MTVA Látogatóközpont

December 5-én az MTVA Látogatóközpontjába megyünk, mely programot a tavaszi Etyeki Filmstúdió folytatásaként terveztük. A megújuló közmédia III. kerületi gyártóbázisán, ahol az m1, az m2, a Duna és a Duna World műsorai készülnek már a nyáron foglaltunk időpontot csoportunk számára. 

Nálunk egy olyan világgal ismerkedhetnek meg, ahol egyszerre van jelen a kultúra- és technikatörténet; a múlt és a jövő. Segítünk Önöknek feleleveníteni néhány kedves emléket, közel fél kilométer hosszú, interaktív túránkon találkozhatnak Süsüvel, a sárkánnyal, Mazsolával, Tádéval, láthatják néhány híres sorozat főszereplőinek hiteles jelmezét, és azokat a stúdiókat, amelyekben az adások készülnek! És ha tetszik, legkedvesebb emlékeiket haza is vihetik DVD-n!

Forrás: www.mtva.hu

A kb. 2,5 órás vezetés során megtekintünk egy technikatörténeti kiállítást, vetítést az MTV múltjáról és jelenéről, bepillanthatunk egy stúdióba és a látogatás végén a Jelmeztárba is elmegyünk. Az Ajándékbolt zárja a sort, ott könyveket, DVD filmeket, MTVA logos ajándéktárgyakat is vásárolhatunk emlékbe. A Látogatóközpont magyar nyelvű csoportot fogad, idegen nyelvű fordítást – szükség esetén – kolléganőnk biztosít.

Találkozó:  12:30 órakor a helyszínen (Kunigunda útja 64.) Bejárat az “A” épület melletti sorompónál.

Részvételi díj:  500 Ft/fő az Alumni Iroda támogatásával.

Jelentkezést on-line és telefonon is fogadunk, felhívjuk a figyelmet, hogy a csoport létszáma 25 főre korlátozott! A beléptetés szabályokhoz kötött, így kérjük, hogy legkésőbb 12:45-ig szíveskedjenek a helyszínre megérkezni.  A helyszínen csak a látogató stúdióban lehet fotózni, kérjük megértésüket.

A programmal kapcsolatos kérdésekkel vagy regisztráció céljából,  kérjük hívják a 266-7359 telefonszámot vagy az 57829 és 57782 egyetemi melléket.

Jelentkezésükkel hozzájárulnak, hogy a rendezvényen video/fényképfelvételek készülnek, melyet az Alumni Iroda későbbiekben felhasználhat.

 Gellért hegyi víztározó

December 11-én délután a Gellért-hegyben található víztározó rendszert fogjuk megnézni. Szeretettel várjuk az Egyetem jelenlegi és korábbi hallgatóit és dolgozóit!

 Víztárolókra azért van szükség, mert a vizet ugyan egyenletesen és folyamatosan lehet kitermelni (csak így lehet gazdaságosan kitermelni), a víz fogyasztasa azonban napszakonként és évszakonként is változik. A víztároló medencékben és a víztornyokban a kissebb fogyasztású időszakoknak a vízfölöslege tárolható, de emelletta víztárolóknak köszönhető a hálózatokban a kellő víznyomás és a tűzoltáshoz szükséges víz, és ők egyenlítik ki a hálózatokban jelentkező időszakonkénti nyomásingadozásokat is. A víztározó működése akkor megfelelő, ha nem romlik benne a víz minősége. ennek feltétele a betáplált vízrészek közel azonos tartózkodási ideje. El kell kerülni a pangó zónák, örvények létrejöttét.

Budapest vízellátása

Budapest vízellátása alapvetően a Duna vizén alapszik, s a budapestiek igen jó minőségű vizet kapnak, ami a természetes szűrésű kutak kiváló adottságainak köszönhető.

 Az 1904-ben épített, majd 1974-80 között mai méretére bővített gellérthegyi víztározó ezek közül messze a legkülönlegesebb.

Helyszín: Budapest XI. kerület, Sánc utca (Orom utca, Szirom utca sarok)
Megközelíthető: autóval, vagy 27-es autóbusszal (Sánc utcai megállótól gyalog 1 perc séta)

Találkozó helye és időpontja: 14.30 Hegyalja út, Sánc utca buszmegálló (8-as busz) BAH csomópont irányába

Részvételi díj: ingyenes!

Regisztráció: on-line vagy felületen vagy telefonon a (1) 266-7359 számon, ill. az 57829 vagy 57701 belső melléken.