesda, Maryland, USA), 2000. exchange
scientist, NCI, NIH, Laboratory of Experimental Carcinogenesis,
(Bethesda, Maryland,USA), 2003– diploma for excellence in
Bolyai Scholarship, 2003–2006 Bolyai Scholarship of the
Hungarian Academy of Science Principal investigator in grants:
ETT (Department of Health) 1998–1999, OTKA (Hungarian
Research Fund) 1999–2002; ETT (Department of Health)
2001–2003; ALK (Applied Research in Biotechnology)
2002–2005; ETT (Department of Health) 2006–2008;
2001– accredited tutor of the Oncology Ph.D. School at
Semmelweis University. 2005– Secretary of the Commettee for
Diagnostics in Molecular Genetics at Semmelweis University. 8
Scientific Publications in Hungarian and 45 Scientific Puiblications
in English Total citation: 471; independent citations: 405. Total
Impact Factor of the publications: 113.478

Semmelweis Egyetem © 2009 Minden jog fenntartva