A DOKTORANDUSZOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK HITTUDOMÁNYI OSZTÁLYA folytatva a korábbi szép hagyományt, és idén is meghirdeti nemzetközi konferenciáját, mely immár az ötödik a sorban. A Fiatal Kutatók és Doktoranduszok V. Nemzetközi Teológuskonferenciája 2014. október 24 és 26 között várja résztvevıit Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán.

Konferenciánkra várjuk mindazon doktori képzésben résztvevı hallgatók jelentkezését, akik hittudományi PhD-tanulmányokat végeznek, vagy doktori kutatásuk témája érinti a hit- vagy vallástudományok területeit. Emellett várjuk azon mesterszakos hallgatók jelentkezését is, akiknek a kutatási témája kapcsolódik ezekhez a diszciplínákhoz és témavezetıjük támogatja elıadásukat.

A Doktoranduszok Országos Szövetségének Hittudományi Osztálya szeretné kifejezni közös felelısségvállalását az összmagyarság ügye mellett, így jelenlegi határainkon túlról és a diaszpóramagyarságból is várjuk leendı elıadóinkat. Szintén a korábbi évek hagyományait folytatva szeretnénk ökumenikus elkötelezettségünket is kifejezni, így bátorítjuk valamennyi felekezet doktoranduszhallgatóit a jelentkezésre. A tudományos világ aktualitásaira reflektálva pedig különösen bátorítjuk elıadóinkat egyrészt az interdiszciplinaritásra, másrészt pedig arra, hogy a hittudományokat ért modern kihívásokkal foglalkozó témákat is hozzanak magukkal.

Az elıadás nyelve lehet magyar, angol vagy német, hossza 20 perc, melyet rövid diskurzus követ majd. A beérkezı jelentkezések alapján szervezzük meg szekcióinkat, a hagyományos teológiai diszciplínák alapján. Az elıadásokból a korábbi évek gyakorlatát követve önálló tanulmánykötetet tervezünk kiadni.

A mellékelt jelentkezési lap visszaküldésével való jelentkezés és részletes információ: dosz.hto@gmail.com. Jelentkezési határidı: 2014. szeptember 27., melynek feltétele egy legfeljebb 1000 karakter terjedelmő absztrakt beküldése, mely alapján a felkért professzorok által elızetes elbírálásra kerülnek az elıadások. Az elbírálás eredményérıl 2014. október 6-áig értesítjük az elıadókat.

Budapest, 2013. május 15.
DOSZ Hittudományi Osztály 

Letöltés