A művészet a lélek ünnepe – bármikor fordulhatunk hozzá, ha ünnepre vágyunk.”

 

2016. február 24-én, immár harmadik alkalommal rendeztük meg a Villányi úton az iskolai „Énekversenyt”. Összesen 27 gyermek nevezett, 2 kategóriában.

A verseny célja elsősorban az, hogy a tehetségesebb gyerekek egy-egy értékes, nekik tetsző énekkel, vagy népdallal ki tudjanak állni társaik elé és képesek legyenek azt megfelelő szöveg-és dallamhűséggel előadni, ezzel szerezve örömet maguknak és egymásnak.

A versenyt mindig közös „beénekléssel” kezdjük, ami azt jelenti, hogy ismert népdalokat a közönséggel és a konduktorok hangszeres kíséretével, együtt énekelünk – ezzel oldva a versenyzők feszültségét is. (Ez a hangszerkíséretes közös éneklés a szünetben, amíg a zsűri döntéshozatalra visszavonul, ugyancsak segíti az idő múlatását és éneklős jókedvre derít mindenkit.)

A gyerekek idén is nagyon szépen felkészültek a kötelező és a választott dalokból. Köszönet és elismerés illeti ezért az éneket tanítókat és a szülőket.

A zsűri elnökének idén másodjára sikerült megnyerni Dr. Őrfalvy Aladárnét, Kati nénit, aki még Pető professzor mellett tanulta a konduktor szakmát, sőt ének tantárgy pedagógiát is tanított a főiskolán. Másik zsűritagunk, szintén aktív, alkotó személyiség a zene világában, K. Udvari Katalin. Ő a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület elnöke, csellótanár.

Elismerő sorait ezúton szeretném továbbítani:

Őszinte elismerésem a munkátok és a szervezés előtt, nagyon szép volt a tegnap délután!
Lelkesek, vidámak és kedvesek voltak a gyerekek, Te, ill. Ti tanárok/konduktorok mindent megtettetek, hogy ez a rendezvény ilyen szépen sikerüljön. Látszott, hogy a gyerekeket lelkiismeretesen felkészítettétek.

[…A] tehetséggondozás annyiféle, ahány féle gyermekről van szó, és ahány féle a képességük. A tanítványaitoknál óriási eredmény heti egy alkalommal így megszerettetni az éneklést, hogy örömmel kiálljanak a többiek elé, és valóban egy dalkincset magukénak érezzenek.

mégis lehet velük heti egy órában is csodát tenni…”

Természetesen a zsűriből nem hiányozhatott kedves kolléganőnk, Flaskóné Cséke Tünde, Tündi néni sem, aki naponta együtt van a gyerekekkel, ismeri őket, a tehetségüket és a nehézségeiket is.

A legszebben és legeredményesebben énekelők ajándéka színházlátogatás volt. Lázár Ervin „Szegény Dzsoni és Árnika” című meséjét néztük meg a MOM Kulturális Központ nagytermében, a Nemzeti Táncszínház előadásában. Gyönyörű, fergeteges, fantasztikus előadás volt, hatalmas élmény a gyerekek és kísérőik számára is.

 

 

A helyezettek névsora:

1. kategória

Haufe Luca 2.a – 1. helyezés

Nahimi Maryam Míra és Beck Nóra 1.a – 2. helyezés

Burai Rikárdó 2.a – 2. helyezés

Danó Sára 4.b – 3. helyezés

Szidonya András Róbert 3.a – különdíj

Cimer Dorottya 4.b. – különdíj

Cimer Bálint 4.b – különdíj

2. kategória

Gubis Dániel 4.e – 1. helyezés

Fehér Vivien 7.b – 1. helyezés

Cseri Eleonóra 7.b – 2. helyezés

Farkas Blanka és Pető Anna 4.e – 3. helyezés

 

Felkészítő tanárok:

Gonda – Bőke Melinda

Mucsina Dóra

Papp Eleonóra

Szabó Márton

Szuhaj Eszter

 

Gyermekeinknek a bizonyítás, a „tudás megmutatása” egy számukra fontos közösségben nagy erőt képes adni a mindennapokban. Ezért fontos egy közös dalkincs és ének-kultúra kialakítása, melynek szerves része, az együtt énekelés képessége. Mindezek szándékával rendeztük meg az Énekversenyt, amihez nagy segítséget nyújtottak kedves kollégáim is.

Köszönet érte!

Papp Eleonóra (szervező)

Budapest, 2016-05-01.