Betűméret: A A A

Esélyegyenlőségért


A szociálisan érzékeny társadalmak egyik fontos célkitűzése az esélyegyenlőség biztosítása minden tagja számára az élet minden területén, így az egészségügyi ellátásban is különösen a valamilyen okból hátrányos helyzetben élőknek.

Hátrányos helyzetűek mindazok az egyének, illetve az általuk alkotott csoportok, közösségek (részpopuláció) akik, vagy amelyek valamilyen mértékben az adott társadalom átlagától, „épségétől” eltérnek, biológiai-szomatikus, szellemi-lelki és szociális szempontból, vagyis valamilyen humán funkció zavaruk van. Azokat, akiknek többféle hátránya van egyszerre, halmozottan hátrányos helyzetűeknek nevezzük (pl. hajléktalan és drogos vagy alkoholista, fogyatékos gyerek- egyszülős családi ellátás stb.). A társadalom feladata és a demokrácia fokmérője, hogy milyen segítséget nyújt prevenció, rehabilitáció és reintegráció terén intézményesített formában a hátrányos helyzetűeknek, illetve az e státus elkerülésére. A közgondolkodás mutatója, mennyire toleráns a hátrányos helyzetűekkel (értelmi, mozgás- és érzékszervi sérültek, vallási, etnikai különbségekkel, a hajléktalan, más szexuális irányultságú stb. emberekkel).
A hátrányos helyzet nem magánügy, hanem a társadalommal való kommunikációban (járás, beszéd, hallás, munkaképesség, fedélnélküliség, aktivitás stb.) jelenik meg. Egyértelműen családi, közösségi, társadalmi üggyé vált. A fogyatékosság főleg a környezeti hatásokra, ártalmakra (pl. baleset, munkahelyi ártalom, környezeti ártalom: terratogén, sugár, vibrációs, zaj, vegyi anyagok stb.) alakul ki, veleszületett vagy szerzett módon jelenik meg. A hátrány az átlagos szociális szerep betöltésére való egyéni képtelenséget jelenti.

A társadalmak különböző módon kezelhetik a hátrányos helyzetben lévő embereket. Természetesen a tér és az idő, a gazdasági, technikai, tudati tényezők, a nagy- és szakmapolitikai érdekek, valamint a közgondolkodás lehetőségei határozzák meg a cselekvés módját.

I. Kirekesztő, diszkriminatív mechanizmusok:
Megbélyegzés (labelling) – stigmatizálás, előítéletesség
A testi fogyatékosságot, amely elnevezésében is diszkriminatív: vak, nyomorék, púpos, kripli, hülye, rákos és jellembeli (faji, etnikai, vallási, eltérő szexuális orientáció miatti) vélt torzulások alapján általánosítják, majd ezek újratermelődnek. A megbélyegző felsőbbrendűnek gondolja magát a mássággal szemben.

A kirekesztés módjai:
• elkerülés, elhatárolódás,
• hátrányos megkülönböztetés: (pl. álláshirdetés: csak „35 éves korig”, férfi munkaerőt, vagy „jó mozgású fiatal lányok” 20 éves korig stb.);
• testi erőszak alkalmazása – családon belül, családon kívül intézményben, nagyobb társadalmi szervezésben pogromok, például szkinhed akciók;
• kiirtás szervezett katonai segítséggel (rasszista, vallási, etnikai háborúk pl. talibok, szerbek, albánok, vietnamiak, cigányok, japánok, négerek, zsidók, homoszexuálisok stb. tudatos, szervezett kiirtása).

II. Medikalizáló mechanizmus:
Különböző fokú és súlyosságú betegségcsoportok szerint osztályozzák, az “egészségesektől” eltérőket. Ezek a különbségek a következők:
• betegszerepbe (sick role) helyezés, helyeződés,
• károsodott szerep (impaired role),
• fogyatékos szerep (disabled role).
A hátrányos helyzetű a beteg, károsodott, rokkant státussal és szereppel a társadalmi szociális kötelezettségek és jogok alól fel van mentve (helyhez kötöttség, kiszolgálás, kiszolgáltatottság). Gondozásra, ápolásra, segítségre szorul. Az emberi státus részleges vagy teljes elvesztésével jár, másodrendű állampolgár pozíciójába kerül. A társadalmi külső és belső szerepelvárások ennek megfelelően alakulnak. Hermetikusan zárt (minigetto) rendszerben élnek.

III. Reintegrációs mechanizmus:
Törekvés az önálló életre, szociális mozgalmak, szülői csoportok (alapítványok, egyesületek stb., pl. Down Egyesület, Autisták Egyesülete, Elvált Apák Egyesülete, stb.).
A reintegrációt elősegítő módok:
• polgári jogok, emberi jogok, gyerekjogok stb.
• fogyasztói önvédelem (consumerism) a lakás, a közlekedés, a szociális tevékenységek területén,
• önsegély, humán szolgáltató szervezetek, a közösségteremtés, kapcsolatteremtés, ismeretközvetítés stb. útján,
• döntéshozatal szintjén beleszólás a saját életükbe,
• lingvisztikai változás társadalmi kiterjesztése, amely követi a megváltozott társadalmi státust, elősegíti az attitűd megváltozását, például mozgáskorlátozott helyett mozgásában akadályozott, tolókocsi – kerekesszék, fogyatékos – fogyatékkal élő, vak, süket – látásban, hallásban akadályozott (gyengén látó), kisegítő iskola – általános iskola, enyhe fokban értelmi fogyatékos – tanulásban akadályozott, középsúlyos értelmi fogyatékos – értelmileg akadályozott, állami gondozott – tartós nevelésbe vett stb., cigány – roma (etnikai kisebbség), homoszexuális – meleg, prostituált – szexuális szolgáltató, hajléktalan – fedél nélküli.

Hátrányos helyzetű páciens az a természetes személy, aki az állapotának megfelelő egészségügyi szolgáltatásokat valamilyen okból nem vagy csak korlátozott mértékben tudja igénybe venni.

Magyarországon
– a lakosság 3o %-a él a létminimumon vagy az alatt, a népesség 41 % lakik falun, az egészségügyi ellátóhelyektől, a folyamatos egészségügyi ellátás lehetőségétől távol,
– a magyar korfa „terebélyesedik”, vagyis nő az időskorúak aránya, miközben a születésszám csökken,
– egyre gyakoribb jelenség a gyermekszegénység,
– nő az állami gondozottak aránya.

Az országban több mint 50 000 hajléktalan élt.
Fontos tehát ezeknek az embereknek az esélyegyenlőségével foglalkoznunk a szűrés-megelőzés terén is.
A valódi primer prevenció, ha nem hagyjuk kialakulni ezeket a társadalmi hátrányokat, illetve a szociális ellátás, a társadalmi kapcsolatok területén igyekszünk kompenzálni a lehető legteljesebb mértékben. Ehhez a legszélesebb társadalmi összefogás, az államigazgatási, önkormányzati és civil szervezetek valamint magánszemélyek összefogására, céltudatosan koordinált együttműködésére van szükség.

A legnagyobb szerepe az oktatás-képzésnek van a hátrányos helyzetűek primer prevenciójában. Az óvodai-iskolai képzés keretében szükséges minden gyermeknek megkapnia az alapvető ismereteket saját testéről, a káros környezeti hatásokról, baleseti és fertőző forrásokról, azok elkerüléséről, az alapvető elsősegélynyújtás módjairól és technikájáról, az egészségügyi szolgáltatások igénybevételének lehetőségéről és feltételeiről.
Ugyanilyen meghatározó szerepe van a közszolgálati és helyi médiának, mely a fenti tájékoztatást folyamatosan ismételve, megerősítve, aktualizálva, kiegészítve megadja a lehetőséget az információk állandó frissítésére, felhasználására.

Szükséges az egészségügyi szolgálat, különösen az alapellátás (háziorvosi ellátás, fogászat, védőnői szolgálat,) fokozott figyelme és odafordulása a hátrányos helyzetű lakosság felé, hogy a szolgáltatásokat a tájékoztatás, megelőzés területén is igénybe vegyék.

Az állandó egészségnevelésben, a szűrésekről történő tájékoztatásban nagy szerepe van a civil szervezeteknek – városon főként a különböző betegszervezeteknek, falun a helyi korosztály vagy érdeklődési kör alapján kialakult társaságoknak.

Állami és lokális feladat az egészséges környezet – ivóvíz, szeméttárolás, fertőzőforrások elkerülése, megfelelő lakó-, ill. hálóhely – biztosítása, hogy mindenki ugyanolyan eséllyel őrizze meg egészségét, vehesse igénybe a primer prevenció lehetőségeit.