Kányádi Sándorra emlékeztünk
Kaláka-koncert és Kányádi-vetélkedő

Iskolánk, a Semmelweis Egyetem Pető András Konduktív Gyakorló Általános Iskolája és kollégiuma a 2018/2019-es tanévben a tavaly elhunyt Kányádi Sándorra emlékezett. Több rendezvényünkön is Kányádi költészetét állítottuk a középpontba. A felső tagozatosok a tanév kezdetétől rendszeresen olvasták és mondták a Kossuth-díjas költő verseit, meséit. Írásain túl olyan videókkal és hanganyagokkal is megismerkedtek a gyerekek, amelyeken maga a költő is szerepelt, verset mondott vagy interjút adott. Nagy örömmel hallgattuk a Kaláka együttes által megzenésített verseket is.

Február 6-án nagy örömünkre ellátogatott hozzánk, így élőben is élvezhettük a Kaláka együttes zenéjét. Alsósok és felsősök körében egyaránt nagy sikert aratott a Kaláka. Ezúton is köszönetet mondunk az együttes tagjainak, Bencze Gábornak, Gryllus Dánielnek, Gryllus Vilmosnak és Radványi Balázsnak, akik a megzenésített Kányádi-versek előadása közötti szünetekben a költővel való elmélyült és termékeny kapcsolatukról is meséltek.
Mivel május 30-án a felsősök részvételével tartottuk Kányádi-vetélkedőnket, ezért a hónap 1-én és 8-án is kis létszámú csapatokkal készültünk a 30-ai záróeseményre. Ezeken az alkalmakon énekeltünk, verset mondtunk, zenéltünk és megismerkedtünk a költő életútjának fontos momentumaival.
Május 30-án a Kányádi-vetélkedőn résztvevő felsős csoportok az iskola több helyszínét bejárva játékosan frissíthették fel a tanév során a költőről megszerzett tudásukat. Verset mondtak, fotókat ismertek fel és beszéltek is azokról, képeket raktak össze, versszöveget egészítettek ki. Az egyik legnépszerűbb helyszínen „Az elveszett követ” című Kányádi-verset olvasták újra, majd dramatizálták is a szöveget. Közben a török kort idéző jelmezekbe öltözve a híres nagyenyedi borospincébe képzelhették magukat, ahol koccinthattak is, persze bor helyett szőlőlével. Az esemény zárásaként a csapatok a Kaláka által megzenésített verseket hallgatták. Ezek alapján töltötték ki azt a tesztsort, melyet minden csapat hibátlanul oldott meg. Túl könnyű volt? Talán nem. Mindenki alaposan felkészült, és ez nagy öröm mindannyiunk számára. A versenyzők jogosan kaphattak jutalmat, majd a vetélkedő zárásaként a „Valaki jár a fák hegyén” című verset is meghallgattuk. A felvételen az éppen akkor 40 éves Kalákát meglepetéskoncerten ünnepelték. A kivetítőn a Heaven Street Seven feldolgozásában és előadásában élvezhettük a verset. Ezzel emlékeztünk a nálunk koncertező Kalákára és a 90 éve született Kányádi Sándorra.

Összeállítás a vetélkedőről: LINK

Képes összefoglaló: