A Semmelweis Egyetem Pető András Gyakorló Óvodájában a 3-7 év közötti központi idegrendszeri sérüléssel (CP), illetve az ahhoz hasonló tünetekkel élő, elsősorban a mozgásfejlődésben érintett sajátos nevelési igényű gyermekek konduktív nevelését , illetve  – kis létszámban  – tipikus fejlődésmenetű gyermekek óvodai nevelését.  végezzük.

Óvodánk a köznevelési rendszer szerves része, csoportjaink komplex programja összhangban van az óvodai nevelés országos alapprogramjával, illetve figyelembe veszi a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelésének irányelveit.

Az óvodai program komplexitása biztosítja a mozgássérült gyermekek harmonikus személyiségfejlesztését, mely fejlesztés eredményeként a mozgásukban akadályozott gyermekek is képessé válnak/válhatnak az életkoruknak megfelelő követelményeknek, elvárásoknak a lehető legnagyobb önállóság kialakításával megfelelni.

A gyermekek személyiségének komplex fejlesztését csoportban tartjuk a legeredményesebbnek. A személyiség csak és kizárólag tevékenységek által fejlődik, s csak ilyen módon fejleszthető. A sokféle és változatos tevékenységek biztosítására csoportos foglalkoztatási keretek között kiváló lehetőségek adódnak.  A csoportok összetétele az életkort és a dysfunkció súlyosságát tekintve heterogén.  A csoportok kialakítását a mindenkori szükségletek, igények határozzák meg.

Az óvodás csoportok komplex programja biztosítja a gyermekek személyiségének sokoldalú fejlesztését. A pedagógiai program napirendben történő megvalósításával lehetővé válik a kívánt magatartásformák és szükségletek kialakítása, az ismeretelsajátítás, a készség és képességfejlesztés.

A programban egymástól elválaszthatatlanul jelen van a koordinált mozgás, az aktív magatartás szükségletének létrehozására irányuló mozgásnevelés, az önálló életmód tanítása, az értelmi nevelés és fejlesztés, a kommunikáció, és beszédfejlesztés, az érzelmi, akarati tulajdonságok formálása és az óvodai nevelés.

A komplex program általános célja:

  • a társadalmi alkalmazkodás megtanulása, a közösségi élet, kreatív magatartás, kommunikáció módjainak elsajátítása, azaz a külvilág információinak megértése, feldolgozása, valamint a saját igények kifejezése.
  • a koordináció megtanulása, az egyes cselekvések elemeinek időben és térben történő összehangolása.
  • életkornak megfelelő követelmények támasztása, s rávezetés e követelmények saját erőből történő kielégítésére.

A komplex program magába foglalja:

  • az elemi nagymozgások és finommozgások tanulását,
  • az önkiszolgálás elsajátítását,
  • a szociális viselkedés tanulását,
  • a szenzomotorium fejlesztését,
  • az érzelem és akarat fejlesztését,
  • a kommunikáció fejlesztését,
  • a megismerési és információfeldolgozási képességek fejlesztését,
  • a konduktív óvodai foglalkozások rendjét,
  • a szabadidős tevékenységeket,
  • a napirend megvalósítása folyamán motoros és kognitív képességeket formálunk tevékenységek által. Szokások, jártasságok, képességek kialakítását, vagyis a tanulást, mint komplex tevékenység megalapozását végezzük.
  • a motoros funkciók fejlődése tanulással valósul meg, a tanulási képesség pedig motoros tevékenységek által fejlődik.

Személyi feltételek

Óvodánkban, a köznevelési törvényben meghatározott felsőfokú végzettséggel rendelkező konduktorok csoportban végzik munkájukat. A konduktorok létszáma a gyermeklétszámnak, a csoportba járó gyerekek sérülése súlyosságának, és a csoport típusának megfelelően alakul. Óvodánk – mint a Semmelweis Egyetem Pető András Karának gyakorló Intézménye – a hallgatók gyakorlati képzésének is színtere.

Kapcsolatot tartunk még:

  • szakorvosokkal (gyermekorvos, ideggyógyász, ortopéd szakorvos)
  • pszichológusokkal
  • gyógypedagógusokkal
  • a Mozgásvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központtal
  • Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottságokkal
  • nevelési tanácsadókkal
  • óvodákkal és iskolákkal

Tárgyi feltételek:

Minden csoport számára egy vagy két tágas terem, fürdőszoba, és nagy erkély áll rendelkezésre. Levegőzésre, szabad levegőn tervezett foglalkozásokra az intézet udvarán van lehetőség, melyen többféle játszótéri játék megtalálható. Az óvodai csoportok berendezése hangulatos, barátságos, a konduktív neveléshez szükséges szakmai, valamint hagyományos óvodai eszközökből, és berendezési tárgyakból áll.

A konduktív óvodai nevelés a családdal való együttműködésre épül, a kapcsolattartás formái:

Tájékoztatás:

  • napi, heti történések, személyesen, telefonon

Konzultációk:

  • konduktor, vagy szülő kezdeményezésére, aktuális konkrét ügyek megbeszélése a gyermek fejlődése érdekében, pl.: egyéni konduktív fejlesztési terv, nyári szünet feladatainak megbeszélése

Szülői értekezlet:

  • tanévenként 1-2 alkalommal, az egész csoportot érintő kérdések megbeszélése, tájékoztatás

Nyílt nap:

  • tanévenként 1-2 alkalommal a csoport munkájának megismerése, a gyermekek feladathelyzetben történő megfigyelésének biztosítása, a megfelelő segítségadás bemutatása, tanítása, az otthoni alkalmazási lehetőségek megbeszélése.