Betűméret: A A A

Szakorvos képzés

Előzmények, rehabilitációs alapfogalmak

 

Az elmúlt évtizedekben az orvoslás robbanásszerű fejlődésének lehettünk tanúi, amely a szakterületek határainak változásával, új területek kifejlődésével, az orvosi tevékenység további specializálódásával járt együtt. A rehabilitációs tevékenység ugyan ősrégi, de mint egységes szakterület csak a múlt század végén jelent meg.

Magyarországon már a múlt század elején fogyatékos gyermeknek otthonokat hoztak létre (1900), fogyatékos katonák (veteránok) rehabilitációja céljából kórházat nyitottak (1918). Az Egyesült Államokban az American Medical Association 1947-ben fogadta be a Physical Medicine and Rehabilitation-t önálló szakmaként. A WHO szakértői bizottsága 1968-ban Genfben jelentette be az új diszciplína létrejöttét Physical Medicine and Rehabilitation elnevezéssel. A mozgásszervi fogyatékos betegek kezelésében hazánkban az ortopédia és a fiziko-balneoterápia is tevékenyen részt vett, majd 1968-ban amputációs és rehabilitációs osztály alakult. Az Egészségügyi Minisztérium irányításával 1975-ben hozták létre az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetet (OORI), és megbízták az orvosi rehabilitáció módszertani és szervezési feladataival, a hazai rehabilitációs ellátórendszer kialakításával. Az Európai Unió országaiban a Fizikális és Rehabilitációs Medicina független szakterület (Dánia és Málta kivételével), míg Magyarországon 1978 óta lehet a rehabilitációs szakképesítést megszerezni. Magyarországon a szakterület elnevezése többször változott: Mozgásszervi rehabilitáció 1978 – 1999, Orvosi rehabilitáció (mozgásszervi) 2000-2007, Fizikális Medicina és Rehabilitációs Orvoslás (FMRO) 2003-2016.

A szakvizsga megfeleltetés problémáit orvosolni hivatott jogszabály 2016. szeptember 29.-én jelent meg Magyar Közlöny 147. számában ( 28/2016. EMMI rendelet saláta), azóta a szakképesítés hivatalos elnevezése: Rehabilitációs medicina, a képzési idő 60 hónap.

A szubspecialitások viszont megmaradtak, ahol a szakképzési idő: 25 hónap, ezek az orvosi rehabilitáció kardiológiai, pulmonológia, és gyermekgyógyászat, valamint pszichiátriai területen.  A rehabilitáció ugyan egy önálló, szemléletében egységes, interdiszciplináris klinikai szakterületté vált, de ha az orvosi tevékenységeket nézzük, akkor a rehabilitáció a négy orvosi alaptevékenység egyike: prevenció (primer, szekunder), gyógyítás (diagnosztika és kezelések), rehabilitáció és palliáció.

Rehabilitáción azt a szervezett segítséget értjük, amit a társadalom nyújt a fogyatékos embernek, hogy megmaradt képességeivel ismét elfoglalhassa helyét a közösségben. A rehabilitáció azonban nem csak orvosi tevékenység, hanem emellett nevelési, foglalkozási, szociális intézkedések egyénre szabott alkalmazása, amiben a fogyatékos ember tevőleges részvétele nélkülözhetetlen. A rehabilitáció törvényi hátterét az 1998. évi XXVI. törvény biztosítja, amely a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról rendelkezik. Rehabilitációra annak a fogyatékos személynek van szüksége, aki érzékszervi (látás, hallás), mozgásszervi, vagy értelmi képességeit jelentős mértékben, esetleg egyáltalán nem birtokolja, illetőleg a kommunikációjában számottevően korlátozott, és ez számára tartós hátrányt jelent a társadalmi életben való aktív részvétel során. Az orvosi rehabilitáció az a tevékenység, melyet az orvostudomány saját eszközeivel (diagnosztika, terápia, prevenció, gondozás) nyújt a fogyatékos személyeknek, hogy meglévő képességeik fejlesztésével önállóságukat részben vagy egészben visszanyerve képessé váljanak a családba, munkahelyre, társadalomba való beilleszkedésre.

A rehabilitációs tevékenység lényege a meglévő funkciók és a teljesítőképesség pontos megítélése (állapotfelmérés), kompenzatorikus fejlesztése. A rehabilitációs tevékenység sajátossága, hogy a különböző funkciózavarok miatt, különböző képzettségű szakemberek összehangolt munkájára van szükség a kezelések során, melyet team munkának hívunk. A rehabilitáció elveinek alkalmazása a klinikum valamennyi területén szükséges.

A hazai terminológiában – korábban – mozgásszervi rehabilitációnak nevezték a szakterületet, míg az európai és amerikai elnevezés a Fizikális és Rehabilitációs Medicina (PRM). A rehabilitáció alanyai a fogyatékos emberek, akik a mozgás-szervrendszer vagy az idegrendszer károsodásának következtében egyaránt fogyatékossá válhatnak, és mindegy hogy az orvoslás melyik területén álltak kezelés alatt korábban (ortopédia, reumatológia, traumatológia, sebészet). Kiemelendő viszont, hogy rehabilitációs szempontból nem az a legfontosabb, hogy a funkciózavart mi okozta. Hemiparesist okozhat stroke, balesetes agysérülés, fejlődési rendellenesség, műtéti beavatkozás egyaránt, de a rehabilitáció során a tevékenységünk a kiváltó októl függetlenül a kézfunkció javítására, a járóképessé válásra, az önellátás elérésére irányul.  

 

2015. június 30-tól 2016. szeptember 29-ig a Reumatológiával közös grémium működött. Az önálló Rehabilitációs Grémium újjáalakulása megtörtént 2016. októberében.

A Grémium összetétele:

  • Dr. Dénes Zoltán Ph.D. orvos igazgató, Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet-Grémium Elnöke
  • Dr. Fazekas Gábor Ph.D. osztályvezető főorvos, Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet
  • Dr. Kullmann Lajos egyetemi professzor emeritus
  • Dr. Szél István  főorvos
  • Dr. Boros Erzsébet osztályvezető főorvos, Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet
  • Dr. Géher Pál egyetemi tanár, III.sz. Belklinika Reumatológiai és Fizioterápiás Tanszéki Csoport, a Budai Irgalmasrendi Kórház bázisán.