Az önálló hallgatói munka követelményének történő megfelelés, valamint az egyetemi előadások, gyakorlatok rendjének biztosítása érdekében az alábbiakra hívom fel a Semmelweis Egyetem hallgatóinak a figyelmét.

  1. Az ismeretek és gyakorlati képességek ellenőrzése során – fegyelmi felelősség terhe mellett – tilos bárminemű meg nem engedett segédeszköz használata, illetve bármilyen meg nem engedett előny biztosítása. Jelen rendelkezés alkalmazásában megengedett előny a fogyatékossággal élő hallgató jogszabályban, egyetemi szabályzatban előírtak alapján történő előnyben részesítése, továbbá a hallgató részére a Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat III. rész III. fejezet alfejezeteinek – Tanulmányi és Vizsgaszabályzatok – rendelkezései alapján külön döntéssel megadott kedvezmény.
  2. Az egyéni, eredeti munka, valamint a munka során a hű és pontos idézés, a precíz és teljes forrásmegjelölés nem csak tudományos elvárás, hanem törvényi rendelkezéseken alapuló kötelezettség is.

    A szellemi alkotásokat a törvények védik. A védelem tartalmát különösen a szerzői jogról szóló törvény, iparjogvédelmi törvények, valamint a Polgári Törvénykönyv határozzák meg. Más szellemi alkotásának felhasználása kizárólag e törvényekben meghatározott módon történhet.

    Az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény védi. E törvény rendelkezései értelmében nyilvánosságra hozott szerzői mű részlete idézhető – az átvevő mű jellege és célja által indokolt terjedelemben és az eredetihez híven – a forrás, valamint az ott megjelölt szerző megnevezésével. E szabad felhasználás csak annyiban megengedett, amennyiben nem sérelmes a mű rendes felhasználására és indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit, továbbá amennyiben megfelel a tisztesség követelményeinek és nem irányul a szabad felhasználás rendeltetésével össze nem férő célra.

    A szellemi alkotásokhoz fűződő jogok megsértésének jogkövetkezményeiről törvények rendelkeznek, így e jogok megsértése a hallgató fegyelmi felelősségének megállapítását is maga után vonhatja.

  3. Előzetes engedély hiányában egyetemi előadásokon, gyakorlati foglalkozásokon mozgókép-, kép-, illetve hangfelvétel készítése – fegyelmi felelősség terhe mellett – tilos. Egyúttal felhívom a figyelmet továbbá arra, hogy más képmásával vagy hangfelvételével kapcsolatos bármiféle visszaélés személyhez fűződő jogok megsértését jelenti, és egyéb jogkövetkezményeket vonhat maga után. Képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához az érintett személy hozzájárulása szükséges.

    Kérem a fentiek tudomásulvételét.

    Budapest, 2013. február 14.
    Dr. Szél Ágoston rektor