A Madách Színház Tolnay Szalonjában nyílt meg március hatodikán az országos hírű Pető Intézet integrált művészeti táborában készült alkotások tárlata.

„Mindannyian személyiségek, egyéniségek vagyunk. A másság elkülönít, azonban a hasonlóság közel hoz egymáshoz” – mondta Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az esemény megnyitóján. „Nem születtünk egyenlő képességekkel, amit azonban egyrészről a sors elvesz, azt másrészről visszaadja” – jegyezte meg. Véleménye szerint csak az tud befogadni, aki képes adni is. Hangsúlyozta az integrált művészeti táborok fontosságát, amelyeknek működéséről csak jót hallott. „Az ilyen jellegű táborok tematikája minden évben változik, 2019-ben például a klímaváltozásra koncentráltak” – emelte ki.

A kiállításon látható művek egy rendkívül különleges világba avatják be a nézőt, aki a harmóniát sugárzó, többnyire virágokat ábrázoló alkotások láttán valóban megérezheti, hogy több dolgok vannak földön és égen.

Fotók: Várady Nikolett