Psychiat Hung 2014, 29 (3):257-272

Sándor Piroska1**, Bódizs Róbert1,2

1 Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet
2 Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Általános Pszichológia Tanszék

*  A munkát az OTKA-K105367 számú pályázata támogatta.
**  A szerzô Magyar Állami PhD ösztöndíjas hallgató.

„Lehelnek, sírnak és kéjcsókban égnek Mélységes rejtekükben álmaink; Ránehezülnek éber képzetinkre, Levéve máskor éber óra gondját, Kétfele osztják életünk…”
(Komjáthy Jenô fordítása)

Összefoglalás:

Az álmodás életkori sajátosságainak és fejlôdésének kutatása Freud óta jelent kihívást a kutatók számára. A gyerekálmok vizsgálata módszertani szempontból különösen érdekes, hiszen a résztvevôk életkori sajátságaival is számolni kell. A gyerekek álmaira vonatkozó eredmények ugyanakkor nem csupán az álmodás szerepére adhatnak választ, de fontos adalékokkal szolgálhatnak a tudatosság és kognitív fejlôdés területeinek megismeréséhez is. Jelen tanulmány célja, a gyermekálom-kutatás fôbb kérdéseinek és történetének összefoglalása, azzal a szándékkal, hogy rámutassunk a különbözô kísérleti és adatgyûjtési módszerek elônyeire, hátrányaira és következményeire. Laboratóriumi vizsgálatok például a 3–5 évesek álmait egyszerûnek, statikusnak találták, amelyekbôl hiányoznak az érzelmek és az én mint aktív álomszereplô. Ezzel szemben mások eltérô módszertannal dolgozva számottevôen gazdagabbnak, esemény- és érzelemdúsabbnak írják le az óvodások álmait. Mindezek nyomán felmerül a kérdés, hogy érvényesebbek-e az egyik módszerrel kapott eredmények, mint egy másik módszer eltérô eredményei? Figyelembe véve a különbözô álomgyûjtési módszerekkel nyert tapasztalatokban megjelenô alapvetô divergenciát, a módszertani aspektusokat fontos alaposan mérlegelni.

Kulcsszavak: gyerekálom-kutatás; módszertan; fejlôdés; álom

Summary:

Examining children’s dream development is a significant challenge for researchers. Results from studies on children’s dreaming may enlighten us on the nature and role of dreaming as well as broaden our knowledge of consciousness and cognitive development. This review summarizes the main questions and historical progress in developmental dream research, with the aim of shedding light on the advantages, disadvantages and effects of different settings and methods on research outcomes. A typical example would be the dreams of 3 to 5 year-olds: they are simple and static, with a relative absence of emotions and active self participation according to laboratory studies; studies using different methodology however found them to be vivid, rich in emotions, with the self as an active participant. Questions about the validity of different methods arise, and are considered within this review. Given that methodological differences can result in highly divergent outcomes, it is strongly recommended for future research to select methodology and treat results more carefully.

Keywords: developmental dream research; methodology; development; ontogeny of dreaming

Bevezetés: A gyerekkori álmok kutatásának fôbb kérdései

Az álmok kutatásának sajátos módszertani problémáit elsôsorban a bensôséges privát élmény és az utólagos verbalizáció közötti idôi, kifejezésmódbeli és élménybeli szakadék okozza. Emiatt az objektív álomkutatás felnôtt populáción sem könnyen kivitelezhetô. Egy bensôséges, privát élményt szavakba, történetbe foglalni sokszor a felnôttek számára is kihívás. Hogy a hallott álombeszámoló mennyire tükrözi a személyes élményt, az sok befolyásoló tényezôtôl függhet, kezdve az álmodó korától, intelligenciáján, motivációján és érzelmein át egyéb személyiségjegyein keresztül az álombeszámoló körülményeiig. Mindezzel számolva elképzelhetô, hogy a gyerekek álmainak gyûjtése és elemzése, fôként iskoláskor elôtt, mennyi buktatót rejt. Az alábbiakban néhány ezzel kapcsolatos alapvetô kérdést tekintünk át, majd rátérünk a rendelkezésre álló kutatások kritikai áttekintésére.

Elsô kérdés: a külsô és belsô valóság elkülönülése gyerekkorban

A fentiekkel kapcsolatban fölmerülô elsô számú, és a kutatást egészében meghatározó kérdés a következô: érti-e a gyermek a különbséget álom, képzelet és a külsô valóság között? Amennyiben igen, úgy – megfelelô kommunikációs eszközök segítségével és egyben a kommunikációs szándék fennállása esetén – számot adhat az élményeirôl. Ha nem, akkor a számadás során teljes egészében a kutatónak kell elkülönítenie a feltételezhetôen alvásállapot-függôen megélt élményeket az emlékektôl, fantáziáktól és a konfabulációtól. Ezt a problémát többek között már Piaget (1) is felismerte, és 1929-ben publikált vizsgálatai alapján azt találta, hogy a gyerekek teljesen csak 9–11 éves korukra értik meg az álom belsô, személyes jellegét. Ezzel ellentétben a modern kutatások közül Woolley és mtsai (2, 3) szerint a gyerekek már 3–4 éves korra megértik az álmok privát, belsô természetét, eredetét és valósághoz való viszonyát. Meyer és Shore (4) pedig 4,5–5 éves korra teszi annak megértését, hogy az álmok személyes konstrukciók, és nem a külsô valóság részei. Saját tapasztalataink szerint a 4–8 éves gyerekek általában tisztában vannak az álom mibenlétével, és többségében megbízható álmokat közölnek (5). Persze a vizsgálatba való jelentkezés erôsen szûri a téma iránt érdeklôdô családokat, ahol az álmokról való kommunikáció mindennapos. Azt azonban saját mintánk is demonstrálja, hogy az álom koncepciójának megértése lehetséges a 4 évesek számára is.

Második kérdés: az álmok érzelmi töltete

Mivel az álmok személyes jelentésadási folyamat során válnak elmesélhetô és jelentôségteljes élményekké, felmerül a kérdés, hogy az esetleges érzelmi töltetük hogyan befolyásolja a gyerekek álomnarratíváinak alakulását. Piaget szerint: „…emocionális álmok esetében különösképp fennáll a veszély, hogy teljesen összekeveredjenek a valósággal.” (1, 92. old.). Samuels és Taylor (1994, id. 3) a fantázia és valóság elkülönítését vizsgálta gyerekeknél; megfigyeléseik szerint az érzelmileg telített ingerek esetében a gyerekek kevésbé tudtak megbízhatóan differenciálni fantázia és valóság között. Az álmok tekintetében ilyen kutatásról nincs tudomásunk; talán azért sem vizsgálták e kérdést, mert Foulkes (6–8) híressé vált laboratóriumi vizsgálataiban az érzelmeket nem találta jellemzônek a gyerekek álombeszámolóira. Ennek ellenére a rendelkezésre álló megfigyelések nem zárják ki annak a lehetôségét, hogy az erôs érzelmi töltetû álomélményeket – mint a kontextussal teljesen inkongruens tapasztalásokat – a legfiatalabb gyerekek nem mesélik el vagy hiányosan öntik szavakba az alváslaboratóriumi vizsgálatok során (9).

Harmadik kérdés: az álmokra való emlékezés

A következô megválaszolandó kérdés, hogy vajon mennyire képesek emlékezni a gyerekek egy másik tudatállapotban tapasztalt élményre, és hogyan tudják szavakban átadni azt a kérdezônek. A kutatások az emlékezés kérdését a nappali memória-feladatokban (képi és verbális) nyújtott teljesítmény szempontjából közelítik meg, vegyes eredménnyel. Foulkes (8) nem talált összefüggést a memória és az álombeszámolók gyakorisága között, Colace (10) kutatásában pedig kizárólag a hosszú távú memória függött össze az álmok bizarr jellegével és az is csak a legfiatalabbak esetében (3–5 év). Ugyanakkor a verbális képességek és a szociabilitás már egyértelmû szerepet játszanak a beszámolók gyakoriságában (7, 8) és jellegében (10, 11), azonban ez csak a 3–5 éves korcsoportban jellemzô, késôbb nem. Ezek alapján feltételezhetjük, hogy az emlékezet és a verbális sajátosságok még befolyásolhatják az álombeszámolókat a legfiatalabb vizsgált korosztályban (3–5 év), ahogy azonban e képességek kifejlôdnek, már nem limitálják többé a beszámolók számát és jellegét. Arra, hogy az esetleges érzelmi töltet az álomban hogyan befolyásolja annak reggeli felidézését, következtethetünk érzelemmel terhelt életesemények felidézésének vizsgálatai alapján. A negatív érzelmi töltetû, stressz-teli eseményekre való emlékezet vizsgálata gyerekeknél elég ellentmondásos: vannak kutatások, amelyek szerint az ilyen eseményekre jobban emlékeznek a gyerekek, vannak, amelyek szerint rosszabbul, és vannak, amelyek semmiféle kapcsolatot nem találtak az emlékezet és az emlék érzelmi töltete között (12). Érdemes kiemelni azonban, azt a megfigyelést, mely szerint az esemény érzelmi töltete és az emlékezeti teljesítmény között megjelenô kapcsolatot, egyéni jellemzôként mediálta a szülôhöz való kötôdés minôsége (Goodman és mtsai, 1997, id. 12). Ez utóbbi változóra kontrollálva az összefüggés tehát eltûnt. Ennek az eredménynek a jelentôségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. A kötôdés szoros összefüggésben áll az érzelemszabályozással (13) és az álmok minôségével (14). A kötôdés sérülése és egyéb gyermekkori traumatikus hatások hosszú távon befolyásolnak bizonyos biológiai szabályozó rendszereket. Például a hipotalamusz–hipofízis–mellékvesekéreg tengely (HPA tengely) túlmûködését, ezzel pedig a kortizolszint nem megfelelô szabályozását okozzák, ami a stresszel való megküzdésben fontos szerepet játszik (15). Ezek az érzelemszabályozási nehézségek azután az alvás és az álmodás minôségére, érzelmi töltetére is hatással vannak: rövid és hosszú távon megnövelik a rossz álmok és rémálmok arányát (14, 16, 17). Ha a felidézés szempontjából közelítünk, gyakorlati tapasztalatokat találunk, amelyek azt mutatják, fôként kisgyermekeknél, hogy bizonyos negatív álmokról nem szívesen, vagy egyáltalán nem számolnak be a szülôknek (18), így hasonló módon az is lehetséges, hogy az álommal átélt érzelmi stressz a vizsgálatvezetô által irányított, és a gyermek egyéni érzelem szabályozási-kötôdési mintázatának függvényében alakuló álominterjú kimenetelét is befolyásolhatja.

Negyedik kérdés: Idegrendszeri érés, neurális fejlôdés, REM alvás, álmodás

A fenti megfontolásokon és eredményeken túl megfogalmazódhatnak bennünk a következô kérdések: vajon mennyire párhuzamos az idegrendszer és a kognitív képességek érése az álmodás jellemzôinek változásával a gyermek fejlôdése során? Vajon az álmodás velünk született képességünk-e, vagy az idegrendszer érésével egyszer csak – mintegy emergens módon – kifejlôdik ez a készség? A REM alvás alatt jellemzô laterális szemmozgásért felelôs idegpályák jóval elôbb mielinizálódnak mint a látással kapcsolatos pályák, így a REM alvás, amely során az emlékezetes, történetszerû álmaink születnek, egyes vélemények szerint már egészen korán, az anyaméhben kialakul (19). Késôbb, az újszülött alvásidejének 50%-át REM alvásban tölti, ami bizonyítottan összefüggésben áll a korban jellemzô intenzív neurális éréssel (20, 21). Ezek alapján egyes kutatók azt feltételezik, hogy az álmodás már a REM alvással egy idôben megjelenik és fejlôdéstani szempontból hasonlóan fontos a csecsemô számára (19). A csecsemôk REM alvása azonban EEG jegyeiben is és viselkedésesen is különbözik a felnôttekétôl (22), jelenléte önmagában még nem bizonyítja az álmodás meglétét. Egyes elképzelések szerint a REM alvás egyes elemei (szemmozgások, izomrángások, kérgi aktiváció) fokozatosan állnak össze egységes, és a felnôttkorban körülírtabban manifesztálódó állapottá az idegrendszer pre- és posztnatális érése során (23). Az álmodás fejlôdésével foglalkozó kutatók egyik meghatározó csoportja szerint az álmodás feltétele bizonyos agyi területek, kognitív folyamatok érése (6–8, 24), amelyek elmaradása esetén az egyén nem képes álmodásra ( összefoglaló: 25). Hogy ezek alapján van-e az álmodásnak valamiféle fejlôdésbeli vagy egyéb funkciója, arra több elméletalkotó is megkísérelt választ találni. Az elsô és a gyerekek álmait is alapul vevô elmélet természetesen a pszichoanalitikus álomelmélet (26), amely szerint a gyerekek álmai általában a mindennapi életbôl vett egyszerû vágyteljesítések. Késôbb az EEG és az agyi képalkotó eljárások felfedezése újabb lökést adtak az álmodás és REM alvás neurális alapokon való újra-értelmezéséhez. A különbözô megközelítések a véletlen neurális kisülések okozta random hallucinációs élményektôl (27) az integratív jellegû, kognitív-affektív szabályozó funkciót hangsúlyozó neuro-kognitív elméleteken keresztül (28, 29) az evolúciós alapú fenyegetésszimulációs elméletig (30) terjednek. A fenti elméleti és gyakorlati kérdéseket, problémákat felvonultató bevezetôbôl jól látszik, hogy akár a felnôttek, akár a gyerekek álmodását tekintjük is vizsgálati területnek, ingoványos terepen járunk. Valójában nem sokat tudunk sem az álmodás kialakulásáról, sem feltételeirôl vagy funkcióiról. Miután – az észleléstôl eltérôen – egy privát, mások által csak közvetetten hozzáférhetô élményrôl van szó, a kutatás során módszertanilag is körültekintônek kell lennünk, hogy a lehetô legközelebb kerülhessünk a vizsgálandó élményhez. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy a vizsgálódás alapegysége a legnagyobb körültekintés mellett is a gyermek által adott álombeszámoló lehet, amely valószínûleg nem azonos az álom élményével; személyes jelentésadási folyamatokon és érzelmi súlyozáson ment keresztül. A továbbiakban a gyerekálmok kutatása során eddig használt módszereket és azok meghatározó jellemzôit kíséreljük meg bemutatni és értékelni, a korai megfigyelésen alapuló vizsgálatoktól napjaink fôként kvantitatív álomkutatási trendjeiig.

Történeti áttekintés a 20. század elsô felének gyerekálom-kutatásából

Korai, megfigyelésen alapuló vizsgálatok
Freud és hagyománya

Ha alapos áttekintést szeretnénk kapni a gyerekálmodás kutatása terén, Freud megfigyeléseitôl (26, 31) kell kiindulnunk, amelyeket azonban nem mondhatunk sem szisztematikusnak sem pedig kontrolláltnak. Freud álomanyaga fôként saját gyermekei, valamint egyéb rokonok és ismerôsök gyermekeinek spontán reggeli álombeszámolójából származik; összesen 15 álmot mutat be, amelyek 11 gyerektôl származnak. Ehhez adódik még az a 13 felnôtt által elmondott gyerekkori álom beszámolója, amelybôl 7 a kis „Farkasembertôl” származik. Freud ezeket is alapul vette a gyerekálmok jellegzetességeire vonatkozó következtetései levonásához. Az Álomfejtés elsô kiadásában még így ír a gyerekek álmairól: „A kisgyermekek álmai gyakran egyszerû vágyteljesülések, és így, szemben a felnôttek álmaival nem is érdekesek.” Majd késôbb, egy lábjegyzetben hozzáfûzi: „Nem hagyhatom szó nélkül, hogy kisgyermekeknél csakhamar komplikáltabb és kevésbé átlátszó álmok keletkeznek…” (26, 99., 101. old.). Freud megfigyeléseit a következôkben foglalhatjuk össze: a kisgyerekek álmai egyszerûek, rövidek, leginkább az elôzô nap hétköznapi történéseihez köthetôek, de legtöbbször mégis olyan eseményekhez, amivel kapcsolatban a gyereknek erôs érzelmi reakciói maradnak hátra. Könnyû ezeket az álmokat megérteni; a manifeszt álomtartalom nem sokban különbözik a pszichoanalitikus elméletben nagy jelentôségûnek vélt és elméleti alapon posztulált látenstôl. A gyerekek álmai torzításoktól mentesek 5 éves korig, bizarr elemek pedig akkor keverednek bele elôször, amikor a cenzor funkciók fejlôdésnek indulnak. Freud ezekkel a megfigyeléseivel – mint késôbb látni fogjuk – sok fontos eredményt elôlegezett meg, amit késôbb kontrollált szisztematikus kvantitatív álomkutatások megerôsítenek (6–10, 32, 33). Freud munkája sokakat inspirált az álmok kutatására a 20. század elsô felében, akik fôként analitikus irányultságú szakemberek lévén a megfigyelés hagyományait folytatták. Kutatásaik, amelyeket fôként esettanulmányok formájában közöltek, leginkább arra a kérdésre keresték a választ, amelyet Freud nyitva hagyott megfigyelései során: mikor kezdünk álmodni és vajon milyen lehet az álomélmény preverbális korban?

Az egyik legkorábbi megfigyelés Hermine von Hug-Hellmuth (34) a gyerekek mentális fejlôdésérôl írott monográfiájában jelent meg, amelyben élethû beszámolót ad egy alig egy éves kisgyerek alvás alatti nevetésérôl, jól meghatározható csapkodó mozgásáról. Ezek a megfigyelések még persze nem bizonyítanak semmit, legfeljebb sejtetni engednek, ezért is törekedtek a korai szerzôk minél többet tudni a gyerekek mindennapi, családi életérôl, mentális, érzelmi fejlôdésérôl. Hug-Hellmuth azzal támasztja alá megfigyelését, hogy a gyermek szüleivel aznap egész nap vidéken egy medencében pancsolt és pontosan ugyanezekkel a mozdulatokkal és lelkesedéssel csapkodva a vizet. Amikor a megfigyelô ilyen egyértelmûen ráismer egy korábbi élmény fizikai és érzelmi újrajátszására, akkor már nehéz azt gondolni, hogy csak az éjszaka folyamán elôálló valamilyen fizikai diszkomfortra adott válaszreakciót látjuk a gyermeken. A fenti jelenség eredeti értelmezését közvetetten támogathatják azok a megfigyelések, melyek szerint az izomtónus REM alatti gátolatlanságával járó kórképekben (REM magatartászavar) az alvás ideje alatt manifesztálódó mozgássorok és az utólag elmesélt álomélmények között erôs a megfelelés (35).

Érzelemfeldolgozás és álmodás?

Grotjahn (36) tanulmányában, amelynek témája egy 2 éves 4 hónapos kisfiú álmainak és nappali életének megfigyelése, hasonló egyezéseket talált a gyermek nappali élményei és éjszakai aktivitása között, ebben az esetben azonban a kisfiú már szóban is megerôsítette az álmok témáját. Ezek alapján a szerzô az alábbi következtetésre jutott: „…[az álmok egy része] könnyen köthetô valamilyen hallucinatórikus vágyteljesítéshez, de többségük … inkább azt jelzi, hogy a gyermek valamilyen erôs és számára furcsa érzelemmel néz szembe, amelyet a valóság izgalmai és forgataga közepette nem tudott átdolgozni, így álmában kellett hogy megismételje, és teljesen feldolgozza.” (512. old.) Ide kapcsolódik Erickson (37) vizsgálata, aki egy kislány álmait követte nyomon. A kislány 8 hónapos korában elalvás elôtt rendszeresen ugyanazt a játékot játszotta apjával, amikor azonban az apa két este sem volt otthon a játék idejében, a második éjszaka megfigyelte kislányát álmában, aki felfelé kinyújtott karral és lábbal a fejét ide-oda görgetve hangosan kacagott, pontosan, ahogyan játék közben teszi esténként. Erickson szerint ez azt bizonyítja, hogy már ebben a korban is lehetséges meghatározott pszichés tartalom és érzelmi töltet az álmokban, és megállapítja, hogy a játék megvonása érzelmileg erôs hatással lehetett a gyermekre. Niederland (38) longitudinális vizsgálatában hasonló következtetésekre jutott. A korai gyermekmegfigyelések egybehangzóak abban a következtetésben, hogy bár a kicsi gyerekek álmai sokszor nagyon egyszerûen és röviden leírhatók, mégis fontos szerepet játszanak a mindennapi érzelmi élmények újrajátszásában és feltételezhetôen a feldolgozásában is (39). Az érzelmi feldolgozás fontosságát emelik ki és viszik tovább azok a tanulmányok, amelyek kisgyerekek megfigyelt rossz- és rémálmainak szerepét és valósággal való kapcsolatát elemzik. Jó példa erre Anderson (40) tanulmánya, amelyben egy 2 év 8 hónapos kislány rémálmát értékeli egy korábbi félelmi reakció újrakondicionálásaként. A kislány egy évvel a rémálom elôtt nagyon megijedt egy kis fekete kutyától, amely félelme meg is maradt egy ideig, majd spontán megszûnt. Egy év után az utcán újra megközelítette egy kis fekete kutya, amitôl ugyan megijedt, de nem mutatott különösebb félelmi reakciót. Éjszaka viszont kiabálva ébredt rémálmából, mely a kis fekete kutyáról szólt, és amely után kutyáktól való félelme évekig megmaradt. Az álom itt a szerzô szerint a nappal visszaszorított érzelmek megjelenésének terepét szolgáltatta. Fraiberg (41) alvászavarral küzdô kisgyermekek kezelése során a rémálmokat a 2 éves kor jellemzô tünetének tartotta, és megjelenésüket traumatikus eseményhez kötötte. Az álmok az érzelemszabályozásban játszott szerepének megfigyelésen alapuló feltételezése elôrelépés Freudhoz képest, és késôbb is visszaköszön a neurokognitív álomelméletekben, immár agyi képalkotó eljárások eredményeire alapozva. Levin és Nielsen (28, 29, 42) az affektív információkat továbbító kéreg alatti területek és az érzelem-csillapító hatású frontális-kognitív funkciók együttmûködését hangsúlyozza az álmodás során. Elméletük szerint, ha ez a fajta, alvás közbeni kognitív–affektív párbeszéd nem mûködik kielégítôen, az rémálmokhoz vezet, hosszú távú károsodása pedig szerepet játszik a poszttraumás stressz zavar során fellépô visszatérô rémálmok kialakulásában és fennmaradásában. A fenti esettanulmányok egy nagyon fontos aspektusban különböznek a következô kvantitatív jellegû álomkutatásoktól, amennyiben az álomélményt magát próbálják megragadni és beleilleszteni az egyéni életbe (a fontosabb megfigyeléseket és eredményeket az 1. táblázat foglalja össze). A nagy esetszámmal dolgozó vizsgálatok inkább az álmok általános formai és tartalmi sajátosságaira koncentrálnak, különbözô tartalomelemzési módszereket használva, ami érvényes információval és adatokkal szolgál az adott korban vagy körülmények között átlagos álmokra nézve, de keveset mond azok személyes jellegérôl (összefoglalóként lásd: 43–45).

Korai, kvantitatív vizsgálatok

Törekvések a reprezentatív vizsgálatok felé

Az álmok megfigyeléses vizsgálataival párhuzamosan indult meg a kvantitatív álomkutatás. Az egyik legkorábbi könyv, amely célzottan gyerekálmodással foglalkozik Kimmins (46) munkája, aki extenzív álomgyûjtésbe fogott a London óvodáiba (5–7 év) és különbözô típusú iskoláiba járó 7–18 éves gyermekek között. Összesen több mint 5000 gyermeket kérdezett meg legutóbbi álmáról 8 éves kortól írásban: „Írj egy igaz és teljes beszámolót a legutóbbi álmodról, amire emlékszel…” (16. old.); a legfiatalabb korosztályba tartozókkal interjú formájában gyûjtöttek adatokat. Eredményeit összefoglalva az 5–7 évesek álmai szerinte is egyszerûbbek és jobban tükrözik a valós világot, az álmodó szelf általában a középpontban van és aktív szereplôje az álomnak, valamint sok az álmodó felé irányuló agresszió.

1. táblázat Összefoglaló a fontosabb korai gyerekálom-megfigyelésekrôl

Gyerekek álmai_Módszerek és eredmények a

Szoros kapcsolat a nappali eseményekkel, érzelmi töltés és szimbolikus tartalom korán megjelenik. Ez utóbbi késôbb csökken, megszaporodnak a szereplôk, megjelennek a hôsiességet és kalandokat megjelenítô álmok és az olvasott könyvek, mesék nagyban befolyásolják az álmokat. Egyik érdekessége ennek a gyûjteménynek, hogy az elsô világháború alatt készült, így speciális témaként megjelennek a légiriadót tartalmazó álmok, a hôsi/kalandos álmok is mind háborúval kapcsolatos hôstetteket mutatnak be, valamint sok a halállal kapcsolatos történés. A vágyteljesítô álmok nagy részét pedig „rokonok visszatérése a harcmezôrôl” témájú álmok teszik ki. Bár nem kvantitatív vizsgálat, de a háború hatása mentén kapcsolódik ide egy magyar kutatás az 1930-as évekbôl, amelyben Kozmutza Flóra gyûjtötte össze egy, a háború fenyegetésében és mély szegénységben élô, kis tiszántúli faluban a földmûves lakosság gyermekeinek álmait (47). Megdöbbentô, hogy a gyerekek majdnem mindegyike beszámol fizikai erôszakot tartalmazó álomról, amelyben az álmodó maga szinte minden esetben áldozat, gyakori motívum az álombeszámolókban a halál, ezen belül az álmodó saját halála, valamint gyakori a vágyteljesítés. Mindezen jellemzôk hûen tükrözik a vizsgált gyerekek kiszolgáltatott helyzetét. Speciális helyzetük tükrözôdik álmaikban azoknak a gyerekeknek is, akiket Blanchard (48) kérdezett álmaikról az „Írj le bármilyen álmodat, amire emlékszel!” módszerrel. A közel 200 18 év alatti gyermek többsége mentális, illetve érzelmi gondokkal küzdött, késôbb diagnosztizálták is betegségüket, így az eredmények nem feltétlen tükrözik az egészséges populáció jellemzôit. Blanchard megfigyelte, hogy 6 éves kor alatt kevésbé emlékeznek, vagy mondják el álmaikat a gyerekek. A leggyakoribb karakterek az álmokban a szülôk és az állatok. A vágyteljesítés és a félelem – mint motiváció – gyakorinak mutatkoztak az álmokban, és magas százalékban talált különbözô belsô és külsô konfliktusokra utaló témákat, ami talán a speciális populáció fô nehézségeit tükrözi. Despert (18) egészséges, 2–5 éves gyerekek álmait gyûjtötte össze egy óvodában egyéni játékalkalmak során. Tapasztalatai szerint a gyakori álombeszámolók mindig szorongó gyerekektôl származtak, ugyanakkor a szorongó gyerekek egy része egyáltalán nem számolt be álomról; ôk általában azok a kicsik voltak, akik fantáziájukban és játékukban is gátoltan viselkedtek. Az álmokban domináns karakterek legtöbbször emberi szereplôk, akik, ha nem szülôk voltak, akkor többségében negatív, ijesztô szerepet kaptak. Despert tapasztalatai szerint az álmok szerepe a ki nem élt érzelmek megélése, átdolgozása, és mint ilyen feszültségcsatornaként is mûködik. Ugyanakkor vannak esetek, mikor az álom maga válik a szorongás forrásává, és ilyenkor a gyerekek sokszor nem akarnak róla beszélni, illetve késôbb letagadják, dühösen reagálnak, ha szóba hozzák ôket. A szerzô példákat hoz arra a szerinte gyakori esetre is, hogy nyomasztó, félelmetes álmokat a gyerekek tudatosan nem osztanak meg szüleikkel. A fenti vizsgálatok közös jellemzôje, hogy törekedtek minél több részvevô bevonásával reprezentatívvá tenni a kutatást. Következtetéseik számos aktuálisan is kiemelkedôen jelentôsnek vélt kérdést érint. Például a gyerekálmok egyszerûségének kérdését, a napközbeni tapasztalatok álomtartalmakra gyakorolt hatásait, az emocionális tényezôk kiemelkedô jelentôségét, a gyakori rémálmokat, az álomsajátosságok életkorés alkatfüggôségét. A vizsgált minták reprezentativitása azonban a legtöbb esetben egy speciális populációra vagy környezetre szûkül.

Az objektív változók kérdése

A ’30-as években két olyan tanulmány is született, amely az álombeszámolók bizonytalanságait igyekezett elkerülni. Az egyik Berrien munkája (49) 1935-bôl, aki különbözô mentális problémákkal küzdô (posztenchephalitikus pszichózis, értelmi fogyatékosság, súlyos személyiségzavarok, epilepszia stb.) gyerekek alvását figyelte meg egy kórházi osztályon. Minden éjszakai arousal jelenséget, amelyet a megfigyelô, mint viselkedéses eltérést észrevehet (pl.: beszéd, alvajárás, nevetés, hirtelen rúgások, hangadások, fogcsikorgatás) az álmodás objektív bizonyítékának tekintett. Eredményei szerint ezek a jelenségek inkább az éjszaka elsô felében jelentkeztek, ami (a viselkedéses jegyeken kívül) szintén sejtetni engedi, hogy inkább NREM alvászavarokat mért, mint REM álmokat. Tapasztalatai szerint ezek az éjszakai viselkedéses tünetek nem mutattak kapcsolatot a nappali eseményekkel, viszont – meglepô módon – a korral és intelligenciával pozitív összefüggést talált. Hasonló módszertani hiba nehezíti Foster és Anderson (50) eredményeinek értelmezését. A szerzôk szintén viselkedéses tünetek útján mérték a kellemetlen álmok mennyiségét 1–12 éves korig, otthoni környezetben. A szülôk kérdôív formájában kaptak kérdéseket arra vonatkozóan, hogy hallják-e a gyermeket éjszaka sírni vagy nyafogni, átjön-e a gyerek a szülôkhöz éjjel, vagy beszámol-e rossz álomról reggel. Az eredmények szerint a rossz álmok gyakorisága a korral csökken, valamint azoknak a gyerekeknek, akik saját szobában, saját ágyban alszanak, kevesebb a rossz álmuk. A szerzôk nem említik azonban, hogy ezekre az eredményekre nagy hatással lehetett a gyermekek kora, illetve a lakások elrendezése: akik távolabb alszanak a szüleiktôl, azoknak az éjszakai tevékenységeit nehezebb nyomon követni. A fenti vizsgálatokon már érezhetô, hogy a kutatók általánosítható eredményekre törekedtek, de nem fordítottak elég figyelmet a kontrollált körülmények biztosítására, vagy a mért változó validitására: olyan objektív, megfigyelhetô viselkedésekre támaszkodtak, amelyek félrevezetônek mutatkoztak. Ezeket a körülményeket persze nehéz megteremteni, amikor a kutató célja olyan, alapvetôen szubjektív élmények tetten érése, mint amilyenek az álmok. A késôbbiekben ezek a kérdések módszertani vitákat eredményeznek, amelyek egy része (pl.: Hol és milyen körülmények között lehet optimális módon reprezentatív mintát venni az álmokból?) máig eldöntetlen marad.

Metodológiai kérdések a modern gyerekálom-kutatásban

A 20. század második felében a módszertani kérdések egyre fontosabbakká váltak az álomkutatásban is. Elôtérbe kerültek a kontrollált körülmények, amelyek megismételhetôvé teszik a vizsgálatot és egyre nagyobb hangsúlyt fektettek az adekvát vizsgálati módszerek és változók kiválasztására (módszertani összefoglalásként lásd: 2. táblázat). Ezzel együtt az 50-es években a REM alvás és a REM álmok felfedezése fellendítette az álmodás empirikus vizsgálatát az alvásfázisok monitorozása és szisztematikus ébresztések lehetôsége által. Így az utóbbi 60 év rengeteg újdonsággal szolgált az álmok struktúrájával, tartalmával kapcsolatban (44, 51).

2. Táblázat A kvantitatív gyerekálom-kutatás módszerei

table2

Álomgyûjtés a laboratóriumban

A gyerekálmok vizsgálatában természetes módon kevés laboratóriumi EEG felvételre alapozott kutatást találunk. A legkiterjedtebb longitudinális vizsgálat David Foulkes nevéhez fûzôdik, aki 3–15 éves korig vizsgálta gyerekek álmait a laboratóriumban, szisztematikus éjszakai ébresztések mellett (6–8, 54). Eredményei arra mutatnak rá, hogy az álmodás mennyisége és minôsége egyaránt párhuzamosan alakul a gyerekek kognitív fejlôdésével. Habár Foulkes szerint az álmok vizsgálatának egyetlen megbízható módja a semleges laboratóriumi környezetben, ébresztés útján az álmodás pillanatához legközelebb történô interjú, némely eredménye mégis kételkedésre késztetett más kutatókat (9, 74). Foulkes vizsgálatában a 3–5 évesek kevés álomról számolnak be (a REM ébresztések 15%-ában), álmaik rövidek, egyszerûek (átlagosan 14 szó), hiányzik belôlük az érzelem, a mozgás, és mentesek minden bizarrságtól. A saját szelf ritkán jelenik meg bennük, akkor is inkább passzív megfigyelô szerepben tûnik fel és nem aktív cselekvôje az álomnak. A kicsik leggyakoribb álomszereplôi állatok, kevés az emberi karakter, hiányzik a személyes interakció, jellemzô viszont, hogy önmagukat álmodják valamilyen testhelyzetben (pl.: „aludtam a kádban”). Így a laboratóriumi kutatások is megerôsítik, amit már Freud és mások is megfigyeltek a kisgyerekek álomelbeszéléseinek rövidségével, egyszerûségével kapcsolatban. Mivel azonban ebben a korban – mint a bevezetôben láttuk – valószínûleg a memória és a nyelvi képességek még hatással vannak a narratívákra, nem tudhatjuk, hogy esetleg a kicsik csak kiemelnek-e egy-egy elmesélhetô, értelmes vagy érzelmileg fontos elemet az álomélménybôl, mikor az elbeszélésre kerül a sor. DeMartino (75) szerint a kisgyerekek hajlamosak elhagyni a beszámolókból azokat a részeket, amelyek nem illeszkednek tapasztalataikhoz; ez magyarázatként szolgálhat a bizarr elemek relatív hiányára (8). Foulkes eredményével ellentétben több kutatás szerint is megjelenik a bizarrság a 3–5 éves korosztály álmaiban (9, 10). Érdekes azonban, hogy ezen belül bizonytalanság egyetlen álombeszámolóban sem mutatkozott a 4–5 éveseknél Resnick és mtsai (9) vizsgálatában, holott a késôbbi életkorokban az összes bizarrság harmadát a bizonytalanság adta. Ez utóbbi eredményre szintén magyarázatul szolgálhat DeMartino elmélete, hiszen a bizonytalanságok mellôzése az álombeszámolókból szintén lehet az össze nem illés eredménye.

A labor-elrendezés kritikái

Foulkes eredményei meglepôen sivárnak és ritkának mutatják be a kisgyerekek álmait, szemben más (nem-laboratóriumi környezetben kivitelezett) kutatások eredményei alapján leszûrhetô tapasztalatokkal (9, 10, 33). A leggyakoribb kritika a Foulkes-féle vizsgálati elrendezéssel szemben, hogy a gyerekek idegen labor-környezetben egy idegen vizsgálatvezetônek nehezen számolnak be és/vagy eleve nem élik meg az álmaikat (76), illetve a zavaró körülmények miatt elfelejthetik azokat (9). Habár Foulkes szerint a gyerekeken nem látszott distressz a látogatások alkalmával, azt is megemlíti, hogy az elsô, longitudinális változatban nem maradtak ott a szülôk éjszakára (8), ellentétben a késôbbi, keresztmetszeti vizsgálatával, amiben viszont a legkisebb korosztály már nem vett részt (6). Ennek oka, hogy maga is kétségesnek találta a legkisebb korosztály álombeszámolóinak valódiságát, ha nem is a fenti meglepô jellemzôk miatt, hanem azért, mert náluk nem a vártak szerint alakultak az álomjellemzôk kognitív és pszichológiai korrelátumai. Foulkes legkiemelkedôbb eredménye ugyanis, hogy az álmodás kognitív teljesítmény, ami párhuzamos a Wechsler intelligencia teszt Mozaik próbájával mért téri–vizuális képességek fejlôdésével. Ez az összefüggése majdnem minden vizsgált korosztályban egybehangzóan erôs szignifikanciát mutatott, ugyanakkor egyikben sem függött össze az álmodás a verbális és memória-teljesítménnyel. Egyetlen korosztályban (a 3–5 évesek) tapasztalta ennek éppen az ellenkezôjét: az álmodás a szociális és verbális képességekkel mutatott asszociációt. Foulkes ezek alapján az 5 év alattiak álombeszámolóit nem ítélte megbízhatónak, annak ellenére, hogy a pszichofiziológiai mutatók amellett szóltak, hogy ténylegesen álmodásra jellemzô állapotot, REM alvást követôen születtek a beszámolók (8). Ezzel Foulkes épp az álmok szempontjából legvitatottabb korosztályt nem vizsgálta tovább keresztmetszeti kutatásában, amely megerôsíteni hivatott a longitudinális eredményeket. A fentiek mellett egyéb kritika is megfogalmazódhat bennünk, ha közelebbrôl megvizsgáljuk a Foulkes-féle munkacsoport publikálatlanul maradt tartalomelemzési kézikönyvét (77), ahol több példát is találhatunk a laboratóriumban általuk gyûjtött álmokból. Az egyik kisfiú, Johnny (életkora 3 év és 3 hónap) álomgyûjtési procedúráját olvasva feltûnik, hogy a gyermek gyakorlatilag ébreszthetetlen az interjú alatt és folyton belealszik a beszélgetésbe. A kérdezô ettôl tehetetlennek érzi magát és a folyamat elôsegítése érdekében nagyon is szuggesztíven vezeti a beszélgetést (25–26. old.).

„Vizsgálatvezetô: Johnny. Szia. Mirôl álmodtál? Johnny: (motyog)
E: Mi? Mirôl álmodtál?
J: Halról.
E: És mit csináltak a halak?
… (J. az esôrôl motyog odakint)
E: Mi történt az álomban, a halakkal? Mit csináltak?
J: Csak úszkáltak.
E: Csak úszkáltak a vízben?
J: Huh…

E: Egy folyóban voltak ezek a halak, vagy csak egy tartályban? Mint például valaki nappalijában.
J: Egy tartályban.
E: És az hol volt? Valaki házában?
J: Jaa.
E: Kinek a házában?

J: Csak a szélén.
E: Egy bútor szélén? Mint például az asztalon?
J: Azt hiszem, a szélén.
E: Minek a szélén?
J: A folyó szélén.
…”

A fenti beszélgetésbôl alakul ki a sokat idézett „a folyóparton egy tartályban egy hal úszkál” álom (8, 78, 214. old.), amit Foulkes már így összefoglalva tesz közzé. A beszélgetés ismeretében kétségtelen, hogy az ébreszthetetlenség is befolyásolja az álom narratíváját, mely esetenként magyarázatot adhat a kisgyerekek rövid és egyszerû álombeszámolóira, vagy a kiemelkedô számú testhelyzet, alvás vagy fáradtság témájú álmokra is. Az ébreszthetetlenség jelenségérôl Foulkes nem tesz említést összefoglalójában (8), viszont problémaként beszámolnak róla Resnick és mtsai (9), akik otthoni körülmények között próbáltak ébresztéses módszerrel álmokat gyûjteni 4–10 évesek körében, kevés sikerrel. Az otthon és a laborban gyûjtött álombeszámolók minôségi és mennyiségi különbsége nem egyedülálló a kisgyerekek álmai esetén – bár kétségkívül ebben a korosztályban a legnagyobb a fenti eltérés –, a felnôtt álombeszámolók sajátosságai is különböznek a különbözô módszerek mentén. A jelenség heves vitákat váltott ki mindkét kutatási területen arról, hogy mik az álmodás „természetes” körülményei, és milyenek az álmok „valójában” (79–81).

Érvek a labor-elrendezés mellett

Foulkes magyarázata a kora gyerekkori álomélet egyes vizsgálatokban feltárt jellemzôinek alapvetô különbségeire az emlékezeti torzítás, ami a reggeli ébredés után szelektíven azokat az álmokat emeli ki a tudat számára, amelyek érzelmi szempontból emlékezetesek, vagy nagy hatással voltak az álmodóra. Szerepet kap még az éber konfabuláció, amivel az álmodó kiegészíti a hiányos részeket. Így a spontán reggeli álomfelidézések mintája sokkal színesebbnek mutatja az álmokat, mint amilyenek akkor lennének, ha az összes REM-fázisból reprezentatív mintát vennénk (54). A gyerekkori álmok laboratóriumi környezetben történô vizsgálatának elônyeit sorolva Foulkes hangsúlyozza a szülôi elvárások hiányát is; ez utóbbi miatt a gyerekek nyomást érezhetnének a minél színesebb álombeszámoló elmesélésének irányába (8). Foulkes eredményei szerint késôbb a gyerekek egyre gyakrabban álmodnak, egyre hosszabb és komplexebb az álombeszámolójuk, 7 éves kor körül megjelennek a mozgásos álmok, 9 éves kor körül megszaporodik az álmodó aktív részvétele a narratívában, az interakciók és humán szereplôk gyakorisága elkezd hasonlítani a felnôttekéhez. Strauch (56) hasonló eredményeket talált laborvizsgálatában, habár ô 9–15 éves kor között követte a gyerekeket, akiket otthoni álomgyûjtésre is kért. Az otthon gyûjtött álmok szociális és agresszív interakciókban gazdagabbnak mutatkoztak (82).

Álomgyűjtés otthoni környezetben

Rögzített interjú a szülôvel

Resnick és mtsai (9) végezték idáig az egyetlen olyan vizsgálatot, amelyben szülôket kértek a reggeli álominterjúk levezetésére, amiket hanghordozón rögzítettek 13 napon keresztül. A szerzôk 4–5 és 8–10 éveseket hasonlítottak össze, akik között nem találtak szignifikáns különbséget az álomfelidézés gyakorisága mentén. Az álmodó aktív részvétele az álmokban 80% felett volt a kisebb korcsoportban is, humán szereplôk és bizarr elemek mindkét korcsoportban elôfordultak. A vizsgálat kezdetén a szerzôk kiképezték a szülôket az álominterjúk szuggesztiómentes vezetésére, amit kontrollálni tudtak a hangfelvételek alapján. Szerintük a szülôk nem voltak szuggesztív hatással a gyerekekre, ugyanakkor a gyerekek biztonságos, támogató környezetben mondhatták el álmaikat. Saját tapasztalataink szerint a szülô–gyermek kapcsolat óhatatlanul megjelenik az álominterjúkban, ugyanakkor a szülôk megbízható kérdezôbiztosok lehetnek. Nem utolsósorban ez az egyetlen módszer, amellyel hosszabb távon is vizsgálhatjuk óvodás korú gyermekek napi álomfelidézéseit. Nehézsége, hogy megbízható szülôket és nagy elkötelezôdést igényel, így nehéz toborozni és erôsen szûri a mintát (5).

Napló

Megadott ideig vezetett álomnapló szintén elfogadott módja az álomgyûjtésnek, amelyet a gyermek a hálószoba magányában maga írhat, biztosítva az anonimitást. Így kiküszöbölhetô, hogy megfelelési vágyból megváltoztasson valamit a narratívában. Hátránya, hogy bizonyos kor alatt (kb. 8 év) nem használható. Fôként különbözô kultúrák és változatos életkörülmények álombeli korrelátumainak vizsgálatában elterjedt (58, 83, 84). Traumatikus és normál körülmények között élô gyerekek vizsgálatában például az álombeszámolók száma szoros pozitív kapcsolatot mutatott a traumának való személyes kitettséggel, ezzel szemben az életkorral nem függött össze. Az álmok emocionális tartalma szintén összefüggött a trauma mértékével, pozitív minôsége pedig jobb mentális egészséggel és kisebb mértékû szorongással járt együtt (57, 58, 60).

Kérdôívek

A kérdôíves vizsgálatok elterjedtek a gyerekálmok kutatásban is, mivel olcsók és viszonylag gyorsan nagyszámú adatot szolgáltatnak. Hátrányuk, hogy jellegüknél fogva az álmodás néhány részletére kell, hogy koncentráljanak, nem adnak átfogó képet az álmokról. Alkalmas módszernek találták például rossz álmok és egyéb alvászavarok vizsgálatára (62–65), habár nem mindegy, hogy az adatokat szülôtôl vagy közvetlenül a gyerekektôl gyûjtik-e be. A szülôk általában alulbecsülik a gyerekek rémálom/ rossz álom gyakoriságát, ami torzíthatja az eredményeket (65). Ha azonban közvetlenül a gyermek az információforrás, akkor a gyerek kora szab határt a vizsgálódásnak. Abban egyetértenek a szülô és a gyermek által kitöltött kérdôívek, hogy vannak gyerekek, akiknél a rossz álmok megjelenése évekig tartósan jellemzô (62, 64). Ezek a gyerekek általában nappal is nagyobb szorongással és több félelemmel jellemezhetôek (62–64, 68). Colace (61) kutatása az egyetlen, amelyik megkísérelte a gyerekálmok általános sajátosságait megerôsíteni szülô által kitöltendô kérdôíven keresztül, amelyben a gyermek legutóbb spontán elmondott álmait is rögzítették. Eredményei leginkább a fent említett otthoni és iskolai interjú módszerével kapott eredményeket támasztja alá. Ennek megfelelôen a fiatal (3–5 éves) és idôsebb (5–9 éves) korcsoport között nem talált szignifikáns különbséget az utóbbi hónap során elmondott álmok gyakorisága, a legutóbbi álom hossza, a szereplôk jellege, a saját szelf álombeli reprezentációja, valamint a szociális interakciók elôfordulása között sem. A leírt álmok általában kevés agressziót tartalmaztak (az álmok 72%-a agresszió-mentesnek bizonyult), amely tükrözheti a szülôk által gyakorolt szelekciót. Mindkét korcsoportban közel ugyanannyi álomhoz asszociáltak a szülôk konkrét nappali történést, de ezek közül negatív nappali élmény nyomán született álom a fiatalabb korcsoportban kevesebb volt, mint az idôsebbeknél. A kérdôívet a szerzô érvényes és hatékony módszernek tartja a gyerekálmok általános sajátosságainak feltérképezésében, ugyanakkor egy lehetséges referenciapontnak is tekinti a különbözô módszerek eltérô eredményeinek kérdésében. Hátránya, hogy a lehetô legerôsebben merülhet fel a szülô szûrô/torzító szerepe, hiszen minden adat tôle származik. A felsorolt mérôeszközök elônyeit és hátrányait természetesen a kutatási cél ismeretében tudjuk jól kihasználni. Ha például az álomfelidézés gyakoriságára vagyunk kíváncsiak, akkor a kérdôíves skálánál megbízhatóbb a rövid távú álomnapló használata (85). Ha az álombeszámolók általános sajátosságaira vagyunk kíváncsiak, akkor a legtöbb információval a „legutóbbi álom” módszer vagy az álomnaplózás, álominterjú szolgálhat. Ha speciális kérdésekre keressük a választ, mint például a rémálmodás vagy az álmok szokatlan jellege, akkor hasznos lehet a kérdôív, olyan epidemiológiai vizsgálatoknál pedig, mint amilyen Simard és mtsai (62) rossz álom/rémálom kutatása, ez utóbbi elengedhetetlen eszköz.

Álomgyűjtés az óvodában/iskolában

Interjú és játék

Óvodásoknál az adatgyûjtés módszere a személyes beszélgetés (33, 86) vagy játék (18) lehet. A fenti szerzôk mindegyike kiemeli a személyes kapcsolat és bensôséges légkör fontosságát, ami mentes a szülôi elvárásoktól, de elég biztonságot nyújt a megnyilatkozáshoz. Kutatásaik megegyeznek abban, hogy – a Foulkes-féle laboratóriumi vizsgálatok tapasztalataival szemben – már a 2–5 éves korosztályban is többségben vannak az aktív ént és humán szereplôket ábrázoló álmok, szinte mindegyikben mozgásos cselekvés zajlik, és az érzelmek jelenléte az álmokban általános. Az 2–5 éves kisgyermekek körében óvodában végzett vizsgálatok eredményei is inkább az otthon gyûjtött álmok mozgalmasságához állnak közel, a módszer hátránya, hogy az álomfelidézés idôben elválik az alvástól és a felidézési gyakoriság mérésére nem alkalmas.

A „Legutóbbi álom, amire emlékszel” módszer

Iskolai környezetben végzett vizsgálatok között személyes interjúkra alapozott kutatásból viszonylag kevés van (66, 67), elterjedtebbek az egyszerûbben és gyorsabban kivitelezhetô kérdôíves módszerek. Az utóbbinak egyik bevált változata, az „Írd le a legutóbbi álmot, amire emlékszel!” módszer. Így lehetôvé válik, hogy magukat az álmokat is elemezzék tartalom és egyéb jellemzôk szempontjából, ugyanakkor a kérdôívre jellemzô egyszerû kérdések is megmaradhatnak (pl. álomgyakoriság, rémálmok stb.). A módszer fôként a preadoleszcens korosztályban terjedt el (~10–14 év), és mivel megerôsítette a korábban megfigyelt normatív adatokat a kamaszok álmairól (87), jól használható, érvényes módszerként értékelték (69–72). Hátránya, hogy a prezentált álom kiválasztását az álom emlékezetes jellege, érzelmi töltete nagyban befolyásolja, illetve hogy fiatalabb gyerekek (10–11 évesek) gyakrabban használják éber fantáziájukat, hogy a kulturális sztereotípiáknak megfelelô álmot produkáljanak (72, 88).

Összefoglalás

Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy a gyerekkori álmodás maga és annak tudományos eszközökkel vizsgálható szintje, az álombeszámoló, összetett jelenségek: mindkettôre hatással van a gyermek kognitív fejlôdése, érzelmi érése, amelyeket pedig nagyban befolyásol családi háttere és személyes tapasztalatai (14, 89). Ezeket a tételeket ma már számos empirikus kutatás bizonyítja, például azok a vizsgálatok, melyek a szorongás és félelmek (64, 67, 68, 90), traumatikus környezet (17, 57, 58, 60) és egyéb emocionális nehézségek (53, 73) álmodással való kapcsolatát elemzik. A fenti, ma már bizonyított tételek azonban a 20. század elején még ismeretlenek voltak. Ennek ellenére a korai megfigyeléses vizsgálatok nagyon hasonló implicit alapfeltételezésekkel élve végezték vizsgálataikat, talán ez az oka, hogy a modern álomelméletekhez olyan meglepôen hasonló következtetésre jutottak álmodás és érzelemszabályozás kapcsolatát illetôen (példának lásd Anderson, 1927 [28] és Nielsen és Levin, 2007 [89] munkáit). Talán az álmodást és az álombeszámolókat befolyásoló sok tényezô lehet az oka annak, hogy a különbözô módszerekkel gyûjtött álombeszámolók sajátosságai esetenként élesen eltérnek egymástól. Ez fokozottan igaz a verbális módszerekkel már vizsgálható legfiatalabb korosztályra, a 3–5 évesekre. Néhány jellemzôben azért szinte minden kutatás egyetért, például abban, hogy a kisgyerekek álombeszámolói rövidek és a fejlôdés során egyre hosszabbakká válnak, témáik a mindennapi élethez közel állnak, kevesebb bennük a váratlan, bizarr elem, valamint, hogy az állatszereplôk a kisebbek álmaiban domináns szerepet kapnak. Ezeken kívül azonban a laboratóriumi ébresztések során talált eredmények (6–8) szinte mindegyike ellentmondásba kerül az otthoni vagy óvodai körülmények között gyûjtött álmok jellegzetességeivel (9, 10, 18, 33). Az aktív én-reprezentáció például, amely Foulkes szerint 9 éves korra válik általánossá az álombeszámolókban, Honig és Nealis (33) vizsgálatában már a 2–5 évesek többségének az álombeszámolójában megjelenik (59,4%), Resnick és mtsai (9) pedig 4–5 évesek között 85%-os arányban mérték. Az otthoni és óvodai környezetben végzett vizsgálatok egybehangzó módon azt találták, hogy a humán szereplôk dominánsak már a kisgyerekek álmaiban is (9, 18), az álmok többségét jellemzi mozgás és aktivitás, az érzelmek általános velejárói az álombeszámolóknak (33), valamint megjelenik bennük a bizarrság is (9, 10). A gyerekálom-kutatásban, fôként a semlegesnek gondolt környezet és az abszolút kontrollált körülmények miatt, egészen napjainkig Foulkes eredményeit mint viszonyítási alapot említik a gyerekek álomjellemzôit illetôen (lásd: 25). Ha azonban a foulkesi laborvizsgálatokat egy tágabb keretbe helyezzük, amelyben helyet kapnak más módszertannal dolgozó kutatások is, azt látjuk, hogy a laborvizsgálatok eredményei a 3–5 éves korosztályt tekintve kisebbségben vannak, a nagyrészt egybehangzó otthoni és intézményi környezetben kivitelezett vizsgálatok növekvô száma mellett. Utóbbi vizsgálatok eredményeivel harmonizál a preverbális korban tett megfigyelések többsége is (34, 36–38). Foulkes (8), laborvizsgálatai alapján úgy véli, hogy az álmodás specifikus kognitív területek érésével válik lehetôvé és fejlôdik a felnôttkorban megszokott minôségû álmok eléréséig. Kutatásaiban a kognitív mutatók közül a téri–vizuális képességek függtek össze az álmokkal korokon átívelô módon a legerôsebben, ezzel együtt nem talált megbízható összefüggést a memóriával és a nyelvi teljesítménnyel. Ezen eredményei nyomán arra a következtetésre jutott, hogy a téri–vizuális területek fejlôdése magát az álomprodukciót tükrözi, és a gyerekek álomfelidézési gyakorisága nem az álmokra való emlékezés, vagy a megosztás képességét jelöli. Így jutott el addig a következtetésig, hogy fejletlen téri–vizuális területekkel nem is lehetséges az álmodás, tehát kisgyermekek 2,5–3 éves kor alatt nem képesek álmodni (8, 78. old.). Ennek a teóriának szintén ellentmondanak a személyes megfigyelésen alapuló vizsgálatok és esettanulmányok, amelyek ugyan közvetett információval szolgálnak, ugyanakkor azt is láthattuk, hogy még a legkontrolláltabb laborkörülmények melletti interjúztatás is lehet vitatható módszertani szempontból. A fentiek ismeretében a labor vs. otthoni helyszín vitája valószínûleg eldönthetetlen, ugyanis minden helyszín és körülmény valamilyen hatással van az álmodásra és az álmodóra, ebbe pedig ugyanúgy beletartozik a labor, mint az otthon környezete; mindkettô egyéni jelentőséggel és érzelmi súllyal bír minden egyes gyerek és felnőtt számára. Ezért talán nem is érdemes azt kutatni, hogy milyenek a természetes, „baseline” álmok, mert ilyet aligha tudunk meghatározni. Az minden esetre bizonyos, hogy a különbözô kutatási kérdésekhez különbözô módszerek illeszthetôk leginkább, a módszertani sokféleség pedig utat enged a gyerekek álmaiban rejlô sokféleség és potenciálok megtapasztalásához.

Köszönetnyilvánítás

A szerzők köszönetüket fejezik ki Raduch Csillának a kézirat szerkesztésében nyújtott segítségéért.

Irodalom

1. PIAGET J: The Child’s Conception of the World. London: Routledge and Kegan Paul Ltd, 1971

10. COLACE C: Children’s Dreams: From Freud’s Observations to Modern Dream Research. 1st ed. London: Karnac Books Ltd, 2010

2. WOOLLEY JD, WELLMAN HM: Children’s Conceptions of Dreams. Cogn Dev 1992; 7: 365–380.

11. COLACE C: Dream Bizarreness Reconsidered. Sleep Hypn 2003; 5: 105–128.

3. WOOLLEY JD: The Fictional Mind: Young Children’s Understanding of Imagination, Pretense, and Dreams. Dev Rev 1995; 15: 172–211.

12. QUAS JA, GOODMAN GS, BIDROSE S, PIPE ME, CRAW S, ABLIN DS: Emotion and memory: Children’s long-term remembering, forgetting, and suggestibility. J Exp Child Psychol 1999; 72: 235–270.

4. MEYER S, SHORE C: Children’s Understanding of Dreams as Mental States. Dreaming 2001; 11: 179–194.

5. SZAKADÁT S, SÁNDOR P, PÉNTEK O, BÓDIZS R: Is dreaming merely a cognitive performance? Analysis of the content and narrative structure of children’s dreams. IV. Dubrovnik Conference on Cognitive Science, Dubrovnik, Croatia. http://www.cecog.eu/ absbook_ ducog2012.pdf#44 (accessed: 17. 10. 2014.)

6. FOULKES D, HOLLIFIELD M, SULLIVAN B, BRADLEY L, TERRY R: REM Dreaming and Cognitive Skills at Ages 5–8: A Cross-sectional Study. Int J Behav Dev 1990; 13: 447–465. 7. FOULKES D: Children’s Dreams: Longitudinal Studies. John Wiley & Sons Inc, 1982 8. FOULKES D: Children’s Dreaming and the Development of Consciousness. Cambridge, Massachusetts: Harvard University Press, 1999

9. RESNICK J, STICKGOLD R, RITTENHOUSE CD, HOBSON JA: Self-representation and bizarreness in children’s dream reports collected in the home setting. Conscious Cogn 1994; 3: 30–45.

13. FONAGY P, GERGELY G, JURIST EL, TARGET M: Affect Regulation, Mentalization and the Development of the Self. London: Karnac, 2004

14. CSÓKA S, SIMOR P, SZABÓ G, KOPP MS, BÓDIZS R: Early maternal separation, nightmares, and bad dreams: Results from the Hungarostudy Epidemiological Panel. Attach Hum Dev, 2011; 13: 125–140.

15. FOX NA, HANE AA: Studying the Biology of Human Attachment. In: Cassidy J, Shaver PR (eds.): Handbook of Attachment: Theory, Research, and Clinical Applications. New York: The Guilford Press, 2008: 217–241.

16. TERR LC: Children of Chowchilla: a study of psychic trauma. Psychoanal Study Child. 1979; 34: 547–623. 17. NADER K: Children’s Traumatic Dreams. In: Barrett D (ed.): Trauma and Dreams. London: Harvard University Press, 1996

18. DESPERT LJ: Dreams in Children of Preschool Age. Psychoanal Study Child. 1949; 3: 141–180.

19. STAUNTON H: The Function of Dreaming. Rev Neurosci 2001; 12: 365–371.

20. JENNI OG, DAHL RE: Sleep, cognition, and emotion: A developmental view. In: Nelson CA, Luciana M (eds.): Handbook of Developmental Cognitive Neuroscience (2nd ed.). Cambridge: MIT Press, 2008: 807–817.

21. SCHER MS: Ontogeny of EEG-sleep from neonatal through infancy periods. Sleep Med 2008; 9: 615–636.

22. GRIGG-DAMBERGER M, GOZAL D, MARCUS CL, QUAN SF, ROSEN CL, CHERVIN RD ÉS MTSAI: The visual scoring of sleep and arousal in infants and children. J Clin Sleep Med 2007; 3: 201–240.

23. BLUMBERG MS, LUCAS DE: A Developmental And Component Analysis Of Active Sleep. Dev Psychobiol 1996; 29: 1–22. 24. FOULKES D: A cognitive-psychological model of REM dream production. Sleep 1982; 5: 169–187.

25. BURNHAM MM, CONTE C: Developmental perspective dreaming across the lifespan and what this tells us. Int Rev Neurobiol 2010; 92: 47–68. 26. FREUD S: Álomfejtés. Budapest: Helikon, 1985

27. HOBSON JA, PACE-SCHOTT EF: The cognitive neuroscience of sleep: neuronal systems, consciousness and learning. Nat Rev Neurosci 2002; 3: 679–693.

28. NIELSEN T, LEVIN R: Nightmares: A new neurocognitive model. Sleep Med Rev 2007; 11: 295–310.

29. LEVIN R, NIELSEN TA: Disturbed Dreaming, Posttraumatic Stress Disorder, and Affect Distress: A Review and Neurocognitive Model. Psychol Bull 2007; 133: 482–528.

30. VALLI K, REVONSUO A, PÄLKÄS O, ISMAIL KH, ALI KJ, PUNAMÄKI RL: The threat simulation theory of the evolutionary function of dreaming: Evidence from dreams of traumatized children. Conscious Cogn 2005; 14: 188–218.

31. FREUD S: A Farkasember (Klinikai esettanulmányok II.). Budapest: Filum Kiadó, 1998

32. COLACE C: Commentary on “Freudian Dream Theory, Dream Bizarreness, and the Disguise-Censor Controversy.” Neuropsychoanalysis. 2006; 8: 24–26.

33. HONIG AS, NEALIS AL: What do young children dream about? Early Child Dev Care 2012; 182: 771–795.

34. HUG-HELLMUTH H VON: A Study of the Mental Life of the Child. Washington: Nervous And Mental Disease Publishing Company, 1919

35. NIELSEN T, SVOB C, KUIKEN D: Dream-enacting behaviors in a normal population. Sleep 2009; 32: 1629–1636.

36. GROTJAHN M: Dream Observations in a Two-Year-FourMonths-Old Baby. Psychoanal Q 1938; 7: 507–513.

37. ERICKSON MH: On the Possible Occurrence of a Dream in an Eight-Month-Old Infant. Psychoanal Q 1941; 10: 382–384.

38. NIEDERLAND WG: The Earliest Dreams of a Young Child. Psychoanal Study Child. 1957; 12: 190–208.

39. PIAGET J: Szimbólumképzés a gyermekkorban [La formation du symbole chez l’enfant, 1945]. Paulus Hungarno/ Kairosz, 1999

40. ANDERSON JE: The dream as a re-conditioning process. J Abnorm Soc Psychol 1927; 22: 21–25.

41. FRAIBERG S: On the Sleep Disturbances of Early Childhood. Psychoanal Q Study Child. 1950; 5: 285–309.

42. LEVIN R, NIELSEN T: Nightmares, Bad Dreams and Emotion Dysregulation. Curr Dir Psychol Sci 2009; 18: 84–88.

43. ABLON SL, MACK JE: Children’s Dreams Reconsidered. Psychoanal Study Child 1980; 35: 179–217. 44. MURRAY JB: Children’ s Dreams. J Genet Psychol 1995; 156: 303–312. 45. WILKERSON DC: Children’s Dreams – 1900–1980. Annu Psychoanal 1981; 9: 57–71.

48. BLANCHARD P: A study of subject matter and motivation of children’s dreams. J Abnorm Soc Psychol 1926; 21: 24–37.

49. BERRIEN FK: A study of objective dream activity in abnormal children. J Abnorm Soc Psychol 1935; 25: 284–292.

50. FOSTER JC, ANDERSON JE: Unpleasant Dreams in Childhood. Child Dev 1936; 7: 77-84.

51. FOULKES D: Sleep And Dreams, Dream Research: 1953-1993. Sleep 1996; 19: 609–624.

52. FOULKES D, PIVIK T, STEADMAN HS, SPEAR PS, SYMONDS JD: Dreams of the Male Child: An EEG Study. J Abnorm Psychol 1967; 72: 457–467.

53. FOULKES D, LARSON JD, SWANSON EM, RARDIN M: Two Studies of Childhood Dreaming. Am J Orthopsychiatry 1969; 39: 627–643.

54. FOULKES D: Home and laboratory dreams: four empirical studies and a conceptual reevaluation. Sleep 1979; 2: 233–251.

55. PIERCE CM, WHITMAN R, MAAS J, GAY M: Enuresis And Dreaming: Experimental studies. Arch Gen Psychiatry 1961; 4: 166–170.

56. STRAUCH I: REM dreaming in the transition from late childhood to adolescence: A longitudinal study. Dreaming 2005; 15: 155–169.

57. HELMINEN E, PUNAMÄKI RL: Contextualized emotional images in children’s dreams: Psychological adjustment in conditions of military trauma. Int J Behav Dev 2008; 32: 177–187.

58. PUNAMÄKI RL, ALI KJ, ISMAHIL KH, NUUTINEN J: Trauma, dreaming, and psychological distress among Kurdish children. Dreaming 2005; 15: 178–194.

59. PUNAMÄKI RL: The Role of Dreams in Protecting Psychological Well-being in Traumatic Conditions. Int J Behav Dev 1998; 22: 559–588.

60. PUNAMÄKI RL: The Relationship of Dream Content and Changes in Daytime Mood in Traumatized vs. Non-Traumatized Children. Dreaming 1999; 9: 213–233.

61. COLACE C: Children’s Dreaming: A Study Based on Questionnaires Completed by Parents. Sleep Hypn 2006; 8: 19–32.

46. KIMMINS CW: Children’s dreams. London: Longmans, Green and Co., 1920.

62. SIMARD V, NIELSEN T, TREMBLAY RE, BOIVIN M, MONTPLAISIR JIY: Longitudinal Study of Bad Dreams in Preschool-Aged Children: Prevalence, Demographic Correlates, Risk and Protective Factors. Sleep 2008; 31: 62–70.

47. KOZMUTZA F: Értelmességi és ösztönvizsgálatok. In: Illyés G (ed.): Lélek és kenyér. Budapest: Nyugat Kiadó és Irodalmi Rt, 1939: 195–237.

63. MINDELL JA, BARRETT KM: Nightmares and anxiety in elementary-aged children: is there a relationship? Child Care Health Dev 2002; 28: 317–322.

Hungarica

64. SCHREDL M, FRICKE-OERKERMANN L, MITSCHKE A, WIATER A, LEHMKUHL G: Longitudinal study of nightmares in children: stability and effect of emotional symptoms. Child Psychiatry Hum Dev 2009; 40: 439–449.

65. SCHREDL M, FRICKE-OERKERMANN L, MITSCHKE A, WIATER A, LEHMKUHL G: Factors affecting nightmares in children: parents’ vs. children’s ratings. Eur Child Adolesc Psychiatry 2009; 18: 20–25.

66. ADAMS K: God Talks to Me in My Dreams: The occurrence and significance of children’s dreams about God. Int J Child Spiritual 2001; 6: 99–111.

67. MURIS P, HERCKELBACH H, GADET B, MOULAERT V, MERCKELBACH H: Fears, Worries, and Scary Dreams in 4- to 12-Year-Old Children: Their Content, Developmental Pattern, and Origins. J Clin Child Psychol 2000; 29: 43–52.

68. SCHREDL M, PALLMER R, MONTASSER A: Anxiety Dreams in School-Aged Children. Dreaming 1996; 6: 265–270.

69. AVILA-WHITE D, SCHNEIDER A, DOMHOFF GW: The Most Recent Dreams of 12–13 Year-Old Boys and Girls?: A Methodological Contribution to the Study of Dream Content in Teenagers. Dreaming 1999; 9: 163–171.

70. CRUGNOLA CR, MAGGIOLINI A, CAPRIN C, MARTINI C DE, GIUDICI F: Dream content of 10- to 11-year-old preadolescent boys and girls. Dreaming 2008; 18: 201–216.

71. OBERST U, CHARLES C, CHAMARRO A: Influence of gender and age in aggressive dream content of Spanish children and adolescents. Dreaming 2005; 15: 170–177.

72. SALINE S: The Most Recent Dreams of Children Ages 8-11. Dreaming 1999; 9: 173–181. 73. SCHREDL M, SARTORIUS H: Dream recall and dream content in children with attention deficit/hyperactivity disorder. Child Psychiatry Hum Dev 2010; 41: 230–238.

74. BULKELEY K, BROUGHTON B, SANCHEZ A, STILLER J: Earliest remembered dreams. Dreaming 2005; 15: 205–222.

75. DEMARTINO MF: A review of the literature on children’s dreams. Psychiatr Q Suppl. 1955; 29:90–101.

76. DOMHOFF B: Home Dreams versus Laboratory Dreams: Home Dreams are better. In: Kramer M (ed.): Dream psychology and the new biology of dreaming. Charles C Thomas, Springfield; 1969: 199–217.

77. FOULKES D, SHEPHERD J: Manual for a Scoring System for Children’s Dreams. University of Wyoming, 1971 78. BÓDIZS R: Alvás, álom, bioritmusok. Budapest: Medicina Könyvkiadó Rt, 2000

79. DOMHOFF B, KAMIYA J: Problems in Dream Content Study With Objective Indicators I. A Comparison of Home and Laboratory Dream Reports. Arch Gen Psychiatry 1964; 11: 519–524.

83. BILU Y: The Other as a Nightmare?: The Israeli-Arab in Children’s Encounter as Reflected Dreams in Israel and the West Bank. Polit Psychol 2013; 10: 365–389.

80. DOMHOFF GW: The scientific study of dreams: Neural networks, cognitive development, and content analysis. Washington, DC: American Psychological Association, 2003

84. PROKSCH K, SCHREDL M: Impact of Parental Divorce on Children’s Dreams. J Divorce Remarriage, Routledge 1999; 30: 71–82.

81. WEISZ R, FOULKES D: Home And Laboratory Dreams Collacted Under Uniform Sampling Conditions. Psychophysiology 1970; 6: 588–596.

82. STRAUCH I, LEDERBOGEN S: The home dreams and waking fantasies of boys and girls between ages 9 and 15: A longitudinal study. Dreaming 1999; 9: 153–161.

SÁNDOR PIROSKA

87. DOMHOFF GW: Finding Meaning In Dreams: A Quantitative Approach. New York: Plenum Press, 1996 88. ZADRA A, DOMHOFF GW: Dream Content: Qualitative Findings. In: Kryger, Meir H, Roth T, Dement W (eds.): Princ. Pract. sleep Med. 5th ed. Elsevier, Saunders, 2005: 585-594.

85. SOFFER-DUDEK N, SADEH A: Dream Recall Frequency and Unusual Dream Experiences in Early Adolescence: Longitudinal Links to Behavior Problems. J Res Adolesc 2012; In press: 1–17.

89. MIKULINCER M, SHAVER PR, AVIHOU-KANZA N: Individual differences in adult attachment are systematically related to dream narratives. Attach Hum Dev, Routledge 2011; 13: 105–123.

86. BEAUDET D: Encountering The Monster: Pathways in Children’s Dreams. 1st ed. Continuum Intl Pub Group, 1990

90. SCHREDL M, BLOMEYER D, GÖRLINGER M: Nightmares in Children?: Influencing Factors. Somnologie (Berl) 2000; 4: 145–149.