Immár hetedik alkalommal rendeztük meg 2020. február 12-én,  a Semmelweis Egyetem Pető András Kar Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Szakiskola „ének-zene versenyét”. Összesen 33 gyermek nevezett egyéni,- illetve páros kategóriában. Mivel sok volt a jelentkező, így idén 15-en, a legügyesebbek kaptak „Dalos pacsirta” díjat.

Énekverseny 2020

Galéria

7kép

A tehetséggondozás nagyon fontos feladata a gyermeknevelésnek. Ez a belső rendezvényünk, a szaktanári megfigyelésen túl arra is lehetőséget biztosít, hogy nyilvánvalóvá váljon, kik a jeles tanulók zenei téren. A verseny célja elsősorban az, hogy a tehetségesebb gyerekek egy-egy értékes, nekik tetsző népdallal ki tudjanak állni társaik elé, és képesek legyenek azt megfelelő szöveg-és dallamhűséggel előadni, ezzel szerezve örömet maguknak és egymásnak. Idén a téma: „Kedvenc dalom az énekkönyvből” volt.

Ebben az évben is minden gyermek egy rövid szöveges értékelést kapott az oklevélre, amely a produkció erősségét emelte ki.

Az emléklapokat és okleveleket, az eddigiekhez hasonlóan, tehetséges tanulóink rajzai díszítették a verseny témája alapján. A sok gyönyörű mű közül, művészetterapeuta kolléganőnk, Vadász Zsuzsanna válogatta ki számunkra, ezzel is támogatva az iskolán folyó nevelés-oktatás komplexitását.

A versenyt mindig közös „beénekléssel” kezdjük, ami azt jelenti, hogy ismert népdalokat a közönséggel együtt énekelünk – ezzel is oldva a versenyzők feszültségét. Szalkai Nóra, szakiskolás tanulónk, egy kedves zongoradarabbal színesítette versenyünket. Felkészítő tanára Siposné Birkás Melinda aki, mint mi is, nagyon büszke lehet tanítványára. 

A szünetben, amíg a zsűri döntéshozatalra visszavonult, segítve az idő múlatását, valamint lelki feltöltődést is kínálva, a Pető Zenedélután meghívott vendége, Csejtei Tamás, szaxofon-virtuóz derített mindenkit jókedvre.

A gyerekek idén is nagyon szépen felkészültek a kötelező és a választott dalokból. Köszönet és elismerés illeti ezért az éneket tanító pedagógusokat és a szülőket is.

A zsűri elnökének ez évben Dr. Matos László tanár urat kértem fel. Gyermekeinket jól ismeri a tanítási gyakorlatokról, így szakmai tudását, több évtizedes tapasztalatát felhasználva előremutató értékeléssel segítette mindennapi munkánkat. A zsűriből nem hiányozhatott konduktor kolléganőnk sem, Héviziné Molnár Csilla, aki naponta együtt van a gyerekekkel, tanítja őket, ismeri a tehetségüket és a nehézségeiket is. Idén másodszor volt hallgató is az ítészek között, kedves negyedévesünk, Szabó Júlia.

A legjobban szereplők díja, színházlátogatás lesz.

Bízunk benne, hogy idén is nagy élmény volt versenyünk a gyerekek és kísérőik számára is.