A tavalyinál másfélszer több, összesen 156 PhD hallgató mutatta be legújabb kutatásainak eredményét nyolc előadás és négy poszter szekcióban az idei PhD Tudományos Napokon, melyet az MTA Kísérleti Orvostudományi Intézetében rendeztek meg.
A meRS47588_KA-20160407-IMG_0431-scr-200x300gnyitón Dr. Bagdy György tudományos rektorhelyettes köszönetet mondott az akadémiai intézetnek, hogy helyt biztosított a programnak. Kitért arra is, hogy nagyon szoros a kapcsolat az egyetem és a KOKI között a PhD-képzés terén is; a Magyarországon elérhető metodikák és eszközök közül nagyon sok csak ebben az intézetben található meg. A tudományos rektorhelyettes kiemelte azt is, a kutató legfontosabb tulajdonsága a kíváncsiság, addig vagyunk jó kutatók, amíg kíváncsiak vagyunk arra, hogy az általunk végzett vizsgálatoknak mi lesz az eredménye. A tudományos munka fontos jellemzője az is, hogy csakúgy, mint például a sportban, itt is van objektív mérce. Előny még, hogy a kutató soha nem unatkozik, folyamatosan foglalkoztatják a kísérletei – tette hozzá.
RS47586_KA-20160407-IMG_0435-scr-200x300Dr. Tímár József, a Doktori Tanács elnöke köszöntőjében kitért arra, hogy az idei PhD Tudományos Napok nemcsak helyszínében tér el kicsit a korábbiaktól. Így például most először csak elektronikus formában készült absztraktfüzet, ugyanakkor emellett mobilapplikációt használhatnak a résztvevők. Az idei programra a vártnál több absztrakt érkezett, így az eddigieknél jobban kellett szelektálni, hogy a szóbeli előadások beférjenek a programba. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a döntés alapvetően a témák mentén született meg, és nem minőségi különbségre utal; a kétféle bemutatási forma egyenértékű. Ezt az is alátámasztja, hogy az előadás és poszter szekciók nyertesei egyforma összegű utazástámogatást kapnak a külföldi konferenciákon való részvételhez.
 
 
RS47593_KA-20160407-IMG_0400-scr-600x400
Az elnök emlékeztetett arra, hogy a doktori képzésről szóló új törvény szerint két év után komplex vizsgát kell tenniük a PhD-hallgatóknak, hogy folytathassák a tanulmányaikat. A PhD-napok programja az erre való felkészülést is segíti. Elmondta azt is, hogy fokozni szeretnék a doktori iskolák közötti együttműködést a marosvásárhelyi egyetemmel.
RS47583_KA-20160407-IMG_0455-scr-300x200Dr. Oberfrank Ferenc, az MTA Kísérleti Orvostudományi Intézet ügyvezető igazgatója hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy két nemzetközileg is elismert és fontos nemzeti küldetéssel bíró intézmény jól együtt tud működni. A Semmelweis és a KOKI között erős a kapcsolat, ami kellett a sikerekhez – tette hozzá. Szólt arról is, hogy mennyire fontosak az első élmények, melyek a kutatással, felfedezéssel kapcsolatban érik a fiatal kutatókat.
RS47581_KA-20160407-IMG_0460-scr
A rendezvény mindkét napján Kiváló Phd Oktató címmel kitüntetett professzorok tartották a nyitóelőadást. Az első napon Dr. Szőke Éva, a Gyógyszerésztudományi Doktori Iskola alapító törzstagja, a Farmakognózia Intézet nyugalmazott egyetemi tanára Biotechnológiai módszerek a farmakológiai szempontból fontos növényi metabolitok előállítására címmel tartott előadást, míg a második nap Dr. Kopper László, a Patológiai tudományok Doktori Iskola törzstagja, az I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet professor emeritusa Az onkológia mozaikjai című előadásával kezdődött.
Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem